Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.
Ülésnapok - 1939-221
Az országgyűlés képviselőházának 221. kor én ezt Weis István államtitkár úrnak megmondottam és kijelentettem, hogy ezt nem szabad megtenni, hogy zsidókat jelöl ki, ö azt mondta: Tovább is megyek, azt fogom megtenni, hogy az Összes kijelölt textilkereskedőket egy szakmai egyesületbe tömörítem«. »Hogyan« — mondtam — m zsidókat megint összehozni a keresztényekkel?«. Ez ellen tiltakoztam éâ megmondtam a miniszternek, hogy a Ház elé hozom a kérdést, mert nem engedem túlbuzgósághól vag v y rnegnemértésből, vagy túlzót^ liberális felfogásból, vagy bármilyen más indokból azt, hogy amikor nagynehezen szétválasztottuk a zsidóktól a keresztény gazdasági egyedeket s önállóan tömörítettük, most megint összehozzuk őket a zsidókkal. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Szegeden Szent-Györgyi tanár is ezt csinálja!) Intervenciómnak meg is volt az az eredménye, hogy az új alakulás a keresztény textilkereskedők egyesületének alapján történt. Azért mondom ezt el, mert nem tűrjük semmiféle köztisztviselőtől, hogy a kormányzat felfogásával szemben olyan akciókat indítson, amelyek ellentétben állanak a nemzet törekvéseivel és fajtánk érdekeivel. (Nagy taps a jobboldalon és a középen.) Hála Istennek, ezen ma már túlvagyunk, az államtitkár úr sok más felfogásával együtt elvonult a politikai élet porondjáról, de én nemcsak ezt szeretném, hanem azt is szeretném teljesedve látni, amit a miniszterelnök úr felvetett. A miniszterelnök úr ugyanis felvetette néhány hónappal ezelőtt a kulcs-pozíciók kérdését és felszólította a zsidókat, hogy hagyják ott ezeket a kulcs-pozíciókat. Még nem láttam a statisztikát arról, hogy hányan mentek el, (Egy hanci a szélsőbáloldalon: Csodálkozni fog, ha meglátja, hogy egy sem!) de hallottam, hogy Vida Jenő lemondott a Mák. elnökségéről, viszont keze még ma is érezhető a z alva 1 la latok n á 1. Kérem képviselőtársaimát, mind együttesen, vállvetve, harcoljunk a keresztény gazdasági élet kialakításáért, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) hogy nekünk többé azok ne dirigáljanak, akik hatyuval jöttek be és tisztán 10 és 10 milliókat szereztek, de most a magyar királyi kormányéin ök felhívásának sem akarnak engedelmeskedni. (Egy hang a jobboldalon: Füty ülővel! — Zaj.) Nekünk olyanok kellenek, akik tiszteletben tartják a kormány törekvéseit és tiszteletben tartják azokat a célokat, amelyeket szem előtt tartunk. (Folytonos zaj. — Elnök csenget.) Mélyen t. Ház! Feleslegesnek tartom a zsidó mentalitású érdekkép viseletet, {Helyeslés a szélsőbaloldalon és a jobboldalon.) En csak egyféle érdekképviseletet ismerek, ahol tetőtőltalpig a nemzeti gondolat az irányadó. Tessék elővenni a naplókat, s megnézni, hogy azokban a liberális érdekképviseletekben helyett oglaló urak a Ház tulsóoldalán milyen irányú felszólalásokat tartottak 20—30 éven át. Dicsérték itt a szabadkőművességet, dicsérték és követelték ,a teljes, úgynevezett polgári szabadságot, amelybe minden erkölcstelenség belefér. Nem gondolható, hogy ezeknek mentalitása átváltozott volna arra az irányra, amelyet mi ma képviselünk. (Szöllősi Jenő: Sőt!) Lukács Béla pártvezérünk többször sürgette és követelte a Háziban és máshol tartott beszédeiben a zsidókérdés törvényes .ós teljes likvidálását. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Mi engedélyezni fogjuk!) Kell is ezt megtenni. Most e-gy apró részletkérdést. Amikor a székesfővárosban vagy akár vidéken is a vásárló közönség bevásárló útjait járja és megKÉPVISELÖHÁZl NAPLÓ XI. ülése 194-1 november 19-én, szerdán. 