Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-222

Az orszúggyúles képviselőházának 222. illése 1941 november £0-án, csütörtökön. 456 ter: Ügy van!) és eat nélkülözzük a legjobban. Ehhez kérném az iparügyi miniszter ÚT szí­ves támogatását. Befejezem azzal az elismeréssel, amelyet a nralt héten a honvédelmi tárca költségvetésé­vel kapcsolatban a honvédelmi miniszter úr intézett az iparügyi miniszter úrhoz, a hadve­zetőség elismerését tolmácsolva a magyar iparban dolgozó mérnökök és munkások felé azért a nagyszerű teljesítményért, amelyet ma a hadiipar szolgálatában az egész magyar ipar kifejt. Éppen ezért ehhez csatlakozva, a kor­mány és az iparügyi miniszter úr iránt táp­lált teljes elismerésem és bizalmam következ­tében pártoan nevében is elfogadom a költség­vetést. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon, — A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra kö­vetkezik? Boczonádi Szahó Imre jegyző: Andréka Ödön! Elnök: Andréka Ödön képviselő urat illeti a szó. Andréka Ödön: Mélyen t. Ház! Ahhoz, hogy a háborús idők iparát a követelmények­nek megfelelően a legmagasabb fokig, a csúcs­teljesítményekig tudjuk fejleszteni, ami nem­zeti érdek, szükséges, hogy a kisipartól^ vagy mondjuk, a háziipartól kezdve a nagyiparig a vezetők vagy az ellenőrzésre hivatottak sze­mélye iránt tökéletes bizalommal legyünk és hagyjuk, hogy teljesen zavartalanul dolgoz­hassanak nemzetünk érdekében. Itt bele kell kapcsolódnom mind az előttem elhangzott nagyvonalú beszédbe, mind pedig az azt meg­előző beszédbe, r amelyek egyformán nagyon nagy fontosságúnak tartották azt, hogy szak* képzett emberek álljanak mindenütt az élen az iparban, mind az alsóbb, mind a felsőbb vezetésben. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell emlí­tenem, hogy nagyon súlyos hibák és bűnök ne­hezednek ránk a multakból, amelyeknek kö­vetkeztében a magyar ipar nem tud tökélete­sen kifejlődni, nem tud mindent a közért ál­dozni, mert laikusok, hozzá nem értők, Ala­dárok és stróhmanok vannak éppen a nagy­vállalatok élén. (Ügy van! Ügy van! a szélső­baloldalon.) Annál is inkább bízom abban, hogy a jövőben változás lesz, mert éppen az iparügyi miniszter úr tegnap a kereskedelmi tárca költségvetésének tárgyalásakor han­goztatta, hogy a strohman rendszernek el kell tűnnie a magyar életből. (Egy hang jobb felől: Ügyls lesz!) Ehhez csak azt tűzöm hozzá, hogy már el kellett volna tűnnie a magyar életből. Mivel vannak mérnökeink, akik ne­héz körülmények között jutottak a diplomához, akik, amint az előttem szólott igen t. képvi­selőtársam említette, nagyon nehéz viszonyok között éltek es a kereskedősegédek nívója alatt álltak a közelmúltban, de ki tudtak tar^ tani, mert volt bennük erő • megmaradni hiva­tásuk és pályájuk mellett, éppen azért szüksé­ges, hogy ők sokkalta nagyobb elismerésiben részesüljenek a kormányzat részéről éls az igen t. Ház részéről is Amikor ezek nehéz harccal tudtak csak diplomához jutni, nehéz életkö­rülmények között éltek, akkor igenis, elsősor­ban ők hivatottak arra, hogy a vezérigazgatói vagy a legfelsőbb vezetői állásokat betölt­sék. Az erkölcsösségre káros hatású, a magyar közéletre nagyon bénító hatású az, ha kívülről mindenki azt látja, hogy nagyon magasrangú állami tisztviselők azért, mert az állami szol­gálatban magas állást értek el, amikor