Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

Az országgyűlés képviselőházának 221. már itt a Házban interpelláció alakjában is a magyar pályamunkásságról, akik — tudjuk nagyon jól — 28—30 filléres órabéren küzde­nek. Ezek a pályamunkáiscsaládok elkesere­detten látják elhanyagoltságukat, mert öt­hatgyermekes emberek vannak köztük, sőt vanuak olyanok is, akiknek nyolc-tíz gyerme­kük van és mégis a fizetésük havonta csak 70—72 pengő. Kérdezem én az igen t. kormány­zattól és a miniszter úrtól, hogyan leheit ebből az összegből családot eltartani, hogyan lehet ezeknél a magyar jövendőt biztosítani a ma­gyar faj számára? Ha nem is tudja a kor­mányzat teljes mértékben kielégíteni kíván­ságaikat, de legalább hasson oda, hogy a mai drágasággal szemben hozzanak egy parallel rendelkezést az árak tekintetébein, amelynek segítségével ennek a munkásságnak a számára biztosítani és megadni lehet a megfelelő élet­színvonalat, életlehetőséget. (Helyeslés a szélső­báloldalon,) Bele kell kapcsolódnom a többi hazai vasutasság kérdésébe is. Itt van közvetlenül Budapesten a Bszkri, amelynek kezelésébe tartozik egy vasút is, a Budapesti Helyiérdekű Vasúi Sajnálattal látom, — pedig már inter­pellációban! is felhívtam a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét az ottani anomáliákra — hogy bármit hozunk is fel ezzel kapcsolat­ban, lépten-nyomon a legnagyobb igazságta­lanságok fordulnak elő. Megtörtént az az eset, hogy egy nyugalmazott miniszter családjából felvettek egy főiskolát végzett fiatalembert, aki átugrotta a már 20—25 éve szolgáló tiszt­viselőket, mert egyszerre felügyelőnek nevez­ték ki, minden vasúti szakképzettség nélkül. Az ilyen visszás helyzetek természetesen a munka rovására mennek, deprimálják a tiszt­viselői kart, hogy az, aki protekció útján ka­pott felvételt, mindjárt a főtisztviselői kar­ban, a felügyelői karban nyer elhelyezést, míg a másik etnber, aki szintén főiskolát végzett, még csak az intézőségig sem tud eljutni, mert ­neki nem volt olyan szerencséje, hogy volt mi­niszter legyen a keresztapja, mint a másiknak, aki tehát politikai összeköttetései révén ju­tott ebbe a kedvező helyzetbe. Kérem a minisz­ter urat, hogy ezt a helyzetet is vizsgálja meg és szüntesse meg, mert ez rossz vért szül és a becsületes magyar tisztviselőtársadalom mun­kakedvét korlátozza és adja vissza az előrer haladás lehetőségét is a magyar vasutasság­nak; tessék visszatérni az 1914. évi XVII. tör­vénycikkre, amely biztosítja az automatikus előléptetést a vasutasság számára és akkor egy tollvonással megszűnik a protekciós rend­szer és megszűnnek az ezzel kapcsolatos ano­máliák. Még egy közlekedési problémáról is meg kell emlékeznem a »Jobbra hajts!«-ra tekiaitet­tel. Bizonyos anyaghiányokra tekintettel leállí­tották a fővárosban, illetőleg korlátozták az autóbusz közlekedést és így a legfőbb útvona­lakon, mint például a Lánchíd és a Vár között nincs összeköttetés, csak kerülő úton lehet a Várba feljutni, vagy onnan lejutni. Kérem a miniszter urat, vizsgálja felül ezt a közlekedési korlátozást és állítasson be megfelelő kocsikat az ottani hivatalok részére, hogy a hivatalno­kok, vagy az oda igyekvők minél előbb eljut­hassanak a Várban levő hivatalokba, vagy onnan vissza a városba. Szükséges, hogy áll­jon itt rendelkezésre a közönségnek egy inga­autobuszjárat, hogy ezen a hídon is legyen autóbuszjárat és ne csak a többi hidakra kor­ülése. 