Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

382 Az országgyűlés képviselőházának 221. ülése 19hl november 19-én, szerdán. lönböző címeken 8 pengőt, marad neki 122 pengője. Kérdezem én az igen t. képviselőházat, hogy egy öttagú családdal rendelkező magyar embernek hogyan lehet megélnie enynyi fizetésből? Szabad-e nekünk, magyar törvényhozóknak, annyira szűkmarkúaknak lennünk ilyen emberekkel szemben, hogy még aa életlehetőségük megteremtéséhez se járuljunk hozzá? Ennek az antiszociális állapotnak az ódiuimát nem vállalhatjuk. Lehetetlen magyar fajtánk és a magyar faj jövendője érdekében meg nem tenni minden lépést, hqerv végre részükre az életlehetőség biztosítva legyen. Azért hangsúlyozom, hogy az életlehetőséget kell számukra megteremteni, mert már évtizedek óta hallottunk családvédelemről prédikálni. családvédelemről szónokolni, de sohasem jutott tovább a törvényhozás a szónál, az üléseken elhangzottaknál és a családvédelem tekintetében tettekben, a valóságban nem történt semmi, ami a legfényesebben igazolja a postánál tényleg fennálló anomáliákat. De van még egy másik eset is ugyancsak a postánál. A műszaki altiszt fizetése, aki az első osztályba van besorozva, 163—190 pengó. Az egyik 28 évi, szolgálat után kap 142 pengőt, egy másik 42 évi szolgálat után 158 pengőt. Ugyancsak a postánál egy elsőosztályú altiszt 30 évi szolgálat után 147 pengőt, 43 évi szolgálat után egy másik 133 pengőt kapott. Xlgylátszik, itt volt valami közben, azért kisebb az összeg. Más altisztek 30 éves szolgálat után 127 pengőt, 24 éve® szolgálat után 120 és 119 pengőt kaptak. A másodosztályú postaaltisztek fizetése 97 pengő 50 fillérnél kezdődik és 117 nengőig terjed. T. Ház! Ha ezt mind fontolóra vesszük, akkor meg kell állapítanunk, hogy szociális szempontból talán a posta a legelhanyagoltabb. Amikor ma egy kiló hús négy pengő, amikor egy eipőtalpalás legolcsóbban 8 pengő, de 12 pengőig is terjed, akkor kérdezem én, hogy egy öttagú család miből éljen meg, ha a eipőtalpalás és bizonyos iparcikkek bevásárlása felemészti egész fizetését? Van még szomorúbb eset is. Egy segédellenőrnek 32 évi,postai szolgálat után és négy háborús, év beszámításával 180 pengő a fizetése. Kétségbeejtő a helyzet, amikor ilyesmiket olvas az ember, hogy a magyar királyi postánál egy segédellenőr a háborús éveivel együtt 36 évi szolgálat után még mindig csak 180 pengős fizetésnél tart. (Egy liana a jobboldalon: Szomorít!) Egy számtíszt, tehát főiskolát végzett ember 15 évi szolgálat utáni 190 pengő törzsfizetést élvez, egy postaszám ellenőr 16 évi szolgálat után 180 pengőt, egy postaszámvizsgáló — főiskolát végzett ember — 23 évi szolgálat után 230 pengő törzsfizetést élvez, egy postai számvevőségi tanácsos 34 évi szolgálat után 290 pengőt kap. T. Ház! Ezek az adatok mind olyan kétségbeejtő helyzetet bizonyítanak, amelyen feltétlenül változtatni kell és azt hiszem, amikor ezt a költségvetést tárgyaljuk, a magyar törvényhozásnak kötelessége, hogy a magyar állam robotosairól, elsősorban a vasutasokról és a postásokról gondoskodjék és visszaadja nekik az élethez való jogot, bogy teljes bizalommal, teljes odaadással szolgálják azt, a hazát, amelyért mindnyájan rajongunk. (Ügy van! Ügy van! a szélsvbaloldalon.) Amikor a magyar királyi posta mültévi költségvetése több mint tízmillió pengő felesleggel zárult, a mostani költségvetés pedig ,27 millió pengő felesleget mutat, akkor méltóztassék arra gondolni, igen t. miniszter úr, hogy f ebből a 27 millió pengőből legalább Í0 milliót a magyar királyi postásság elesettjeinek, altisztjeinek, segédellenőrjeinek és a többi kategóriának juttassanak és drágasági pótlét vagy pedig új státusrendezés formájában méltóztassék részükre a megélhetést lehetővé tenni. Ugyanez vonatkozik a magyar vasutasságra is, hogy visszatérjek reájuk. A költségvetésben 40 millió pengős felesleggel számolnak. Kérem a miniszter urat, hogy ebből a. 40 millió pengő előrelátható feleslegből juttasson legalább 36 milliót a magyar vasutasságnak, hogy becsületes gyermekeket nevelhessenek erűnek a hazának, hogy legyen ebben az országban feltámadás, de legyen megélhetés is, hogy mindenki bizalommal tekintsen a ma- . gyár jövő elé. Mivel a költségvetésben ennek lehetőségét nem látom fennforogni, legnagyobb sajnálatomra nem fogadhatom el a költségvetést, (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalonj Elnök: Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Beké Ödön. Elnök: A képviselő úr nine* itt, jelentkezése töröltetik. Ki a következő szónok? Megay Károly jegyző: Gróf Festetics Domonkos. Elnök: A képviselő úr nincs itt, ugyancsak töröltetik a feliratkozása. Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Keibel Mihály. Elnök: A képviselő úr hasonlóképpen távol vanv jelentkezését töröljük. Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Gunde László. Elnök: Gunde László képviselő urat illeti a szó. Gunde László: T. Ház! Bár a kereskedelem; és közlekedésügyi tárca költségvetését az eddigi nívós vita folyamán látszólag teljesen kimerítették, mégis méltóztassék megengedni, hogy én, mint aki rögtön a háború után élethivatásszerü foglajkoz ás ómnak: tekintettem a kereskedelmet' ehhez a tárcához hozzászóljak. Nem célom a vezérszónokok módjára az egész anyagot taglalni, de méltóztassék megengedni, hogy mint par excellence kereskedő a kereskedelemről beszéljek és annak két ágát, a bel- és külkereskedelmet tegyem bírálat tárgyává. T. Ház! Egyikünk előtt sem vitás az a, körülmény, hogy az ország belkereskedelmében még sok a kívánnivaló. Természetesen ennek igen súlyos okai vannak, amelyek közül egyike a legfontosabbaknak az, hogy a magyar, ember tulajdonképpen sohasem szerette a keresikedeN met. Kitűnő jó huszártisztek voltunk, vidéki szolgabíráknak is megfeleltünk, de a kereskedelmet valójában csak olyan zsidónak való foglalkozásnak tekintettük, (Úgy van! jobbfeloU amely különösképpen az úriember részére bizonyos lealaesonyítást jelentett. Természetes, hogy ilyen mentalitás mellett, mind a kormányzatnak, mind pedig a kereskedelem átállítására szolgáló különféle hivataloknak, rendkívül nagy nehézségekkel kellett és kell mind a mai napig is megküzdeniük. Nem akarom most itt az önállósítási alapnak vagy pedig a kereskedelem átállítását ^ célzó egyéb ilyen intézményeknek a működését bírálat tárgyává tenni, egyszerűen arra szorítkozom, hogy leszögezzem azt, hogy ma rendkívül sok nemkívánatos elem van a magyar kereskedelemben, különösképpen a belkereskedelmi téren, akik-