Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

190 Az országgyűlés képviselőházának 21S hogy mindenféle besúgással zavarják azt az egységes ütemű munkamenetet, amely egyéb­ként van. Igen nagy szerepet játszik ennél az irigység. Tudjuk, hogy a szakmunkások arány­lag többet keresnek, -— hiszen többet is áldoz­nak azért, hogy a szakmát megtanulják — mint a tanulatlan munkások, viszont rengeteg sok, vidékről feljött, tanulatlan munkás van, aki heti 36—40 pengőt keres és bizonyosfokú irigységgel néz arra ,a szakképzett munkásra, aki sokszor bizony ennek a dupláját is meg­keresi és mégis bizonyos kiváltságban része­sül vele szemben. Ezek az elemek egyes ilyen katonai, mondjuk így, személyzeti parancsno­kok által kioktatva, azzal akarják magukat a gyárakban, üzemekben hasznosítani, hogy ál­landóan leskelődnek, állandóan hallgatóznak, egy fél mondat elegendő nekik arra, hogy a katonai parancsnokhoz menjenek és bemond­ják azt, hogy mi történt és hogyan mondta ezt, vagy azt valaki és rögtön megindulnak az izgalmas vizsgálatok, amely izgalmas vizsgá­latoknak rendszerint az az eredményük, hogy tulajdonképpen nem történt semmi. Én nagyon sok ilyen személyzeti parancsnok parancsát olvastam át és mondhatom, hogy bár Buda­pesten és környékén a gyárakban- körülbelül egynegyed millió munkás és munkásnő dolgo­zik, mégis elenyésző, egészen elenyésző számú olyan parancsot olvastam, amelyben ki volt tüntetve, hogy X. Y.-t fecsegésért két hétre vagy három hétre megbüntették. Azt hiszem, hogy az igen t. miniszter úr is igazolhatja azt, hogy Magyarország területén, legalább ami a honvédség számára való gyártást illeti és más vonatkozásban sem, semmiféle szabo­tázs eset elő nem fordult. Előfordulhat ha­nyagságból vagy tévedésből valamely anyag­darabnak elrontása, amiért az illetőt megbün­tetik, de tudatos szabotázseset nem fordult elő. Átnéztem a kémkedési eseteket és nyugod­tan merem állítani, — nem sajnáltam a fárad­ságot, hogy ezeket a dolgokat évtizedekre visszamenőleg átnézzem — hogy egyetlen szer­vezett munkást kémkedésért el nem ítéltek. De az utóbbi időben azután, mondom, gyakran előfordult, hogy ezek a személyzeti parancsno­kok vizsgálatot indítottak olyan apró, teljesen jelentéktelen kifejezések dolgában, amelyek­nek semmi gyakorlati veszedelmük vagy gya­korlati értékük nincsen. Nagyon kérem a miniszter urat, ne tűrje hogy a gyárakban úrrá legyen ez az ugratás, ez a besúgás, mert ez nem szolgál az üzemek javára és zavarja az emberek békés együtt­élését. A mellett ez annak a személyzeti pa­rancsnoknak a gyengeségét is jelenti. Ma­gyarországon a hírszolgálat olyan bámulato­san meg van szervezve, hogy ha egy csoport ember valamiért sorba áll és ebben a csoport emberben valaki elszólja magát, olyat mond, amit mondani esetleg káros lehetne akár a hadviselés érdekeire, akár a polgári együtt­élés érdekeire, nem telnék bele tíz perc és akár katonai, akár polgári nyomozó fülön kapja. Ilyen körülmények között teljesen fe­lesleges munkások között elhitetni azt. hogy gyengék vagyunk és félreeső helyen történt ártatlan kijelentés miatt egy egész appará­tust megmozdítani. Azt a spiclirendszert, amely újabban a gyárakban érvényesülj ki kell irtani, mert az nem szolgálja a hadvise­lés érdekeit és egyáltalában nem alkalma« arra. hogy az emberek nyugodtan végezzék munkájukat. A másik rossz szokás, hogy egyik-másik ülése 19Jfl november 