Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

380 Az országgyűlés képviselőházának 221 latkozta valakinek, — nevekre nem emlékszem — hogy: »eljön, az idő, amikor Budapesetet, ha mi kerülünk uralomra, keresztény koponyákkal rakjuk ki« (Felkiáltások a jobboldalon: Ejha!), — mi nem akarjuk zsidó koponyákkal kikövezni az utakat, de nem mellékutcákon, hanem kikövezett utakon, a főútvonalakon csupa keresztény üzleteket akarunk látni. (Ügy van! Ügy van! a'jobboldalon és a szélsöbaloldalon.) Ki kell jelentenem azt is, hogy elsőrendűéin kiképzett, a nemzet céljait minden tekintetben figyelembe vevő kereskedelmet kell kiképeznünk, különösen azokon a területeken, ahol r a megszállás terrorja tombolt, a megszállás alatt a kisebbségnek számító magyarság kezét gazdasági és politikai téren teljesen megkötötték. r Nekünk ezeket r a kisexisztenciâkat kell elsősorban hitellel és más egyéb tekintetben segíteni (Szöllősi^ Jenő: Kisajátítani a zsidó üzleteket!), áruhoz juttatni és őket ellátni, hogy az élet hátralevő részét vidámabban és jobb körülményeik között töltsék el, mint a megszállás alatt némely helyen huszonkét esztendeig. (Ügy van!) , A keresztény kegyszerek kérdését bátorkodom még szóvátenni és az ezzel kapcsolatos helyzetet. Keresztény iparosnak vagy kereskedőnek már a jóízlése is tiltotta azt, hogy a zsidók rituális szokásainál használt cikkek elkészítésével : vagy eladásával f o gl alk ózzanak. De természetesen a zsidók a felekezeti autonómiával is gondoskodtak arról, hogy ilyen cikkeket csak zsidók hozzanak forgalomba és a forgalombahozatalra csak rituális zsidó üzletek kaptak engedélyt. A keresztény kegyszerek tekintetében még' ma is fennáll az, hogy a Dob-utcában pajeszes zsidók árusítanak szenteltvíztartót, feszületet, olvasót, árulnak kooszorúkat, koporsót, szemfedőt, imakönyveket és bibliát. Nagyon kérem a miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy a keresztény vallás gyakorlásával kapcsolatos kegyszereket kizárólag csak keresztények svárthássanak és árusíthassanak. (Taps jobbfelől.) T. Ház! Mielőtt beszédemet befejezném, köszönetet mondok az előadó úrnak, hogy szíves volt a Baross Szövetség munkájáról és feladatáról megemlékezni. Abban a nagyvonalú előadásban, amellyel a költségvetést ismertette, egyáltalában olyan dolgokra hívta fel a figyelmet, amelyeket mi igyekszünk megvalósítani. Bíró képviselőtársamnak is köszönöm, hogy a Baross Szövetségről megemlékezett. Mi mint átfogó keresztény gazdasági csúcsszervezet, iparkodni fogunk arra, hogy a magyar királyi kormányzatnak minden tekintetben rendelkezésére álljunk, hogy gyakorlati úton keresztülvigyük azokat a szempontokat, amelyeket a jobboldali gondolat jegyében a magyar királyi kormány elhatároz. (Helyeslés és taps.) Befejezem beszédemet. A miniszter úr Erdély és a Felvidék számára a természetes energiát be akarja állítani a nemzet szolgálatába. Ha mindazt az energiát, amely nincs kihasználva s amely felett teljes lélekkel, Istenbe vetett hittel és bizalommal e nemzet rendelkezik, be tudjuk állítani a becsületes munkának, a kereskedői pult megbecsülésének és a gazdasági célok helyes kimunkálásának érdekében, akkor azt hiszem, hogy a magyar törekvéseket elérjük. Miután én a miniszter úr munkája iránt és a magyar kormány iránt a legteljesebb bizodalommal vagyok, kérve, hogy azt az erős jobboldali felfogást, amely ma minden oldalon megnyilvánul, mielőbb valósítsa meg, a tárca költülése 19Ul november 19-én, szerdán. ségvetését a legnagyobb örömmel és szeretettel elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan, elsőnek Varga József ker. és iparügyi miniszter üdvözHk.) Elnök: Több vezérszónok nincs. Szólásra következik? Megay Károly jegyző: Abonyi Ferenc! Elnök: Abonyi Ferenc képviselő urat illeti a szó. Abonyi Ferenc: T. Ház! A költségvetés tárgyalásánál a vezérszónokok kimerítették a kereskedelmi részt, én pusztán csak a közlekedési vállalatok és az állam alkalmazottainak szociális kérdéseivel óhajtok foglalkozni. Sajnálattal látom a költségvetésben, hogy a miniszter úr a gépek kezelésére igen súlyos összeget vett fel, ezzel szemben nem látom a gépeket irányító és a gépeknél értékesebb emberanyag életszínvonalának felemelését szolgáló összegeket. Kérem a miniszter urat, hogy a vasutasság, a postásság helyzetét tegye megfontolás tárgyává és a drágasághoz mérten emelje fel az ő fizetésüket. Ha igaz az a tétel, hogy a magyar vasutasság a második magyar hadsereg, akkor erre hatványozottabb figyelmet kell fordítani. Ez a második hadsereg becsületesen, odaadó és tiszta magyar szívvel szolgálpa az állami érdekeket, de nem lehet kívánni azt, hogy a magyar vasutasság gondokkal terhelve, éhesen és kifáradtan menjen szolgálati helyére, ahol reá az élet- és vagyonbiztonság feladata van bízva. Kérdem a kormányzattól: hogyan lehet olyan emberekre életet és vagyont bízni, akik anyagi gondokkal küzdenek, akiknek az életlehetőiségie nincsen biztosítva? A magyar vasigenis, törődnek a nemzet és a faj szaporítáutasság táborában nem találjuk meg az egykét, különösen az alsóbb kategóriákban^ ott» sával, de fájdalmasan kell megállapítani, hogy a kormányzati rendszer a magyar väsutasságimk ezt a hazafias magatartását, a faj táplálását és szaporítását nem veszi figyelembe. Kérem a kormányzatot, hogy a magyar vasutasság családtagjainak nevelésére nagyobb gondot fordítson, hogy ne történhessék meg az, ami ma van, hogy vidéki telepi állomásokon, de közvetlenül Budapest környékén is, a vasutasság gyermekei nem tudják elvégezni legelemibb tanulmányaikat sem, mert a szülők nem tudnak annyi keresethez sem jutni, hogy a maguk részére szolgáló táskázást el tudják látni, nem hogy még gyermekeiket is megfelelően, méltóképpen nevelni tudják. A magyar vasutasság kategóriái közül a legnehezebb áldozatot hoz a vonatkísérő-személyzet, a mozdonyvezetők, a fűtők, a vonatvezetők, a kalauzok és a fékezők, akik nehéz, terhes szolgálatot végeznek de a végén nem történik semmi olyan intézkedés, hogy ennek a vasutasságnak a helyzetét megjavítsák. A vonatkísérő-személyzet 8 órai pihenőt kap a sokszor 70—72 órás szolgálat után, úgyhogy azt lehet mondani, csak vendégek a családnál, mert csak alvással tölthetik el a maguk 8 óráját, de családjukkal tovább törődni nem tudnak. A műhelyi munkásság és a fűtők helyzete még sanyarúbb, mert ezek a legnehezebb feladatot végzik és mégis mindenütt a legantiszociálisabb elbánásban részesülnek, mert hiszen még a legelemibb életszükségleteik sincsenek biztosítva. Számtalan beszéd hangzott el