Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
Âz orszuggyûlês képviselőházának 222. ülése IHl november 20-án, csütörtökön. 4i>3 anyaghiány ellenére is nagyszerűen megállja a helyét. Az előbb vázoltak, különösen a habomra vonatkozó megjegyzéseim fogják igazolni az iparügyi miniszter úrnak azt a törekvését, amely szerint a legközelebbi időben egy iparfejlesztő törvényjavaslattal fog a t. Ráz elé jönni, (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) amellyel le fogja fektetni iparunk egész jövendőjét. Teszi pedig ezt, nagyon bölcsen, két elgondolásból kiindulva. Az egyik az, hogy fokozódó mezőgazdasági emberfeleslegünket csak az iparban tudjuk foglalkoztatni és teljesen szakítani kell régi évtizedek liberális kormányainak elgondolásával, amikor az országgyűlés mindkét Házában évenkint visszatérően hónapokig tartó vitákat áldoztak fel arra, hogy a tengeren túlra kivándorló magyar munkássúg elszállítását elősegítsék és a kivándorló társaságok statútumai lelett vitatkoztak. (Közi Horváth József: Kimentek a magyarok, bejöttek a zsidók.) Ennek a szomorú kivándoroltatási akciónak az eredménye az volt, hogy másfélmillió paraszt távozott el Magyarországról és ennek egyharmada, legalább félmillió ember ma is hiányzik és örökre elveszett a nemzet életéből. Ma már más időket élünk, a mai kormány ezt a kérdést úgy oldja meg, hogy összehangolja a mezőgazdaság fejlesztését az iparfejlesztő politikával, mert tudatában van annak, hogy egy intenzív mezőgazdaság és egy jól megalapozott, de decentralizált ipar feltétlenül táplálni fogja tudni ennek az országnak a népét, akkor is, ha a mostani létszám többszörösére fog szaporodni. (Ügy van! Ügy van!) Mi a visszaszerzett és a visszaszerzendő területeken úgy mezőgazdasági» mint ipari nyersanyagokban bőségesen meg leszünk áldva, vagyis azokkal az eszközökkel, amelyek ezt a törekvést biztosítani fogják. Az ipar decentralizálásának másodlik igen fontos indoka az, hogy a romboló repülőgépek korában valósa; gos öngyilkosság volna továbbra is megtűrni azt a módot, hogy ipartelepeink bizonyos nagy centrumok körül tömörüljenek, mert légiháború esetén könnyen ki volnánk téve annak a szerencsétlenségnek, hogy iparunkat röyid néhány csapás alatt tökéletesen elveszítenénk. Abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy iparunknak körülbelül 60%-a Budapest körül tömörül. Ennek voltak adottságai is és viszont mi is hozzájárultunk, hogy ez így történt. Az egyik adottsága volt a jó dunai kikötő, a másik az, hogy Budapesten és Budapest körül a megfelelő elektromos energia rendelkezésre áll. (Az elnöki széket Törs Tibor foglalja el.) Igen nagy fokban hozzájárult ehhez régi vasúti politikánk is, amely vasútvonalainkat centrálisán, csillagszerűen hozta össze Budapest központba az ország minden részéből és ez a vasúti központosítás természetesen centralizálta az ipart is. Nem utolsó sorban hozzájárult ehhez azonban a főváros vonzó ereje is. Igen t. Ház! Ennek hátránya jelentkezik pillanatnyilag abiban is, hogy a felesleges mezőgazdasági népesség a városok, különösen Budapest felé özönlik, egészségtelenül növeli Budapest lélekszámát, súlyos szociális és lakásmizériákat okoz, gondokat teremt és ad a főváros vezetőségének, már pedig egy ország fővárosának nem lehet célja az, hogy ipari központtá akarjon alakulni. Ezt a szerepet át kell