Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

Az országgyűlés képviselőházának 219. ülése 19UÍ november 14-én, pénteken. 263 ahol ha egyetlen törvényszakaszt kell t módo

: si tani, akkor egy egészen új törvényt hozn-ak. Ha ebben a törvényben van 99 szakasz, amely megmarad és ők csak egyet változtatnak meg, akkor is hozzák újra az egész 100 szakaszt. Ezt feltétlenül szükségesnek tartom, mert éneikül nemcsak a nép, hanem a jogászok sem ismerik ki magukat. Ma igen fontos ez a kérdés, és amikor a kivételes hatalom csoportjához lépek, elismerem, hogy az élet körülményei mindennap száz és száz jogszabályt követelnek. De ha ez így van, az igazságügyminiszter úr és az illetékes miniszter urak akkor is gondoskodjanak erről. Ha meg kell változtatni valamely jogszabályt, akkor hozzanak inkább egy teljesen új rendeletet, amely talán 99 szakaszban egyezik a régi jogszabállyal. Ma, amikor minden egyes parasztember köteles tudni a jogot, lehetetlenség az, hogy százféle helyről, huszonötféle Budapesti Közlönyből és törvénytárból szedje össze az a szegény ember a jogszabályokat. A jogszabályok megszegését, mint _ ahogy később vissza fogok rá térni, igen szigorúan büntetik. Ha ez így megy tovább, ha a jogszabályokat nem ismeri a magyar nép, a vége az lesz, hogy a magyar társadalom 50 százaléka büntetett előéletű ember lesz, ez elleti pedig nem leihet másként védekezni, csak úgy, ha egységes szerkezetbem hozzák ki a törvényeket és rendeleteket. Egy közbevető intézke dést ajánlottak már más képviselő urak, azt, hogy legalább egységes szerkezetben adják ki a jogszabályokat, én azonban ezt sem tartom eléggé célravezetőnek. Ami pedig a törvényhozást illeti, tisztelettel előadom azt az észrevételemet, hogy mi csupa novelláris rendelkezést hozunk. . Olyan kiváló apparátus áll az igazságügyminiszter ' úr rendelkezésére, hogy ezzel az apparátussá] totális intézkedéseket is lehetne hozni, nemcsak novelláris intézkedéseket. Ma a motor, a repülőgép idejében élünk, ma nem lehet no velláris intézkedésekkel dolgozni, tessék kijönni olyan törvényekkel, amilyen törvényeket a mai élet megkíván. Általában a jogszabályszerkesztésnél legyen figyelemmel az igazságügyminisztérium arra, hogy nem a jogászok rpiszére készülnek a törvények és jogsza bályok, hanem a magyar nép részére, tehát nemcsak egységes szerkezetben kell kihozni ezeket a törvényeket és rendeleteket, hanem azokat közhírré is kell tenni. Ez a közhírrété tel necsak formai legyen, necsak az legyen a közhírrététel, hogy a Budapesti Közlönyben közlik, hanem tessék kötelezni a napilapokat is arra, hogy a fontosabb, életbevágó törve nyéket és rendeleteket hozzák úgy, ahogy vannak és magyarázzák meg. Beszéltek már itt ma a közösségi szellemről. A íközösségi szellem alfája az, hogy a magyar nép megismerje a rendeleteket, a törvényeket, mert ha nem ismeri meg, akkor nem követelhetjük azt, hogy a magyar nép betartsa a törvényeket. A másik kérdés, amelyre rá akarok térni, a rendőri büntetőbíráskodás. Nagyon jól tudom, hogy ez nem tartozik szorosan véve az igazságügyi tárcához, azonban végeredményben ez is egy igazságszolgáltatás és ma ennek jelentősége hatványozott, mert hiszen a rendőr bíró hathavi elzárással is sújthatja azt, aki a törvényeket, rendeleteket megszegi. Az első követelmény, amelyet mi a kormányzattal szemben támasztunk, az, hogy a rendőri bűntetőbírák is legyenek