Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-221
Az országgyűlés képviselőházának 221. itt-ott fogok előhozni, annyit, amennyi okvetlenül szükséges. emlékezetes dolog, hogy 1921-ben és 1922-ben igen sűrűn követték egymást, igen sűrűn változtak ia rendkívüli segélyek és drágasági pótlékok. Ez a rendszer, mint fizetési rendszer, tarthatatlan volt, (Egy hang a jobboldalon: Mindig késett!) Következett az a rendszer, hogy 1923. január 1-től kezdve úgyszólván havonkint a mindenkori drágasághoz viszonyított fizetésmegállapítási módozat lépett érvénybe. Ez 1924. év végéig tartott. Tehát ismétlem és hangsúlyozom — ez a lényeg —, hogy havonkint változott a mindenkori drágasághoz képest a fizetés. Az én gondolatmenetem az, hogy miután ezeket a havi drágasági pótlékokat és segélyeket később megszüntették, sőt fizetéscsökkentések jöttek, később megint fokozatos fizetés helyreállítás következett, 1940. november 1-ével tető alá került a tisztviselői fizetések csökkentés előtti mértékének helyreállítása, sőt 1941. május 1-ével bekövetkezett a fizetések csekély mértékben való felemelése is, tehát — mint később rá fogok mutatni — bizonyos szempontból ezt a rendszert mérvadónak kívánnám tekinteni a jövőre is. Tévedés azonban azt hinni, hogy már magában véve ezzel a rendszerrel, eltekintve a később beállott nagyarányú drágulástól, a tisztviselők százszázalékig megkapták volna azt a fizetésüket, amely azelőtt volt, sőt azt felemelték volna. Nem, igen t. Ház, mert sajnos az állam az egyik kezével meglehetősen bőkezűen adott ugyan, másik kezével azonban meglehetősen vissza is vett. Jelenleg tudniillik az a helyzet, hogy egyrészt a törzsfizetésen felül minden egyéb javadalmazást terhel az adó, a nyugdíjjárulék, az Otba.-járulék és terhelnek még más járulékok is, másrészt azonban a nyugdíj alapjául csak a törzsfizetés számít. Ez azután egyformán érinti mind a köztisztviselőt, mind a nyugdíjast. A köztisztviselő jogosan fél attól, hogy amikor nyugdíjba megy, hosszú szolgálati ideje ellenére jelentékenyen kevesebbéit fog kapni, mint amennyire rászolgált. Ez a sérelem tehát fennáll s ezt a gondolatmenet továbbépítve: ha fizetésrendezést eszközöl a mélyen t. kormányzat ezen az alapon; ez a sérelem akkor is megmarad. Az én indítványom és tiszteletteljes kérelmem a pénzügyminiszter úrhoz tehát az, hogy méltóztassék mindenekelőtt és pedig jóval karácsony előtt egy drágasági pótlékot adni, mert hiszen a tisztviselői kar örül ha a legszükségesebb életstandardon, legszegényebben meg tud élni, de nem tud beszerezni valamit, nem tudja betömni azokat a réseket, amelyek karácsony előtt tátonganak és a fizetési kérdés megoldásáért kiáltanak. Tehát méltóztassék adni egy drágasági pótlékot és — most tovább építem a gondolatot — ezt a drágasági pótlékot méltóztassék azután hozzáadni a megfelelő indexszám szerint a fizetéshez, ez legyen egy törzsfizetés, amely azután a nyugdíj alapjául szolgál. Hogy azután hogyan maradjon ez meg, ha nem sikerül az árrögzítés? Itt van az a példa, amelyre az előbb hivatkoztam: ahogyan 1923-ban és 1924-ben megfelelő szervekkel le tudták bonyolítani, úgy most is megvan ennek a lehetősége, mert hiszen^ ha megáll az az érv, hogy nem fog tovább nőni a drágaság, mert meglesz az árrögzítés, akkor nem lesz rá szükség, ha azonban szükség lesz rá, akkor indokolt, hogy megvalósítsuk. A 'köztisztviselők kérdéséhez még csak egyet fűzök hozzá. Ma a családvédelmen van a hangKEPVTSELÖHÁZI NAPLÓ XT. ilése 19kí november 19-én, szerdán. 