Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-222
450 Az orszuggyűlés képviselőházának 222. ülése 19U1 november 20-án, csütörtökön. mákban még nagyobb szakemberhiányt idézne elő. Ez az eset, ha szisztematikusan fogjuk meg a dolgot, szerény nézetean szerint nem következhetik be, mert először is nem az a cél és nem is azt mondottam, hogy minden segédet át kell képezni, illetve önállósítani, hanem csak az arra jsrdemeseket, illetve rátermetteket kellene átképezni, másodszor pedig az ilyenformán kieső, illetőleg a különben is hiányzó szakemberek pótlására legrövidebb át az, hogy az egyes szakmákban foglalkoztatott segédmunkások, betanított munkások szakmunkási képesítése tétessék lehetővé. A segédmunkások vagy betanított munkások szakmunkássá való képesítése a legtöbb esetben csak formai kérdés, mert hiszen ha egy 14 esztendős gyermek 3—4 esztendő alatt el tud sajátítani egy szakmát, akkor fel kell tételeznünk, hogy egy segédmunkás, aki talán hoszszabb ideig dolgozik állandóan együtt azzal a szakmunkással, szintén elsajátítja azt a szakmát, tehát csak a képesítését kell meg'adni. Erre nem akarok bővebben kitérni, csak hivatkozom az Elektromos Művekre, a Vízművekre és a Gázművekre, ahol a szerelési munkák nagy hányadát egy szakmunkás irányításával a betanított segédmunkások végzik. (Szabó Gyula: Csak a részletmunkákat!) Igaza van képviselőtársamnak: irányítania egy szakembernek kell, de a részletmunkákat elvégzik ezek a segédmunkások. De képesíteni kell őket és ennek megfelelően fizetni, mert itt van a hangsiíly: a fizetésen, az órabéren. (Szabó Gyula: Egyetértünk!) T. Ház! Sok gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakemberre van szükségünk, ez ténv, és azt hiszem, ezt a Ház minden egyes tagja elismeri. Az eddigi mulasztások nem tehetők jóvá azzal, hogy a kormány majd tanulmányozza ezt a kérdést és hogy elhibázott kísérleteket folytatunk^ a szakemberhiány megszüntetésére. De nem járható az az út sem, hogy csak az ifjúságnak a gyakorlati pályákra való édesgetésével oldjuk meg ezt a kérdést, Az több esztendeig tartó processzus, amíg a . gyermekből szakember válik, erre pedig a mai helyzetben, hazánk jólfelfogott érdekében, nincs időnk. A következő turnus utánpótlásáról azután természetesen már az ifjiíság bevonásával kell gondoskodni, itt azonban erősen hangsúlyoznom kell, hogy ezt az utánpótlást, az ifjúságnak a gyakorlati pályákra való terelését m minden kétséget kizárólag egy nemzeti szocialista szellemben történő előnevelésnek kell megelőznie. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Az új európai rend itt dörömböl az; ajtóban és ez reánk kötelességeket ró. Vagy lépést tudunk tartani a körülöttünk élő JSJS velünk sorsközösségben élő európai népekkel, vagy elmaradunk a versenyben és ezért ne tegyünk senkinek szemrehányást, hanem egyedül és kizárólag önmagunknak. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) Itt cselekedni kell, éspedig azonnal, haladéktalanul, mert ezt követeli — ismét csak azt mondhatom — hazáink és népünk jövőjének érdeke. Ezért kérem a miniszter urat, hasson oda, hogy mielőbb meginduljon a szakmai utánpótlásról való gondoskodás, éspedig lehetőleg a következő alapokon. Először lehetővé kell tenni minden nemzsidó dolgozó számára, hogy tudása és szorgalma szerint érvényesülhessen, teljesen függetlenül az összeköttetéseitől. Másodszor létesíttessenek tanfolyamok, ahol minden anyagi áldozat nélkül, vagy ha ez nem lehetséges, a legkisebh anyagi áldozattal szerezhesse meg az arra rátermett és érdemes munkás azt aiz elméleti tudási amely szükséges ahhoz, hogy előmenetele, magasalbbrangú munkakörben való foglalkoztatása egészen a legmagasabb fokozatig — ha arra rátermett — leuetővlá váljék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) így viszonylag rövid időn belül nevelhetnénk a segédmunkásokból szakmunkásokat, a szakmunkásokból műszaki vagy kereskedelmi tisztviselőkét és egyes szakmákban — itt elsősorban a textil-, bőr- és rokonszakmákra kell utalnom, — a tisztviselőkből speciálisan képizet't mérnököket és vezetőembereket. Tudatosan használtam a »mérnök« szót. Legkevés'bbé sem azt értem ez alatt, hogy diplomás mérnököket neveljünk speciálisan ezekre az egyes munkakörökre, de gyakorlati tapasztalataim és tanulmányaim alapján mondhatom, hogy Németországban vannak olyan intézmények, ahol az úgynevezett zivilingenáeur-ökét nevelik, akik nagyszerűen beválnak az egyes szakmákban speciális tudásuknál fogva. Harmadszor pedig a továbbképzés előmozdítására létesíttessenek internátusok és ösztöndíjak azok számára, akiknek továbbképzése csak a lakóhelyüktől távol lehetséges és történjék gondoskodás arról, hogy ezeknek a megélhetése biztosíttassák, de nem karitatív alapon, hanem munkáhozjut'tatás áltál. Ha netalán még az az aggály állna fenn ezzel kapcsolatban, hogyj a továbbképzés folytán előálló napszámos-, illetőleg segédmuiikásMány a mezőgazdaságtól vonna el nem kívánatos módon munkaerőt, szerény, nézetem szerint — nem is beszélve a munkanélküliségről — a mezőgazdaság intenzívebb gépesítésével lehetne ezen segíteni. (Börcs János: Ügy van! Igaza van!) T. Hájz! Részben azért, hogy az ifjúsággal megkedveltessük az ipari pályákat, résziben pedig azért, hogy a munkásság tehetséges és haladni akaró része vállalja azt az áldozatot, hogy fárasztó munkája után felnőtt korában beüljön az iskoLapadba és pótolja azt a tudásbeli hiányt, amely abból keletkezett, hogy a liberális rendszer megtagadta tőle a tanulási lehetőséget, okvetlenül olyan reformokat kell a munkásság érdebében megvalósítani, amelyek ma már halasztást nem tűrnek. Először is a munkahelyek egészségesebbé tótelével, fürdő, öltöző, étkező helyiségek létesítésével emberibbé kell 'tenni a munkás életét a munkahelyén, ahol életének majdnem felét tölti el. (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Másodszor pedig emberibbé kell tenni a munkás elejét a munkahelyén kívül a mindennapi kenyérgondoktól való mentesítésén, egészséges, korszerű lakásokhoz való juttatásán és kulturális művelődésének lehetővé tételén keresztül. T. Ház! Éreznie kell annak a munkásnak, hogy egy közösspgnek a tagja, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) nemcsak kihasznált és lenézett páriája, amit ma még nagyon sok helyen tapasztalunk. (Szabó Gyula: • Nemzetköziség!) Éreznie kell, hogy a közösség tagja, ahol emberként kezelik és megbecsülésben részesül, nem alamizsnából élő koldus^ aki kegyként munkát kap és munkája ellenében őt éppen az éhhaláltól megóvó éhbért, Ügy van! a szélsőbaloldalon.) hanem ahol tudatában van annak, hogy a munka nemzeti kötelesség számára, ez a^ kötelesFÁgteljesítése intézményesen lehetővé tétetik és munkája ellenértékéből kultúremberhez # méltó életet biztosíthat magának és családjának.
