Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
4Ö4 Az országgyűlés képviselőházának 222. az iparügyi miniszter úr, amikor a rendelkezésére álló pénzösszegekből ezeknek a lerombolt vagy lezüllesztett vasutaknak, utaknak, hidaknak vagy ipartelepeknek helyreállításáról kell a jövőiben gondoskodnia. Összehasonlítom az ipar fejlődését az utóbbi tíz esztendőben. Ebből a célból a t. Ház elé terjesztem a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának egyik táblázatát, amely az 1929. évi eredményeket összehasonlítja az 1940. évi eredményekkel. Az iparkamara az 1929. évi ipari termelés, ipari fogyasztás és az iparcikkek eladási árát indexszámmal százra teszi és ezzel szembe állítja, hogy az ipari termelésben az 1940. évi helyzet az 1929. évi százzal szemben 161-5. Az ipari fogyasztás ugyancsak az 1929. évi százas indexszámmal szemben 152:6, a gyári eladási ár pedig az 1929. évi százzal szemben 90-9. Ez tehát az 1940. évre leszállt. Időközben az ipartelepek szociális terhei és a nyersanyagárak magas emelkedése következtében ezekben a számokban eltolódások álltak elő, bár az 1941-es eredmények a termelés és fogyasztás szempontjából még túlszárnyalják az 1940. évi ipari eredményeket is. Az előbb csak összehasonlító számokat adtam. Abszolút értékben ezek a következőkép alakulnak. Megjegyzem, hogy pontosan csak az 1939. évi adatok állnak rendelkezésemre. Ha ehhez becslés szerint hozzáadom az elmúlt évben visszaszerzett keleti és erdélyi területek iparát, akkor a következő fix számokat kapjuk: 1940-ben az ipartelepek száma — ebbe csak a húsz munkásnál több munkást foglalkoztató ipartelepek vannak felvéve — 5000-re emelkedett. Az alkalmazott munkások száma 380.000. Csak gyáriparról van szó, bányászat és kisipar nélkül. A termelés bruttó értéke 3"8 milliárd pengő. A felhasznált nyersanyagok értéke 2'2 milliárd pengő, mig a gyáripar nettó termelési haszna 1*6 milliárd pengő. Szénbányászatunk nem sokat növekedett a visszafoglalt erdélyi részekkel, mert csak két kisebb barnaszénbánya került vissza, amelynek termelése elenyészően csekély, ennek dacára szénbányászatunk fejlődése hatalmas emelkedést mutat, mert a tavalyi 115 millió métermázsával szemben a folyó évben december 31-ig termelésünk valószínűleg el fogja érni a 130 millió métermázsát. Szükségletünk, ez főkép havi szükséglet, 150 millió métermázsa lesz, úgy, hogy a különbözetet részben a bevitelből, részben pedig nagy takarékossággal kell majd pótolni. Ennél a kérdésnél szeretném az iparügyi miniszter úr figyelmét felhívni azokra az anomáliákra, amelyek a szénkereskedelem terén az iparengedélyezések körül láthatók, f és amelyeknek következtében ma már a szénkereskedelemben is olyan lehetetlen helyzet van, mint amilyent a textilnagykereskedelemben láttunk néhány hónappal ezelőtt, amikor a textilnagykereskedők száma 4300 főre emelkedett. Tudniillik a régi ipartörvényünk helytelensége és túlságosan liberális beállítottsága következtében — az iparügyi miniszter úr nem tehet róla — közigazgatási hatóságaink egyéb tiltó okok fenn nem állás esetén minden további nélkül megadjak az iparengedélyt a szénkeroskedelemre. így ma már előállt O Z cl helyzet, hogy például az egyik alföldi városban, ahol azelőtt 6—8 szénkereskedő volt, ma 135 szénkereskedő van, természetesen sokan minden előképzettség nélkül jelentkeztek iparengedélyért. Nálam például jelentkezett egy faszénégető cigány nagykereskedői