194-1 november 19-én, szerdán. 381 látozzák a forgalmat. Ez nagyon megkönnyí­tené az itteni közlekedési helyzetet. Most egy másik fájdalmas kérdésre, a m. kii*, postai szolgálatra óhajtok áttérni. Itt a helyzet még rosszabb, még szomorúbb, mint az államvasutaknál, vagy általában a többi magyar vasutaknál, mert vannak 15 évi szolgá­lattal rendelkező alkalmazottak, sőt 20 évi szolgálattal rendelkező olyan műszaki alkal­mazottak, akik 130, sőt 119 pengő havi fizetést kapnak. Ehhez természetesen hozzájön még a drágasági pótlék, összesem mondjuk 15%, de ezzel sem érnek el több, mint 140 pengős ke­reseti lehetőséget. A másik fájdalma a ma­gyar postásságnak az, hogy a műszaki sze­mélyzetnek nincs státusa. Vannak főiskolát végzett szakemberek, akik órabéresekként, szakiparosokként kezeltetnek, pedig mérnöki teendőket látnak el, de nem tudnak magasabb fizetést elérni, mint 150—160 pengőt. Ha a mérnöki és műszaki kart helyettesítő műszaki tisztviselőket így. dotálják, természetes, hogy mindenütt elkedvetlenedést látunk. Azért nem mennek az emberek műszaki beosztásba a m. kir. postához vagy ilyen más állami alkal­mazásba, mert a magánvállalatoknál legalább is százszázalékkal több bért fizetnek, nem 150 pengőt, hanem 300—360 pengőt és ezeken a helyeken e^y kezdő műszaki tisztviselőnek jár ennyi illetmény. Kérem a miniszter urat, vizsgálja felül ezt a kérdést és állítson be egy műszaki státust, mert ez most még hiányzik a postánál, hogy munkakedvet kapjanak a műszaki alkalmazottak és becsületesen láthas­sák el feladatukat. Sajnálattal látjuk, hogy életlehetőségeiket ennyire korlátozzák, eny­nyire visszaszorítják. Meg kell még említenem az államvasúti al­kalmazottak politikai szabadságát. Az 1914. évi XVII. te. politikai szabadságot is biztosít a vasutasság részére, mégis léptem-nyomon lát­juk egyes tisztviselők agresszív magatartását, hogy a politikai ténykedést bűnnek tekintik és e szerint bírálják meg egyes alkalmazottak munkalehetőségét és előrehaladását is. Kérem a miniszter urat, tegye megfontolás tárgyává, hogy az 1914 : XVII. törvénycikknek szerezzen érvényt és politikai jogaiban senki se korlá­toztassék, hiszen ez a törvény kimondja, hogy a magyar vasutasság politikai jogait teljesen szabadon gyakorolhatja, ebben őt befolyásolni senkinek nem szabad és aki ezt teszi, fegyelmi vétséget követ el. Kérem a miniszter urat, él­jem ezzel a hatalmával^ és tiltsa meg egyes tisztviselőknek ezt a túlkapását és adja vissza a magyar vasutasság és a magyar postásság politikai jogait, hogy szabadon rendelkezhes­senek az ő politikai jogaikkal és becsületesen végezhessék szolgálatukat. Kérem a miniszter urat, hogy a legsürgősebben intézkedjék ezek­nek az anomáliáknak a megszüntetése érdeké­ben és lehetőleg gondoskodjék arról, hogy a mai árszínvonal emelkedése megállíttassék, de egyben biztosítsa a legsürgősebben a megfelelő életlehetőséget a mai viszonyoknak megfelelő­leg; ha másként nem, drágasáigi pótlékok ki­utalásával tegye lehetővé a megélhetést. T. Ház! Legyen szabad e ; szavaim indoko­lásául megemlítenem, hogy például a postánál van olyan 15 éve szolgáló alkalmazott, akinek öt tagú családja van, műszaki alkalmazott, mű­szerész, akinek az órabére 52 fillér és keres hetenként 2292 pengőt, vagyis havonta körül­belül 100 pengőt. Ehhez járul még 15 f pengő családi pótlék, 15%-os drágasági pótlék, kap tehát összesen 130 pengőt; ebből levonnak kü­54*

Next

/
Oldalképek
Tartalom