Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-218

178 Az országgyűlés képviselőházának 218. ülése 194-1 november 13-án, csütörtökön. nyert lehetőséget arra, hogy azon területeken, ahova a támadásaink legnagyobbrészt irá­nyult, a városokban, és várakban megindul­hasson a városias élet és a kultúra elindulhas­son útjára. A magyar hadùszervezetben minden ka­tonai erény együtt van, A magyar honvédelem­politika képesnek bizonyult a nemzet összes erőinek összefogására, hatásképességének teljes kifejlesztésére és annak alkalmas pillanatban való döntő beállítására. Ez abban a korban a magyar nemzetet Európa sorsát irányító tényezővé tette. És milyen bámulatos őseink államalkotó képessége, ha azt nézzük, hogy kalandozásaik során, 74 esztendőn keresztül vállalkozásaik soha sem irányultak arra, hogy a honfoglalás­kor elfoglalt területeik nagyságát növeljék vagy megváltoztassák. Ezek a kalandozások mindig CSUK azért történtek, hogy szövetségest nyer­jenek, hogy hadisarcot hozhassanak haza, vagy pedig keletkező szövetségek összeállását meg­akadályozzák. A későbbi időkben, amikor a nemzet saját fajtájából való erős vezetés alatt állott, ennek a honvédelempolitikának ilyen értelmű .alkalmazása mindig megvolt, aminek nyomait szintén megtaláljuk és már csak ké­sőbb, nem láttuk ezt, amikor idegen királyok alá kerültünk. A török hódoltságban Erdély fejedelmeinél láthatjuk ezt. Az utóbbi időben a honvédelempolitika kér­dése nagyon is előtérbe nyomult. A német ki­fejezés, a Wehrpolitik nem egészen jól fejezi ki a honvédelempolitikát, mert nemcsak ,az or­szág védelméről van szó, hanem az ország cél­jainak, jövőjének katonai értelemben vett szolgálatáról is. Amikor katonai értelemben vett szolgálatról beszélek, ezalatt nem tisztán katonai ténykedéseket értek, hanem erre vonat­kozó és erre befolyással lévő másirányú tevé­kenységeket is. Ezt tehát az utóbbi időben a németek kezdik különösen kultiválni. Bátor vagyok felhívni a honvédelmi mi­niszter úr figyelmét arra, hogy Berlinben meg­alakult a honvédelmi poliBkai intézet s ennek az igazgatójául egy ezredest és egyetemi ta­nárt, Oscar Niedermeyert tették. Könyvek egy­másután jelennek meg ebben az irányban, és én nagyon jónak gondolnám, ha a honvédelmi miniszter úr nem a német lépés nyomán, ha­nem a honvédelempolitika terén is példát mu­tató őseinkre tekintve, ennek a kérdésnek a jö­vőben nagy figyelmet szentelne. Most percek alatt természetesen nem tudom a honvédelem­politika milbenlétét itt előadni, ellenben azt állítom, hogy ,a magukat fiataloknak érző, jövőjükben bízó, hivatásukat ismerő s azt be­tölteni akaró nemzetek csak a honvédelem­tudományra alapított helyes honvédelmi poli­tika segítségével érhetik el céljaikat. Ismétel­ten felhívom erre a honvédelmi miniszter úr figyelmét és azt gondolom, fel lehetne állítani egy szervet, amely ezzel a kérdéssel tudomá­nyosan foglalkoznék. Itt van a legfőbb honvé­delmi tanács, annak a bevonásával talán meg lehetne csinálni s ahogyan értesülve vagyok, » honvédelmi miniszter ún már gondolt is erre. Ennek a kérdésnek kézbevétele mindenesetre igen helyes lenne. Ha ezeket a kérdéseket vizsgálat alá vész­szük, rájövünk majd arra is, hogy az anyagi kérdéseik pontos, helyes és szakszerű kezelése is nélkülözhetetlen a honvédelempolitika út­jain. Nélkülözhetetlen egy gazdasági vezérkar felállítása, amely egy polgári gazdasági vezér­karral együtt már békében a honvédelem­politika céljainak