Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-219

242 Az országgyűlés képviselőházának 219. vette figyelembe a termelésben az embert és az ember érdekeit. A munkás munkabérét nem védte meg a kapzsi kizsákmáríyoló haráesolástól, de még kevésbbé védte meg a munkás egészségét az üzem kockázatában. A balesetekét a régi világban túlnyomórészt elemi csapásnak, elháríthatatlan elemi csapásnak tekintették és a bíróságok az ilyen baleseteknél soh

a semmiféle kártérítést sem nyújtottak-a munkásoknak, azt mondván, véletlen baleset történt, elemi csapás. Tehát a munkás otthagyta az egészségét, igen gyakran az életét, hátrahagyott családot, gyermeket és ez a rendszer a munkásnak ezért semmiféle kártérítést sem nyújtott. A munkásság természetesen tiltakozott ez ellen a rendszer ellen és hogyha közülük igen sokat be is csuktak agítációért, izgatásért, lázításért és egyéb ilyen dolgokért, ennek az agítáeiónak mégis megvolt az eredménye, amenynyiben a 900-as évek elején a királyi Kúria jogegységi tanácsa egy döntést hozott, amelylyel megindította Magyarországon a baleseti biztosítás kezdetét. Ez a döntés egy Schlickgyárban történt balesetből eredő perrel kapcsolatban hangzott el. Ebben a perben a bíróság, illetőleg a jogegységi tanács kimondotta, hogy egy üzemben történt balesetért a munkáltató nemcsak bűntető jogilag felelős, hanem anyagi felelősséggel is tartozik és ha nem is állapítható meg minden esetben az ő közvetlen bűnössége, a balesetért mégis kártérítéssel tartozik. Az alsó bíróságok alkalmazkodtak a királyi Kúria döntéséhez, az akkoriban, a gyáripari fejlődés megindulásakor már elég sűrűn előforduló balesetekért egymásután ítélték meg a munkásoknak a baeseti kártérítést és a legtöbb esetben a munkáltatók még fellebbezni sem mertek, mert tudták, hogy a felsőbb bíróságok legfeljebb még felemelik a kártérítési 'Összeget, nemhogy leszállítanák. így tehát a munkások legalább a legsúlyosabb balesetektől védve voltak. Érthető, hogy a munkáltatók, a vállalkozók oldalán a Kúria jogegységi tanácsának ez a határozata nem talált valami nagy megértésre, éppen eleget is lázongtak ellene, jogászaik eléggé bizonyították ennek a döntésnek tarthatatlanságát és közgazdasági hátrányát, a bíróság azonban mégis ragaszkodott ehhez a jogegységi határozathoz, nemi változtatta meg, sőt minél joblban fejlődött Magyarországon az ipari élet, annál inkább érezhette a miunkás a balesetek tekintetében a bíróság védelmét. A munkáltatók, nem tehetvén mást, szintén agítációhoz fogtak. Ennek az agítációnak az eredménye volt az, hogy a kormány a törvényhozás elé hozta és meg is szavaztatta az 1907. évi XIX. tcikket az ipari és kereskedelmi alkalmazottaknak betegségi és baleseti biztosításáról. Ez a törvény minden olyan munkásnak, aki balesetet szenved, a baleset mérvéhez képest kártérítést nyújt. Ennek a terheit a munkáltatók iparcsoportonként egységesen viselik, az egyes munkáltatónak tehát nem kell attól tartania, hogy a bíróság határozata, vagy döntése alapján meglehetősen súlyos kátéritési kötelezettség hárul reá. Kollektive viselik ezeket a terheket, a baleseti terhek a munkáltatók között megoszlanak. Ennek az 1907. évi XIX. tc.