379 áll egy üzlet előtt s látja kiírva, hogy »Hunyadi Géza«, vagy «Biró Béla« — sejtelme sinos arról, hogy a »Biró Béla« mögött »Bischitz Jakah«, a »Hunyadi Géza« mögött »Teitelbaum Izsák« van. Ezért kérem a miniszter urat, gonloljon arra a rendeletre, amelyet egyszer már érvényesítettek. Ez úgy szól, hogy minden Budapesten üzlettel bíró cég tartozik cégtáblájára feltűnő módon kereszt- és vezetéknevét kitenni. Méltóztassék ezt a rendeletet, megfejelni, hogy a közönség ne legyen tájékozatlan. Gondoskodjanak arról, hogy ha van egy cégtábla, amelyen a »Borsányi Gábor« név ott van, ha a tulajdonos azelőtt »Miojse Lázát Kotla« volt, ez is fel legyen tüntetve. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Legyen kiírva, hogy: Zsidó üzlet! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon! Ilovszky János: T. Ház! Egyetértek abban, hogy, ha kell, jelöljük meg a zsidó üzleteket, mert akkor még egy lépéssel továb'b megyünk a tiszta helyzet tekintetéiben. (Helyeslése) T. Ház! Beszédidőm nagyon közeledik a végefelé, tehát még 'csak egynéhány kérdést említek meg, A liberális gazdasági rendszernek külön tartópillérei az úgynevezett vezérképviselők. Ez is kulcs-pozíció. A Weiss Manfréd Konzervgyár vezérképviselője Bosenberg Dezső, a Kecskeméti Konzervgyár vezérképviselője Beck Jakab úr. Kunder képviselő úr beszélt a glicerin-konszernről, tehát a glicerinegyezmény vezetője — mint azóta megtudtam — Grósz Gyula úr. A Győri Lakkgyár képviselője és lerakata Hegedűs Miksa. Én nagyon kérném a Ház jelenlétében a (miniszter urat, méltóztassék záros határidőn helül felszólítást intézni a vállalatokhoz, jelentsék !be ők névszerint, számszerűleg és. fajilag, hogy kik a vezérképviselők. Ebből a bejelentésből imeg fogjuk látni, kik azok, akik Magyarországon a vezérképviseleteket kezükben tartják. És méltóztassék elhinni miniszter úr, hogy ha ezzel tisztában leszünk, a kereskedelemügyi minisztérium postája naponta nagyon-nagyon sok levéllel fog apadni, mert ha namzsidók lesznek a vezérképviselők, akkor a keresztény kereskedelem áruellátása tekintetében is könnyel) bedés fog mutatkozni és ez a minisztérium munkáját is meg fogja könnyíteni. (Ügy van!) Az új keresztény exisztenciák sem Budapesten, sem. más városokban a főútvonalakon nem tudnak üzlethelyiséghez jutni. Tisztelettel < kérem, hogy a kormányzat összes minisztériumai, közhivatalai, Oti., Mábi. és más egyéb közintézmények alá tartozó épületekIHMI. ahol zsidók a bérlők, méltóztassék a nagykanizsai, illetőleg a kolozsvári példát követni. Nagykanizsán a városháza épületében minden zsidónak fölmondták, Kolozsvárott is meghozták ezt a határozatot, hogy az üj keresztény exisztenciák üzlethelyiséghez jussanak. (Szöllősi Jenő: Makón is!) Az ország két sarkában tehát kibillentik a zsidókat, kibillentik fellegváraikból, mi meg azt tanácsoljuk: fordítsuk ki egészen a liberális rendszert, mert erre egyáltaláhan semmi szükség nincsen. (Keck Antal: A telefont is el kell venni tőlük, mert az ember nem tud telefont kapni Budapesten! — Zaj.) Elnök: Kérem Keck Antal képviselő urat, ne szóljon közbe. — Zaj.) . Ilovszky János: T. Ház! Én most erős beszédet tartok, de ennek a ibeszédnek alapja az, hogy sokszor bántunk kesztyűs kézzel a zsidósággal, de ha két hónappal ezelőtt megjielent egy faji lapban az a hír, ahol valaki azt nyi54