13-án, csütörtökön. ilyen személyzeti parancsnok világnézetét ' mindenáron rá akarja erőszakolni azokra a munkásokra, akik az ő keze alatt dolgoznak. Ezeket a személyzeti parancsnokokat azért helyezték be. a gyárakba, hogy ügyeljenek a munka menetére és ügyeljenek arra, hogy az ne zavartassék meg, de arra semmiképpen sem alkalmazták őket, hogy az ő világnézetü­ket bárkire rá akarják erőszakolni. Egy nagyon kényes budapesti gyárban, a Magyar Mechanikai Részvénytársaságnál for­dult elő, hogy az üzemi parancsnok magához rendelte a szakmunkásokat. Megjegyzem, hogy ezek a szakmunkások: idomszerkészítők, csá­volók, odorkészítők Magyarországon ma pó­tolhatatlanok lennének, kevés van belőlük; mind olyan munkás, aki 5—10—15 évig tanult, hogy tökéletesen értse mesterségét; ezek te­hát a gyár számára pótolhatatlanok. Mondom, az üzemi parancsnok odarendelte őket magá­hoz és becsukással és elbocsátással való fe­nyegetés mellett rá akarta venni őket arra, hogy egy neki tetsző pártba lépjenek be. Persze a munkások ezt megtagadták, a főnök pedig kétségbeesve szaladt az üzemi parancs­nokhoz és kétségbeesve kérte őt, tekintsen el az elbocsátástól, mert ha ezeket a munkáso­kat elbocsátják, egyáltalában megáll az üzem, őket pótolni nem tudja. Teljesen felesleges, hogy a katonai parancsnok a maga világné­zetét, a maga világszemléletét rá akarja a munkásokra erőszakolni; elvégre ezek a mun­kások felnőtt emberek, tudják, mit csinálnak es teljesen felesleges, hogy világnézeti szem­pontból is felettük gyámkodjanak. (Pándi An­«!: Baloldali világnézetűek! — Szeder Ferenc: Ki törődik bele? — Zaj. — Fanai Autai: iNem azt mondom ...) Elnök: Csendet kérek! Ne mondjon a kép­viselő úr semmit; nincs joga közbeszólni. Malasits Géza: Hogy mire van szüksége, azt a munkás állapítja meg. (Pándi Antal: Azt nem, azt nem a munkás állapítja meg!) Egy gépmester, egy motorszerelő, egy vasesz­tergályos, egy idomszerkészítő — é& még fel­sorolhatnék 30—40 mesterséget, amelyeknek munkásai kivétel nélkül középiskolát végez­tek — nem kiskorúak, ezeket nem lehet vala­mely szervezetben csak úgy benntartani, ezek a gyárban egyénileg olyan helyzetet terem­tettek maguknak, hegy nem lehet őket onnan ki terrorizálni. Ne melegítsék fel tehát az urak azt a régen lejátszott gramófónlemezt a szak­szervezeti terrorról. Terrorizálni lehet egy szegény embert, aki fél attól, hogy elveszti a kenyerét, de olyant, aki után tizen is nyúlnak, ha elhagyja állásiát, nem lehet terrorizálni. (Zaj.) Én egyáltalában nem beszéltem sem bal-, sem jobboldali világnézetről; én arról beszéltem, hogy az üzemi személyzeti parancs­nok ne akarja világnézetét intelligens mun­kásokra ráerőszakolni, hanem arra vigyázzon, hogy az üzemekben a rend meg ne bontassék és az üzem menete zavartalanul folyjék. A harmadik típus pedig az, amely a mun­kabérekbe avatkozik bele. Erről már különben egyik előttem szólott képviselőtársam is em­lítést tett. Hogy itt mindjárt konkrétumot mondjak, a Magyar Fémlemezárugyár Rt. Gi­zella-úti telepén fizetik aránylag a legrosz szabb munkabéreket; itt egészen ritkaság, ha valakinek 80 fillér órabére van. Ott volt egy személyzeti parancsnok és amikor a miniszter úr rendelkezése folytán a személyzeti parancs­nokok beosztása megszűnt, akkor az illető át­vedlett gyári titkárrá és ottmaradt tovább a gyárban. Amikor azután a személyzeti pa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom