Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-221

Az orszápgyűlés képviselőházának 221. 520 fővel emelni kellett és azonkívül időközben újból rendezték a fizetéseket és a családi pótlékokat, hanem főleg a dologi kiadásoknál jelentkezik, ahol a nagy beruházásokra kell nagyobb összegeket előirányozni. A tároa ügyköre két nagy feladatra oszlik, mégpedig a kereskedelmi és a közlekedési feladatok megoldására. A kerekedeimi kérdések önként oszthatók újból két részre, mégpedig kül- és belkereskedelmi kérdésekre. Már említettem, hogy a kereskedelem irányítása háborúban milyen rettentő nagy gondot okoz. Áll ez elsősorban a külkereskedelemre. Ugyanis a háború a kereskedelem alapelveit állítja fejtetőre, mert békéiben a kereskedelem fő irányelve az, hogy oninél töblbet exportáljunk és minél kevesebbet hozzunk be és amit kiviszünk, az is lehetőleg készárueikk legyen, tehát itthon dolgozzuk fel a nyersanyagot, amit pedig behozunk, az lehetőleg nyersanyag legyen és ne hozzunk be készcikkeket. Amit pedig mégis behozunk, az legfeljebb olyan legyen, amit idehaza nem tudunk előállítani, illetve nem gyártunk. Ezzel teljesen ellentétben a háborús külkereskedelem éppen arra törekszik, hogy az országba minél több nyersanyagot hozzunk be, de ha^ ezt nem tudjuk, hajlandók vagyunk engedmények árán még készárut is behozni és a kivitelünkét észszerűen lefékezzük, hogy a belső ellátást minél jobban biztosíthassuk. Mindezekből egyeseik talán arra következtethetnének, hogy nincs megfelelő anyagkészletünk, nincs elég nyersanyagunk, kormányunk esetleg elmulasztotta volna a kötelező előrelátást. Nagy tévedés volna ez; most, midőn ilyen nehezen lehet nyersanyagokhoz jutni, kormányunk egyetlen helyes feladata csak az lehet, hogy körültekintve kihasználjon és figyeljen mindem lehetőséget a külső nyersanyagbehozatal fokozása tekintetéiben, hogy ezzel itthoni készleteinket pótolja, kiegészítse és özekhez a készletekhez csak végsÖ szükségben nyúljon hozzá. Külkereskedelmi forgalmunknak zöme természetesen a baráti tengelyhatalmakra és elsősorban Németországra esik. A magyar-német kormánybizottságok júliusban folytatott (budapesti tárgyalásukon megállapodtak és a közös megállapodás alapján lekötték különböző nyersanyagok szállítását mindkét ország részére. Természetesen mindenkor figyelemmel Voltak a hazai iparnak, főleg pedig az országhoz újonnan visszakerült területek iparának az érdekeire is. Az Olaszországgal kötött méltányos megállapodásiban a gyenge termés miatt csökkentettük búzakivitelünket, ezzel szemlben emeltük a marhakivitelt, azzal a megkötéssel, hogy az után a többlet után, amelyet így most Olaszországnak juttatunk, a marhabőröket mindenkor visszaszállítják Magyarország számára. Textiliparunknak sikerült nagyobb műrostkontingenst biztosítani. Ugyancsak Olaszországon keresztül bonyolítjuk le az ugyan megcsappant, de mégis .jelentős, illetőleg talán nem teljesem jelentéktelen görög árucsere forgat inunkat is. Rendezést nyert kereskedelmi kapcsolatunk Szerbiával, Norvégiával, Belgiummal. Hollandiával. Svájccal, Svédországgal és Finnországgal. Kiszélesítettük forgalmunkat Bulgária felé. Azelőtt Törökország felé jelentős exportunk volt. ma Törökország egyik legfontosabb anyagbeszerző forrásunkká lépett elő. Horvátországgal és Romániával szemben még több nehézséget kell áthidalnunk, hogy normális forgalom indulhasson meg, ezzel szemben Szlovákiával most fejeződtek be a fabehozaülése 19Ul november 19-én, szerdán. 