Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

184 Az országgyűlés képviselőházának 218. egyirányban menetelnek, s ez a menetelés a katonai nevelés, a katon,ai képzés kérdése, a nemzeti irányban haladó katonai nevelés kérdése. Ennek a nevelésnek egyik szerencsés tényezője a leventeképzés. Tudom azt, hogy a leventeképzés tekintetében minden megtétetett, a,mi annak minél tökéletesebb alapra való emelését, minél eredményesebb befejezését szolgálja, mégis ágy gondolom, hogy ennek a tökéletesítésnek nem fog ártani az, ha a leventeképzés keretébe különösen Erdélyben és a keleti országrészeken bevonjuk a háborút átélt tartalékos tisztek egy bizonyos kontingensét, azt a kontingenst, amely .a világháborúban immár benőtt fejelággyal szerepelt, azt a kontingenst, amely a világháborúban érett férfiképpen raktározta el a háborúnak értékes tapasztalatait, s amely tapasztalatok a 22 éves szomorú és küzdelmes kisebbségi tapasztalatokkal csak öregbedtek. Ezeknek a tartalékos tiszteknek, illetőleg ezek bizonyos korhatáron aluli részének a leventeképzésre való (bevonása véleményem szerint olyaii. befektetés volna, amely sokszoros gyümölcsöket teremne. Ha erre a szolgálatra a lelkes önkéntességi elvet vennők zsinórmértékül, akkor azt hiszem, hogy ebben az önzetlen lelkességben bőséges garanciát kapnának a tekintetben, hogy ezek a tapasztalatok a serdülő ifjúságnál értékes gyümölcsöket fognának teremni. T. Ház! A magyar hadsereg átütő képessége elsősorban és főleg attól függ, hogy milyen az összeköttetése ennek a hadseregnek a frontmögötti világgal, és ezen a ponton lesz egy, megjegyzésem, egy javaslati élem, amely azt hiszem, nem új teret nyit, nem új utat jelent, amely azonban egy már kitaposott útnak csak jobban való kitaposását, egy már használt útnak jobban való kihasználását eredményezheti. Ha a katona, aki most a tűzkeresztségen túl teljesíti kötelességét, abban a tudatban van, hogy itthonhagyott szerettei az elvesztett apa helyett az itthoni kormányzatban találták meg száz százaiékik a gondoskodó apát, akkor annak a katonának lelkivilága egészében, minden atomjában, a honfiúi, a katonai kötelességteljesítés felé fordul, mert nyugodt lehet, hogy itthagyottjairól gondoskodás történik. Köszönet a honvédelmi kormánynak és elismerés ennek a nemzetnek, amely az itthonmar adottak ellátását a hadisegély rendszeresítésével biztosította. Ennek a hadisegélynek időszerű követelését, a változott viszonyokhoz való alkalmazkodását nem kell nekem a honvédelmi kormány különös figyelmébe ajánlanom, hiszen meg vagyok győződve róla, hogy a honvédelmi kormány rajta tartja kezét ennek a kérdésnek pulzusán és üdéjében meg fogja tenni azokat az intézkedéseket, amelyek ennek a nyugodt harctéri lelkiállapotnak egyensúlyban maradását biztosítják. Én csak egyet kérek, azt tudniillik, hogy a segítésnek nemcsak a módja a fontos, hanem az időpontja is. És mert az időpont igen sokszor, a legtöbb esetben annyira fontos, hogy magát a segélynek lényegisége! is túlszárnyalja, arra kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy élénk figyelemmel méltóztassék kísérni ezeknek a hadisegélyeknek idejében, minél rövidebb idő alatt való kiadását a segítendők részére. (Helyeslés.) Ezzel nagyban és egészben el is mondottam azt, amit a honvédelmi tárcának ahhoz a részéhez kívántam mondani, amely részről a költségvetés nem nyilatkozik számszerű tételekben, amely a számszerű tételek mögött hxízódiik meg, de amely épp olyan fontos aiillése 1941 november 13-án

} csütörtökön, kotórésze egy hadsereg egységének, erősségének, mint a technikai felkészültség, és ez a lelki egység, a lelki emelkedettség, a lelki rákészültség. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Ehhez az szükséges,, hogy a katona tudatában legyen annak, hogy amiképpen ő ott elől. a harci fronton áldozza legnagyobb kincsét, az életét, azonképpen itt a front mögött minden testvér, rangra, vagyonra és társadalmi különbségre való tekintet nélkül egyenlő lelkesedéssel kockáztatva földi javainak, lelki kincseinek minden atomját a front érdekében. Ehhez annak a tudata szükséges, hogy ez a front éppen olyan lényeges, mint amilyen egységessé kovácsolja a kinnlévő frontot a veszélynek minden pillanatban való jelenléte, a közös érdeknek életükön keresztül való mérlegelése és annak a tudata, hogy minden kötelességmulasztás elsősorban nem rajtam, hanem a nemzetemen ejt sebet és csorbát. {Ügy van! taps a balközépen.) Mindaddig, amíg ez a frontmögötti társadalom nem emlkedett arra a magaslatra, amely magaslaton hála Istennek van már a mi honvédségünk, a mi dicső hadseregünk, adidig az a honvédség fölénnyel és lenézéssel fordulihat vissza arra a frontra, amely kötelességét nem tudta teljesíteni. Erre a szent kötelességteljesítésre akartam, nemesak nnint törvényhozó, hanem mint ember^ is felhívni a honvédség elismerése és dicsőítése mellett a polgári társadalmat. A költségvetést elfogadom. (Éljenzés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: T. Ház! Mielőtt a következő vezérszónokot felhívnám, bejelentem, hogy Palló Imre képviselő úr félreértett szavai valódi értelmének helyreigazítása és személyes mégtámadtatás visszautasítása címén kért szót. A képviselő úrnak a szót megadtaim. A szóval a napirend megállapítása után élhet majd. Következik a vezérszónokok közül? Arvay Árpád jegyző: Bajcsy-Zsilinszky Endre. Elnök: Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselő urat illeti a szó. Bajcsy-Zsilinszky Endre: T. Ház! Bevezetésképpen szeretném megokolni, hogy miért iratkoztam fel a költségvetési javaslat ellen. Legkevésbbé sem azért, mintha sokállanám a költségvetés honvédelmi kiadásaira felvett 581 milliós hatalmas összeget, hanem csak azért, mert további kívánságaim vannak a magyar honvédelem terén. Ilyen további kívánságom mindenekelőtt az, hogy még az eddiginél is lázasabb ütemben, tökéletesebben fegyverkezzünk. T. Ház! A magyar országgyűlés egyik sarkalatos joga volt évszázadokon keresztül az újoncmegajánlási jog és ezt a jogát a magyar nemzet megtartotta még a fél abszolutista korszakokban, is fenntartotta a 67-es kiegyezés korszakában is. Ez a jog volt egyik leghatalmasabb alkotmánybiztosítékunk. iA nemzet az 1939. évi honvédelmi törvényünkben valójában lemondott az évről-évre való újoncmegajánlás jogáról, Ezt meg is tehette, mert Magyarország visszaszerezte függetlenségét és az újoncmegajánlási jog régi alkotmánybiztosítéki értelmét jórészt elvesztette. Ez a változás azonban nem jelenthetett érdektelenséget az újoncozás kérdésében a magyar országgyűlés számára. Bennünket, magyar törvényhozókat igenis, messzemenően érdekel, hogyan és minő arányban történt és történik a hazai fiatalság bevonása és kiképzése a katonai szolgálatba. A magyar állam a maga katonai önren-