Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

426 Az országgyűlés képviselőházának 221. azoknak a szükségleteknek számításbavételével állapíttattak^ meg, amelyek egy egyszerű munkáscsalád létfenntartásához elengedhetetnek, pedig a tisztviselői kar magasabb előképzettségének és hivatásának megfelelően magas sabb színvonalat foglal el. A tisztviselői kar a nemzet életében gazdasági, kulturális és egyéb szempontból is magaisabbrendü szerepet tölt be. (tJOy van! a jobboldalon.) Ne méltóztassanak megfeledkezni arról sem, hogy minden pénz, amelyet a tisztviselő a hónap elején kézhez kap, a hónap végéig csaknem fillérnyi pontossággal visszakerül a közgazdasági élet forgatagába. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Már 10-éig kiosztja!) Aligha lehet kitérni a társadalmi kötelezettségek elől sem, amelyekkel a tisztviselői kar szemben találja magát szociális téren. Tudjuk, hogy a tisztviselő min

: den akcióban jó példával jár elől. Hivatkozom falvainkban a község tisztviselőire, papjaira, tanítóira; számtalanszor havi fizetésüknek 5—10%-át ajánlják fel ezekre az akciókra, amelyek az év folyamán többször is ismétlődnek. Sokat beszélünk arról, hogy bele kell kapcsolódni az új európai rendbe szociális vonalon is, 'Elismerjük, hogy e téren nagy fejlődés tapasztalható, de akkor kérdezem, miért zárjuk ki éppen a tisztviselőtársadalmat szociális gondoskodásunkból? (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) ' Hallani arról, t. Ház, hogy a fizetésemelés 4—9%-kai fog megtörténni. (Felkiáltások jobbfelől: Kevés!) Ne méltóztassék rossz néven venni, ihogy azzal a kijelentéssel élek, hogy ez olyan csekély és annyira messzire van a követelményektől, hogy ezzel talán nem is volna szabad előjönni. Ne felejtsük el, hogy a közszellemnek nemzeti szempontból kívánatos kialakulásában a tisztviselői kar hagyományos (hazafiassága, önzetlensége és fegyelmezettsége ma, Európa átalakításának előestéjé a, a nagy világháború idején döntő fontossággal bír. (Ügy van! Úgy van! jobbfelől.) Méltóztassanak megengedni, hogy Széchenyi r egyik mondásával fejezzem be interpellációmat, amelyben a következőket mondja (olvassa): »Hivatalnokainktól nem kívánhatjuk, hogy teljes lélekkel szolgálják az ügyet, és dolgozzanak, ha anyagi gondok nyomják és erejüket zsibbasztják. (Ügy van!) Azért gondoskodnunk kell tisztességes ellátásuknak megfelelő fizetésről. Az elv: semmi jutalom munka nélkül, de egyszersmind semmi munka jutalom nélkül.« (Ügy van! ügy van! — Taps a jobboldalon.) (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a pénzügyminiszter úrnak. Következik vitéz Zerinváry Szilárd képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. vitéz Miskolczy Hugó jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir. pénzügyminiszter úrhoz a köz- és magántisztviselők és nyugdíjasok és hasonló állásúaknak drágasági pótlékkal való ellátása tárgyában. Minthogy a pénzügyminiszter úrnak nyilván tudomása van arról, hogy a köz- és magántisztviselők, nyugdíjasok és hasonló állásúak széles kategóriáinak javadalmazása az egyre foikozódó drágasággal hovatovább nagyobb ülése I9íl november 19-én, szerdán. aránytalanságba kerül: hajlandó-e ezen jelenség megszüntetése érdekében elsősorban sürgős intézkedést tenni, másodsorban pedig megfelelő és állandósított orvoslási rendszert kezdeményezni és törvényhozási úton tető alá hoznit« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. vitéz Zerinváry Szilárd: T. Ház! Sohasem hittem volna, hogy valaha is a tisztviselők anyagi javadalmazásával összefüggő kérdésekkel fogok jönni az ország nyilvánossága elé. Nem hittem volna, bár magam köztisztviselő is voltam, magántisztviselő is voltam. Köztisztviselő voltam, hiszen a bírói székből jöttem a törvényhozói padokba, és magántisztviselő voltam akkor, amikor a bírói székből az oláh impérium szuronyai átdobtak engem a magánalkalmazottak közé, és ott mint napszámos, a tisztviselői és vezetői pozícióig emelkedtem, mindaddig, amíg végül a levegőt és megélhetést is megsajnálták tőlem, átdobtak a határon és itt újra visszakerültem köztisztviselőnek. (Éljenzés jobbfelől.) Valami jogcímem tehát van, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzam, sőt az előbb említett két szerepemnél fogva talán kissé kötelességem is. Mégis ismétlem, soha nem foglalkoztam volna ezzel a kérdéssel, mert tökéletesen tisztviselői mentalitású ember vagyok, ez pedig magával hozza a saját társadalmi állásunkkal járó és a nemzeti közösség eszméje iránt való szerénységet. (Ügy van! jobbfelöl.) A tisztviselő inkább arra van hivatva, hogy dolgozzon, mintsem hogy beszéljen. A tisztviselő előtt mindig az lebeg, hogy amikor dolgozni kell és áldozatot kell hozni, akkor első a nemzet és a közösség és újra a nemzet és a közösség, harmadszor is az, és csak azután jön ő, a tisztviselő maga. (Úgy van! jobbfelől.) Ez a kötelező szerénység nem engedte, hogy eddig ebben a kérdésben felszólaljak. Ha azonban arra gondolok, hogy a nemzeti érdek és a közösség iránt való mélyen átérzett kötelesség miatt nem beszéltem eddig, most úgy érzem, hogy éppen azért kötelességem újra mégis felszólalni, mert hiszen a nemzetnek igen f OD tos és egyetemes érdeke lehet az, hogy ez a vezető pozícióban lévő társadalmi osztály, a köz- és magántisztviselők és alkalmazottak osztálya ne rongyolódjék le se fizikailag, se lelkileg, mert mind a kettő a nemzetnek a veszteségét jelentené. (Úgy van! ügy van! Taps jobbfelől) Ha tehát meg akarjuk akadályozni ezt a lerongyolódást mindkét irányban, akkor fel kell emelnünk kérő szavunkat a mi édesanyánkhoz, akinek szolgálata életünk egyetlen célja, a magyar nemzethez és annak vezetőihez, hogy hallgassák meg a mi kérésünket (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Egy hang a jobboldalon: Sürgősen!) T. Ház! Amiket Boér Ágoston előttem szólott igen t. képviselőtársam elmondott, azokat a magam részéről is mind aláírom, az általa érintett kérdéseket tehát én már érinteni nem fogom. A képviselő úr által elmondottakat a magam részéről szeretném még a következőkkel megtoldani. A képviselő úr a fizetésrendezés álláspontján, mégpedig jogos álláspontján van és — hogy úgy mondjam — az egész köztisztviselői kar nevében és érdekében beszélt. A magam részéről legyen szabad az elhangzottakat megtoldani egypár adattal és még egypár kérelemmel. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Hozzáteszem, hogy statisztikai adatokat csak