427 súly és a legnagyobb magyar értéknek tekintjük a gyermeket. Ezért kérem a köztisztviselőknek nagyobb mérvű szülési segélyekkel való ellátását, úgyszintén több gyermek után fokozódó családi pótlékot. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Nagy László: Ez helyes! Meg is kellene csinálni! — Boér Ágoston: Ez titeket nem érdekel! — Nagy László: Dehogy nem! Nagyon érdekel! — Boér Ágoston: Nincs itt senki, nézd meg! — Elnök csenget.) Mélyen t. Képviselőház! Most áttérek a magántisztviselők tiszteletreméltó kategóriájára. A termelés új rendjének rendkívül fontos tényezői a magántisztviselők, a hitelügyi, kereskedelmi, ipari, közlekedési és vegyes szakmák keretében, amelyek ismét mint több szakcsoportokra oszthatók fel. Egy óriási tábor van itt a kezünkben^ egy kontstruktív tábor és amint a nemzethüségben a köztisztviselői kar soha meg nem ingott, éppúgy soha meg nem ingott a magántisztviselői és magánalkalmazotti kar sem, ott volt a köztisztviselővel együtt a háborúban, ott volt az ellenforradalomban és ma is kizárólag nemzeti alapon és nemzeti érdekekért küzd. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A magántisztviselők és a magánalkalmazottak táborának több sérelme, memoranduma és kérelme van. Legutóbbi kérelmük rögzítve van a miniszterelnök úrhoz 1941. évi október hó 16-án intézett sürgönyükben, ahol — jellemző a reális és jó elgondolásokra — azt mondják, hogy (olvassa): »Egy évvel ezelőtt árrögzítést kértünk, mert éreztük, hogy a drága, sági pótlékkal történő kiegyenlítés újabb drágasági hullámot jelent«. Nagyon bölcs meglátás. Akkor tehát árrögzítést kértek. Azután így folytatják (olvassa); »Most azonban azt kérjük, hogy kegyeskedjék az árak és keresetek közti nagy különbség eltüntetésére vonatkozólag a szükséges kormányzati intézkedéseket megtenni, nemcsak az aktív magántisztviselők, hanem a nyugdíjas magántisztviselők érdekében is.« (Helyeslés a jobboldalon.) Addig is azonbani, amíg ez megtörténik, legújabb állásfoglalásuk és kérelmük szerint, ők is kérik a drágasági pótlékkal való ellátást, illetőleg az Ő érdekükben is kérem én, kérem pedig azért, mert a fixkeresetű rétegek képtelenek az átrak és az eddig elrendelt pótlékok közötti különbözet viselésére. A kettő között óriási szakadék tátong, ezt a szakadékot egyedül az alkalmazottak és tisztviselők lemondása és áldozatkészsége nem tömheti be, de félő, hogy ebbe a szakadékba beleesik a tisztviselő is. (Nagy László: Igaz! Ügy van! De meg is kell ezt változtatni!) Mélyen t. Képviselőház! Az előbb mondottam, hogy a tisztviselők nemzeti és közösségi szelleme szempontjából bizonyos szerénység kötelez bennünket. Most megpróbálom kezembe venni Diogenes lámpáját és megvilágítani a tisztviselők helyzetét. Azt mondhatná valaki, hogy ejnye, hát már mi tisztviselők is kissé szerénytelenek vagyunk, hogy így kérünk és szinte követelődzünk. Mi azonban nem követelődzünk, csak szerényen előadjuk a kérésiünket. Most tegyük mindnyájan a szívünkre a kezünket, vizsgáljuk végig az összes társadalmi osztályokat és nézzük meg, van-e közöttük egyetlen egy is, amely egyedül és kizárólag a saját áldozatkészségével és lemondásával töltené ki azt a szakadékot, amely egyrészt az egyre tornyosuló árak és a drága életszínvonal között, másrészt a saját fizetése között van. Nincs ilyen társadalmi osztály. Akkor viszont 60