-nek életbeléptével úgyszólván teljesen megszűntek a baleseti perek. A kártérítési törvényben megszabott módon azelőtt a Munkásbiztosító, most újabban a Társadalombiztosító Intézet balöi ülése 194-1 november Ih-én, pénteken. eseti ágazata vállalja magára ezeket. A munkásbiztosítás nem tartozik az igazságügyi tárca keretébe, ezért csak úgy mellékesen említem meg, hogy a balesetbiztosítás mai rend szere és annak szolgálmányai nem megfelelők, nem időszerűek és ideje volna ezt a kérdést valamiképen rendezni. Mert például egészen nyomorékká vált munkásnak adnak 50%-os kártérítést, holott az az ember százszázalékosan munkanélküli és ezért egyetlen egy üzem sem veszi munkába, mivel kapnak egészséges embert is. A baleseti járadék azonban csak 50%-os és így az a munkás, ha balesetet szenvedett, egyfelől nem talál munkát, másfelől a baleseti járadékösszeg alacsonysága következtében ebből alig tud megélni.- Ezt azonban csak mellékesen mondom. T. Képviselőház! Van azonban enniek a kérdésnek egy másik oldala is és ez a balesetekért való büntetőjogi felelősség kérdése. A mai hajszolt üzemmenet és a mai racionalizált üzem mellett, t. Ház, a balesetek száma nemhogy csökkent volna, hanem ellenkezőleg, emelkedik. Aki 20 évvel ezelőtt, vagy csak 10 évvel ezelőtt látogatott meg egy modern gyárat — akár vas- és gépipari gyárat, akár faárugyárat vagy textilgyárat —- és ma ismét elmegy abba a gyárba látogatóba, csodálattal fogja látni, hogy a gépek most mennyivel gyorsabban forognak, mennyivel többet termelnek és a munkássáignak az azelőtti állapothoz képest mennyivel figyelmesebben és erejének minden megfeszítésével kell dolgoznia. Ebben a vonatkozásban legyen szabad rámutatnom csak arra, hogy amikor Magyarországba behozták a Nordgépekot, vagyis a modern selfactor-fonógépeket, akkor egy munkásnő egy gép mellett dolgozott, ma pedig már odajutottunk, hogy egy munkásnő hat ilyen gépet kezel, sőt egészen ultramodern íüzemekben nyolcat is. Most méltóztassék elképzelni, hogy amikor az a meglehetősen sebesen forgó gep a csévéket percenként körülbelül 360-szor pörgeti ide-oda, a munkásnak mennyivel jobban kell figyelnie ezekben az üzemekben, amikor egyszerre nyolc ilyen gépre kell ügyelnie. A balesetek tehát nem azért fokozódnak, mert a munkásság nincs kellően kioktatva, vagy mert nem vigyíáz, hanem a racionális termelés, a modern gépek hozzák magukkal azt, hogy a munkást óhatatlanul baleset éri. Van azonkívül a balesetnek egy másik' része is és ezek főképpen az építőiparban fordulnak elő. Nem kell magyaráznom itt az öregebb képviselő uraknak azt, hogy mi volt 30—40 évvel ezelőtt egy háromemeletes ház felhúzása. Egy évig tartott. Ez a technikai haladás következtében most redukálódott, a vasbeton alkalmazása, azonkívül az újabb építőipari módszerek következtében az épületeket sokkal gyorsabban építik fel, minit 10 vagy éppen 20—30 esztendővel ezelőtt. Igen ám, de ezzel kapcsolatosan szaporodnak a balesetek is. Miért? A vállalkozó olcsón vállalja a munkát, különösen azoknál az épületeknél, ahol 10—15 ember áll össze és épít egy háromemele tes házat az úgynevezett öröklakásokkal; ezek úgy épülnek, mint egy madárkalitka és a vál lalkozó érdeke az, hogy minél gyorsabban végezzék a munkát, hogy minél előbb tető alá kerüljön az a ház és minél előbb lakható legyen. A beton azonban nem mindig engedelmeskedik a vállalkozó szeszélyeinek és kívánságainak és nagyon gyakran megvan az a rossz tulajdonsága, hogy a rosszul kötött beton — ha a keverési arány 1: a homokbányához — szeomlik, egy sereg munkás alá kerül és