349 tálra vonatkozó tárgyalásaink. A kormány éber szemmel figyeli a külföldi piacokat s minden alkalmat és lehetőséget felhasznál behozatalunk észszerű fejlesztésére. T. Ház! Áttérve a belkereskedelemre, a belkereskedelemnek ma is legaktuálisabb kérdése a kereskedelemnek kellő szakértelemmel, tőkével rendelkező erős keresztény magyar kereskedő kezekbe való juttatása. (Ü0y van! Ugy van!) A kereskedelemügyi miniszter úr a tőle megszokott tervszerű következetességgel halad e nagy cél felé, egyrészt fokozatosan megtisztítja kereskedelmünket az oda neim való idegen zsidó elemtől (Helyeslés.), másrészt gondoskodik szakértő kereszténv magyar kereskedőgeneráció neveléséről, a keresztény magyar kereskedők szükséges anyása alátámasztásáról és hitellel való ellátásáról. (Helyeslés.) Az úgynevezett zsidótörvény 18. Váiiak végrehajtása már erősen közeledik a befejezése felé. Ha azonban eredtményt akarunk elérni, akkor nemcsak a zsidók túlkapásai ellen kell fellépnünk, hanem kormányunknak erélyesen kell eljárnia — amit meg is tesz — a magukról megfeledkező és a magukat a zsidóknak olcsón eladó zsidóbujtató keresztények, az úgynevezett strómanok ellen is. (Helyeslés és taps jobb felől. — Helyeslés és felkiáltások a szélsőbaloldalon; Az Aladárok ellen! — Egy hang a szélsőbaloldalon: Nem mindig olcsón adják el magukat!) Ezekkel szemben indokolt a legkíméletlenebb eljárás. (Ügy van! Ügy van! Taps a íobb- és szélsőbaloldalon.) Ugyancsak erős kézzel kell eljárni és lesújtani a napjainkban annyira elszaporodó árdrágító, láncoló zugkereskedelemmel szemben is. (Űűy van! Ügy van! jobbfelől.) Ezekkel a negatív, tisztogató intézkedésekkel és (munkákkal azonban a kérdés még nincsen megoldva, szükséges az alkotó és építő munka, új keresztény magyar kereskedőnemzedék nevelése, irányítása, aminek érdekében kormányunk megtette a szükséges intézkedéseket. Néhány sajnálatos jelenségre is rá kell azonban mutatnom, elsősorban arra. hogy a magyar társadalom, főleg pedig középosztályunk még ma is idegenkedik a szabad gaz; dasági pályákra, a kereskedelmi pályára adni a fiait. Még ma is főiskolai végzettséggel inkább kilincselnek egy 80 pengős íróasztali állás elnyeréséért, mintsem hogy szabad pályán kísérelnék meg a jövőjüket biztosítani. Szerintem ennek egyik főoka az a régi. teljesen téves felfogás, amely a szabad pályát még ima is valahogyan leértékeli, lenézi, de oka az is, hogy nem nevelték fiainkat elég önállóságra, nincsen bennük elég önbizalom, elég vállalkozó szellem. Sokan a kereskedelmet még ma is zsidó foglalkozásnak tekintik és amikor tulajdonképpen a zsidót támadják, sokszor nem is veszik észre, hogy a zsidóval együtt a már magyarrá vált kereskedelmet is támadják. (Ügy van! jobbfelől.) Ezzel magyarázom, t. Ház. azt a szomorú jelenséget is, amivel sajnos lépten-nyomon találkozunk, hogy már az arra hivatott keresztény magyar kezekbe került kereskedelem és vállalkozás súlyos tehertételként örökli sokak részéről, sajnos talán még hivatalokban is, a zsidó kereskedelemmel szemben eddig táplált gyűlöletet, lenézést, amihez újabban itt-ott bizonyos irigység is társul. Irigykednek arra, akinek fáradságos munkája itt-ott meghozza gyümölcsét, ahelyett, hogy követnék példáját. (Ugy van! jobbfelől.) Pedig éppen nem könnyű azok szerepe, akik a mai nehéz 50*