függetlenek. Ennek biztoKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XI. sítására pedig tisztelettel javaslom, hogy a fegyelmi jog szempontjából tartozzanak a független bíróság elé és legyen automatikus az előléptetésük, mert ma, amikor a kihágási büntetőbíráskodás súlypontja a rendőri büntetőbíráskodáson van, akkor, amikor a legkisebb szabálytalanságért hathónapi elzárással sújthatnak és hatalmas pénzbüntetéseket lehet kiszabni, akkor biztosítani kell a rendőri büntető'bírák függetlenségét. Szolgálhatok a t. Háznak egy konkrét esettel is és ez az, ami miatt ezt a kérdést felhozom. Tavasszal, amikor honvédeink a Bácskából visszajöttek, zászlódíszt öltött ez a város, nem olyan zászlódíszt, amilyet megérdemelt volna a honvédség, de zászlódíszt öltött. Ez alkalommal nemcsak a nemzeti lobogót tűzte ki a nyilaskeresztes párt, hanem a nemzeti ^ színekből összeállított nyilaskeresztes lobogót is. Ennek a következménye az volt, hogy rendőri karhatalommal szedték be ezeket a. zászlókat. Nincs sem törvény, sem rendelet, amely megtiltaná a zászlók kitűzését... (Rapcsányi László: De van egy belügyminiszter!) Jogellenes volt tehát a rendőrhatóságnak ez az intézkedése. A dologban a vicces rész ott kezdődik, hogy azok ellen, akik a zászlót kitűzték, büntetőeljárás is indult. Mi, jogászok, nevettünk, mert hiszen tudtuk, hogy nincs ilyen büntetőjogi szabály. Megérdeklődtük, hogy milyen paragrafus alapján emeltek vádat ellenük. Elő is szedtek egy szabályt, amely a kihágási büntetőtörvénykönyv 8. §-ában van és így szól: »Aki nyilvános ünnepélyek, népünnepélyek, körmenetek vagy más csoportosulások alkalmával a szerencsétlenségek kikerülése és a rend fenntartása céljából tett hatósági intézkedéseket megszegi, pénzbüntetéssel büntetendő«. Mi nevettünk és a nyilaskeresztes ügyvédek azzal mentek el, hogy majd úgynevezett fulmináns védőbeszéddel fognak védekezni és meg fogják mondani, hogy törvénytelenségről van szó. Feltűnt azonban nekünk az, hogy nemi egy rendőri büntetőbíró jött ezzel. • Hiszen lehetséges volna, hogy a budapes-ti tizennégy rendőrkapitányság bírái közül van egy, amelyik nem gondolkozik úgy, ahogy a normális emberek gondolkodni szoktak, de feltűnt nekünk az, hogy mind a tizennégy kerületi kapitányság rendőr bírósága ilyen abnormálisan gondolkodott. Megmondom: védőbeszédre nem került sor, a r©ndőrbírák maguk is voltak olyan becsületesek és megmondták azt, hogy ők utasításra ítélkeznek, hagyjuk el a védőbeszédet. (Br. Vay Miklós: Ilyet nem mondtak!) Nem tudom, kinek az utasítására, ezt a kormány állapítsa meg a saját kebelén belül, mert ők sokkal jobban moí tudják ezt állapítani. Tény azonban, hogy Magyarországon utasításra ítélkeztek. De nem tudtunk védőbeszédet íartani azért sem, mert megtört embereket találtunk ott. Beszéltem egy rendőri büntetőbíróval, aki előtt én védőbeszédet akartam tartani, azonban az illető azt mondta nekem: ugyan, ügyvéd úr, kíméljen meg attól, hogy megmagyarázzam, megindokoljam ezt az ítéletet; húsz éve vagyok már rendőrbíró. Meg akartam vigasztalni a rendőrbírót, mondván, hogy majd jönnek más idők is; erre ő teljes letargiában azt mondta: uram, lehetséges, ha ezelőtt húsz évvel mondotta volna ezt, akkor elhinném, de én már csak a kenyeremet keresem. T. Ház! Ez nem a nyilaskeresztes párt ügye, ez a magyar nép ügye. Amikor az igazságszolgáltatásban a magyar nép bizalma megrendül, 38