adnia a vidéknek, mert az ország fővárosának iskolai, tudományos, művészeti és politikai központnak kell maradnia. Az iparügyi miniszter úrra fog hárulni az az igen súlyos kötelesség, hogy megakadályozza ezeket a törekvéseket, azt, hogy az ipar Budapesten és Budapest körül tovább fejlődjön. Ennek a távolabbi_vidékeken kell megtörténnie, ahol a nyersanyag, vasúti közlekedés vagy pedig az energia ép rendelkezésre áll. Ebben nagyon megkönnyítik az iparügyi miniszter úr helyzetét sikerrel bíztató petróleum- és földgázkutatásaink, amelyek különösen az utóbbi hónapokban igen eredményesen működtek, hiszen dunántúli petróleumtermelésünk elérte a napi 150 vagont. és az előadó űr által igen helyesen említett tiszántúli kutatásaink is nagyon biztató eredményeket mutatnak. Ez az energia- és tarifaprobléma az, amelyet az iparügyi miniszter úrnak ebhen a kérdésben egészen nagyvonalúan kell megoldania. Meggyőződésem, hogy ez a törekvése valóra is fog válni, bár tárgyilagosan el kell ismerni azt, hogy nagyvonalú és nagy időre, több évtizedre terjedő munkáról van szó. Ehhez legalább egy-két évtizedre van szüksége a magyar iparnak. Iparunk a tavalyi és a folyó évben két súlyos probléma elé került. Az egyik a nyersanyaghiány, amelyet az angol blokád élezett ki. Ezt a hiányt az iparügyi kormány dicséretesen és eredményesen igyekszik pótolni és elhárítani ott, ahol erre módja van. A másik visszaszerzett területeink berendezése. Ha csak a keletmagyarországi és az erdélyi részeket hozom •fel példának, látjuk, hogy népességünk 24%-kai emelkedett, ezzel szemben iparunk termelési volumenje az ugyanezen a területen visszaszerzett iparral csak 6%-kai növekedett. Az igen t. Ház minden tagja nagyon jól tudja, hogy a megszállás alatt a régi Magyarország idején ott felállított iparokat, ipartelepeket rendszeresen lezüllesztették. Az erdélyi képviselő urak talán a legjobb tanúink .arra, hogy mennyire szükséges az erdélyi ipartelepek, vasutak, utak és hidak f helyrehozása, javítása. Látjuk ezt a Délvidéken is. Súlyos feladat elé állítja ez a helyzet mind az iparügyi, mind a kereskedelemügyi minisztert, már pedig nagyon fontos magyar nemzeti érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezen a távolabbi vidéken az ipar működjék. Aki egészen tárgyilagosan szemléli a magyar ipartelepek helyzetét, örömmel kell elismernie azt, hogy ezek az ipartelepek egyszersmind a magyarosítás melegágya is. (Ügy van! — jobbfelől.) Méltóztassék nemzetiségi vidéken bármely ipartelepet megtekinteni, méltóztassék Tatabanyát, Dorogot, Tokodot, méltóztassék Pécset, most pedig az erdélyi ipartelepeket megnézni, az ipar mindenütt a magyarság, a magyarosítás központja. Ahol egy-egy ipartelep felépül, még nemzetiségi vidéken is, az izzó magyar mentalitást és izzó magyar munkát visz oda. Nagyon jól felismerték ennek számukra veszedelmes voltát a csehek a régi Cseh-Szlovákiában. Nemcsak a konkurrencia, nemcsak a cseh ipar védelme, hanem elsősorban ezeknek a magyar gócpontoknak megsemmisítése volt az oka annak, hogy földig kiirtották és lerombolták például a rimamurányi-korompai kohótelepet és vasgyárat, tönkretették a gömörmegyei likéri öntődéket és kohókat, tönkretették a felvidéki bőr- és posztóipart. Ugyanígy jártak el az oláhok Erdélyben. Ezt a rombolást vagy lezüllesztést kell most kijavítani. Súlyos feladatok előtt áll