iparigazolvánnyal. ülése 19 ki november 20-án, csütörtökön. Ezek szaktudás nélkül dolgozva egymás megélhetését teljesen tönkreteszik. (Ügy van! jobbfelől ) Képviselőtársaim el tudják ezt képzelni, hiszen csak arra kell gondolni, hogy egy szénkereskeidő körülbelül 15—20 pengőt keres egy vagon szén továbbításánál, tehát havonkint legalább 20 vagon szenet kell szállítania, hogy valahogyan nyomorúságosan meg tudjon élni. Ebben az alföldi városban pedig 135 szénkereskedő lévén, havonkint 2700 vagon szenet kellene elárusítaniuk, ami egyszerűen lehetetlenség, mert nem áll annyi szén rendelkezésre. Ezen a téren az iparügyi miniszter úrnak rendelkezésére áll a textilkereskedelem megrendszabályozására hozott 42-es bizottsági rendelet, amelynek segélyével nagyon könnyen meg lehet a szénkereskedelmet rendszabályozni és megfelelő létszámra lehetne redukálni a szénkereskedőknek ma már túltengő számát. Időm lejárván, az előadó úr által meglehetősen részletesen taglalt egyik problémához akarok még hozzászólni, ez pedig a mérnökés művezetőképzés. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nem tartozik ugyan az iparügyi miniszter úr tárcája körébe, mert a vallás- és közoktatásügyi minisztériumhoz van csatolva, (Felkiáltások Jobbfelől: Ez a baj!) kötelességem azonban megemlíteni, hogy teljesen igazat adok az előadó úrnak^ abban, hogy a nagy mérnökhiánynak most már két oka van. Az egyik az, hogy régen, az elmúlt liberális korszakban nem volt nagyon kívánatos életpálya a mérnöki pálya, (Egy hang jobbfelől: Rögös volt.) mert hiszen egy közepes keresetű kereskedősegéd is keresett annyit, mint amennyit egy tízesztendei gyakorlattal rendelkező mérnök meg tudott keresni. Ma már változott ugyan a helyzet, de az említett állapot hátrányait ma is érezzük és érezzük azt is, hogy a mérnök-utánpótlás majdnem kizárólag a középosztályból jön, márpedig a középosztály a hosszú mérnöki képzés költségeit alig tudja viselni. Ma már a műegyetem Öt évig tart, pontosan négy és fél évig, mert az utolsó félév a szigorlatokra megy, iigyhógy ez gyakorlatilag öt esztendő, azután jön a kétévi katonai szolgálat — ez is több, mert régebben egyévi önkéntesi szolgálat volt — tehát együttvéve hét esztendőt kell az apának pénzügyileg fedezni, ezt pedig a mai kereseti viszonyok között a középosztály már alig tudja nyújtani. Ez az egyik nagyon lényeges ok, amely a mérnökutánpótlás most jelentkező nagy hiányánál döntő súlylyal hat. A másik dolog, amire fel akarom hívni az iparügyi miniszter úr szíves figyelmét, az, hogy a részletmunkával elfoglalt mérnökök helyét bizonyos viszonylatokban művezetőkkel kell pótolni és a művezetőképzést modernebb alapokra kell helyezni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezen a téren meglehetős aggodalommal nézem ipariskoláink helyzetét. Megint nem tartozik az iparügyi miniszter úr hatásköre alá, (Felkiáltások jobbfelől: Elég baj!) de azért nagyon kérem az iparügyi miniszter urat, hogy a tárcaközi megbeszéléseken (A klotürlámpa kigyullad.) — azonnal befejezem, igen t. elnök úr — iparkodjék odahatni, hogy az ipariskolák túlzottan humanisztikus irányzata teljesen gyakorlati irányzattá változzék. Annak, aki művezetőnek készül és aki a négy középiskola nem gyakorlati képzése után ipariskolába kerül, elsősorban gyakorlati képzésre van szüksége, (Helyeslés.) mert a magyar iparnak főleg begyakorolt mesteremberekre van szüksége (Varga József iparügyi minisz-