nyug­díjba mennek, szolgálati idejük lejártával (Mokcsay Dezső: Még le sem járt sokszor!), — sőt sok esetben le sem járt — tisztán egoista, önző érdekekből beülnek magánvállalatokba és ott kijátszák magukat szakértőknek, holott a szakértelem nagyon messze áll tőlük. Mert hi­szen, ha a szakértelem megvolna ezeknél a nyu­galmazott nagyon magas állami tisztviselőknél, ha tényleg értenének a dolgokhoz, amiket el­vállalnak, akkor semmi hiba sem lehetne itt. de laikusok, nem értenek hozzá (Mokcsay Dezső: Kijárok!), tényleg kijárok, vagy pe­dig munkájuk értékét a legnagyobb brutali­tással, a legteljesebb mértékben elítélendő goromba bánásmóddal óhajtják alátámasz­tani, a munkásággal szemben basáskodva lép­nek fel. Egészen furcsa színezetet ad az ő munkálkodásuknak, hogy így próbálják ma­gukat nélkülözhetetlenné tenni. Merem állí­tani a magam nevében, de merem állítani pár­tom nevében is, hogy ezek a stróhmanok nem­csak a magyar ipar fejlődésének a megölői, hanem igenis, hazaárulói a magyarságnak (Ügy van!! ügy van! a szélsőjobboldalon), hazaárulói akkor, amikor hozzánemértéssel felelősségteljes állásba mernek beülni s így akarják megszerezni az őket legkevésbbé meg­illető nagyon magas dotációkat. Elnök: Kérem a képviselő urat, hogy ami­kor ilyen súlyos bírálatot méltóztatik gyako­rolni, ne méltóztassék kifejezéseit t így hasz­nálni, hogy egy egész réteget súlyosan bé­lyegezzen meg olyan kifejezésekkel, amelyek egy egész réteget általánosságban megbélye­geznek. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Stróh­manok!) Méltóztassék csendben maradni! Méltóztassék bírálatot gyakorolni, de ne olyan súlyos váddal illetni egyes kategóriákat, amely őket közmegvetésnek teszi ki és amely­nek súlyos következményei lehetnek. (Felkiál­tások a szélsőbaloldalon: Csak a stróhmanokról van szó!) Andréka Ödön: A mai nehéz időkben a legmesszebbmenőkig tudjuk elítélni azokat, akik a magyar köztélét bármely ágában is még mindig a maguk egyéni önző érdekeit szolgálják és nem tudnak a magyar népközös­ség érdekében dolgozni. Mindegy, hogy ezeket stróhmanoknak Ihívják-e, vagy Aladároknak, vagy, mint ahogyan a bizottsági tárgyaláso­kon hallottuk, ejtőernyősöknek nevezik-e. (Egy hang a jobboldalon: Ne beszéljen az ej­tőernyősökről, azok hősök!) Talán hibás az, hogy ez a megjegyzés a katonai ejtőernyősök­kel van összefüggésben, de valamennyien tisz­tában vagyunk azzal, hogy nagyon messze van ez a mentalitás a katonai ejtőernyősök hősi mentalitásától, amely a katonai ejtőer­nyős hősöket vezeti a magyar fajta, a magyar faj érdekében. (Egy hang a jobboldalon: Nem is szabad összehasonlítani őket!) Kérem az iparügyi miniszter urat, — bár tudom hogy részben az Ő hatáskörén túlmenő ez — hogy a magánvállalatok belső életébe is a legradikálisabb eszközökkel nyúljon bele és a legradikálisabb intézkedéseket hozza. De na­gyon kérem, méltóztassék minden erővel oda­hatni, hogy a közgazdasági életben, főleg a magyar iparban elhelyezkedett nyugdíjasokat fizetésükben korlátozzák, amennyiben őket, mint hozzánemértőket, nem illeti meg az az igen nagy dotáció, amely a múlt liberális-ka­pitalista rendszerében szinte meghonosodott éppen az iparban. Nagyon jól tudjuk vala­mennyien, hogy a magyar ipar vezető pozí­cióiban, vezérigazgatói állásaiban és a többi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom