Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

âë6 Àz országgyűlés képviselőházának 219. illése iOU november lh-ên, péntekért. üyian tudjuk, hogy az egyházpolitikai törvények előtérbe állítása évekre menőleg két táborra osztottál a társadalmat: voltak, akik helyeselték, és ezektől az egyházpolitikai törvényeiktől szinte megváltást vártak, mások pedig átláttak ezen és azt mondották, hogy nagy veszélyt rejtenek magukban ezek ártörvények, egyrészt azért, mert szétválasztással sem sikerül majd a szerencsétlen boldogtalan házasságok megmentése és ezáltal a szerencsétlen házastársak boldogabb jövőjének megteremtése, másrészt pedig, mert tudták azt, hogy a liberális zsidó felfogás követelte ennek a törvénynek az érvényre juttatását és már előre kifejezték aggodalmaikat ezzel a törvénnyel szemben. És az aggodalmaskodókat az ötven év igazolta. Igazolta az ötven év ezeket az aggodalmakat, és mindannyiunkat mélységes szomorúsággal és aggodalommal tölt el, amikor ennek a ket törvénynek látjuk érvényesülni a hatásait, népünk erkölcsi és családi életében éppen úgy, mint ahogyan látjuk, hogy a jövő nemzedék sorsában és nevelésében is milyen pusztító hatással jelentkeztek és jelentkeznek ezek a hatások. Nem akarok részletekbe bocsátkozni ennél a kérdésnél, hiszen a napilapok bőségesen szolgálnak adatokkal és döbbenettel rámutatnak azokra az óriási károkra, amelyeket az elválások okoznak. Nem akaróra rikító színekkel sem aláfesteni azt, amit mondottam, csak azt akarom megemlíteni, hogy ha tetemrehívást rendeznénk itt és ideállítanánk ,a férfiakat, akiknek boldogságát a könnyelmű aszszonyok elrontották, ha ideállítanánk azokat az asszonyokat, akiket férjeik hagytak cserben, vagy ideállítanánk a gyermekek százezreit, akik siratják apjukat és anyjukat s akik szülői szeretet nélkül nőnek fel és ebben az életben soha szeretetet nem fognak tudni árasztani, — ezek támogatnának engem és vádolnák mindazokat, akik akkor olyan kétes lelkesedéssel ezeket a törvényeket törvényerőre emelték. Azt hiszem, elérkezett az ideje ,annak, hogy a nemzet erkölcsi hanyatlásának egyszer már útját álljuk. Elérkezett az ideje annak, hogy olyan sok házassági tragédiát megelőzzünk, elérkezett az ideje annak, hogy úgy a mi ifjúságunk nevelését, mint pedig magát a népesség szaporodását abba az irányba tereljük, amely egyedül biztosítja ennek a nemzetnek felemelését és ennek a nemzetnek létét. Ez pedig máskép nem történhetik, es.ak úgy, ha ezeknek az egyházpolitikai törvényeknek revízióját követeljük, és ha ez most lehetetlenség volna is, akkor legalábbis arra kell törekednünk, hogy ezeket legkárosabb pontjaikban haladéktalanul módosítsuk. Nem osztozhatom azoknak nézetében, akik azt vallják, hogy sok házassági elválás anyagi okokból ered. A statisztika azt mutatja, hogy a legalacsonyabb néposztályban is most már évről-évre szaporodik az elválások száma. Nem itt kezdődött. A magasabb osztályokban kezdődött, ott kezdődött, ahol az emberek nem ilyen szomorú szociális viszonyok között élnek, akiknek tehát biztosítva volt a megélhetésük, akiknek megyolt az intelligenciájuk, akik meg tudták érteni, mit jelent a házasság, — tehát ott kezdődött. Szomorú dolog, hogy ebből a jobb szociális viszonyok között élő társadalomból ez a társadalmat megölő veszély most már lejött egészen a legalsóbb néposztályba, lejött a földmívesek, a kisiparosok és a földmunkások közé. (Börcs János: Ragályos, akár az egyke-rendszer!) Ebben a rétegben azelőtt nem is volt elválás, pedig a szociális körülmények akkor sem voltak igen jók. (Börcs János: Kagályos!) Ez mutatja, hogy nem állja nieg helyét az az állítás, mintha sok elválás mögött anyagi okok húzódnának. Nem tagadom, lehet, hogy anyagi okok is hozzájárulnak, közrejátszanak, de nem lehet egyedül ennek rovására írni. (Egy hang a szélsobaloldalon: Sok oka van annak!) Sajnos, a helyzet nálunk leromlott, és mi dicsekedhetünk azzal a kétes dicsőséggel, hogy a válások statisztikájában Newyork után Budapest következik. Amikor ezt a két nagyvárost egymás mellé állítom, akkor szomorúan meg kell állapítanom azt, hogy nem hiábavaló volt azoknak aggodalmasa odása. akik ennek a törvénynek életbe léptetését meg akarták akadályozni. (Budinszky László: Ne\vy°rkb,an is sok a / zsidó, Budapesten is sol: a zsidó! — Gr. Apponyi György: Csakhogy nemcsak a zsidók válnak!) Sajnos, nemcsak azok válnak, hanem azoknak rossz példája, hat a többire is. Itt nem lehet csak azokra hivatkozni, hiszen a köznapi élet nagyon világosan megmutatja, hogy nemcsak azoknál van válás, hanem azoknak erkölcsi felfogása megmételyezte a többiek lelkiségét is és így ők nem látnak semmi veszélyt abban, ha ők is megteszik. A mi pártunkat az akkori egyházpolitikai harcok hozták létre, ^ mi pártunk soha meg nem szűnt ezek ellen küzdeni és, ahol csak lehetett, a figyelmet ezekre a káros kihatásokra felhívni. Mindig harcoltunk az ellen az állapot ellen, amely Magyarországot négy évtized alatt a válások paradicsomává varázsolta. Hiszen köztudomású dolog, hogy amikor még lehetett, a külföldiek seregesen ide tódultak Magyarországra, magyar állampolgárságot szereztek maguknak csak azért, hogy itt Magyarországon elválhassanak, azután hazamén jenek és újból házasságot kössenek. Mélyen t. Ház! Már számtalanszor rámutattunk ilyen alkalmakkor azokra az orvosszerekre, amelyekkel meg lehetne akadályozni ezt az erkölcsi veszélyt. Most is csak azt mondjuk, hogy ne keressük pusztán csak anyagiakban, ne keressük pusztán csak szociális segítségben vagy pedig a sokgyermekes családok megsegítésében azt az eszközt, amellyel a további válásokat meg tudjuk akadályozni, mert — ismétlem — nem ezekben van az ok, hanem az ok mélyebben fekszik és nem más, mint a társadalom erkölcsi felfogásának a leromlása. Ezt kell nekünk megértenünk és csakis itt lehet megfogni és megtalálni azt az eszközt, amellyel azután a további válásokat meg tudjuk akadályozni. Azt mondottam, hogy a társadalom erkölcsi, felfogásának leromlása a mai helyzet oka. így is van, mert amikor a válás nem szégyen, sőt vannak, akik dicsekszenek vele, — .szinte ott tartunk, mint a rómaiak idejében, hogy az éveket is az asszonyok után számítják — ahol ilyen felfogás mutatkozik, ott ne beszéljünk a családi élet szentségéről, de ott ne beszéljünk a társadalom alapjáról, ne beszéljünk _ a nemzet jövendőjéről sem. És ezt mindenkinek meg kell értenie, az egyiknek éppúgy, mint a másiknak. Az egyik példája hat a többire, bíztatólag, csalogatólag s amikor mi a nemzet jövőjéről oly sokat beszélünk és a nemzet jövőjéért oly sokat aggódunk, le kell szögezni, hogy nincsen aggodalomra okunk akkor, ha erkölcsileg ép állapotokat tereintünk és ha ennek a társadalomnak visszaadjuk a helyes felfogást, mert akkor ezek a válások még abban az esetben sem fognak megtör-