megfelelően keresi és meg is A hadba vonultak visszamaradott iáinak il­letményei tekintetében nem akarok itt összeha­sonlítást tenni Németországgal, ahol a bevo­nuló tartalékos tisztnek, ha nem közalkalma­zott, joga van választani, hogy melyik illet­ményét fogadja el, a hadseregi illetményét, vagy a magúnalkalmazotti illetményeit. Az­után szabályozva van a hadbayonult felesé­gének és családtagjainak ugyanannál a gyár­nál, vállalatnál s'tb. való alkalmazása. Erre nem akarok kitérni, csak a következő dologra szeretném a honvédelmi miniszter úr figyelmét felhívni. Nálunk az ellátás felső határa 180 pengő havi jövedelem. Ez, azt jelenti, hogy csak havi 180 pengő jövedelemig kapnak a hadiba­vonult itthonmaradottjai rendkívüli családi se­gélyt. Mivel a pénz értéke bizonyos mértékig változott, én ezt a felső határt legalább 220 pengőre emelném és határozóttan kérem, mél­tóztassék a családi segélyek mértékét is emelni. A jelenlegi mérték, amint tudjuk, Bu­dapesten 24 pengő egy hónapra, máshol 20 pengő és a községekben 16 pengő. Rá kell mutatnom a tisztek és tiszthelyette­sek lakáskérdésére is. Űj helyőrségek kelet­keznek, áthelyezéseket foganatosítanak és a tisz­tek és tiszthelyettesek sok esetben nem kap­nak lakást új állomáshelyeiken, sőt Budapesten sem, azonkívül ki vannak téve a lakásuzsora mindenféle fondorlatának is- Ez lehetetlen álla­pot. Nem akarok az 1879. évi beszállásolási tör­vényről beszélni, hiszen tudjuk, hogy ez már igazán nem lehet érvényben, de mindenesetre nagyon kérném a honvédelmi miniszter urat, hogy a legerélyesebben méltóztassék az illeté­kes miniszternél és a polgári hatóságoknál ki­vívni, hogy a fennálló rendeleteket, az 5777. —1941. M. E. és 6740/1941. M. E. számú rendelete­ket legalább egyes részeikbén módosítsák és ki­egészítsék. Ezeknek a rendeleteknek a felmon­dást, a lakáscserét és az üres lakások igénybe­vételi t lehetőségét tárgyazó részeiben kérnék módosítást. Tudjuk, hogy a lakásuzsora a tisz­tekkel szemben lis érvényesül, hiszen példák vannak a kezeim között, hogy a legcsunyább . módon érvényesülnek ezek a törekvések. Ennek elvégre az ország hadseregét még sem lehet kitenni. Nem tudom bizonyosan, de olyan érte­sülést kaptam, hogy állítólag a főváros pol­gármestere a honvédelmi miniszter lír olyan ­irányú megkeresését, hogy terjessze ki a fői­városra is a lakások igénybevételének lehető­ségét, visszautasította. A honvédelmi miniszter úr megmondja, hogy igaz-e vagy sem. Én úgy tudom, hogyigaz. A bizottsági tárgyaláson is szóba került és itt a plénumban is kérem, hogy a gyárakban, üzemekben szolgáló tisztviselők üzemparancsnokok semmiképpen ne lehesse­nek. Ebiből lehetetlen helyzetek állanak elő és a katonai fegyelemnek, üs a legnagyobb mér­tékben rovására vannak. Amikor honvédelemről beszélek, lehetetlen, hogy őseink, különösen honfoglaló őseink ez­irányú tevékenységét, az akkori honvédelem­politikát egy kissé közelebbről szemügyre ne vegyem. Dr. Erdélyi Gyula »A magyarok had­művészete« című könyvében honfoglaláskori őseink hadidolgait tárgyalja s egy helyen így kiált fel : t »Lehetetlen bitérnünk annak megálla­oltása elől, hogy egy katonai téren korát mesz­sze felülmúló nép bámulatos zsenialitásával állunk szemben.« Ez a zsenialitás annyira le­nyűgöző volt, hogy a Nyugat kénytelen voit őseink katonai berendezkedéseit utánozni, sőt saját politikai szervezetét is megváltoztatni. A magyar támadási körzetben pedig fellendült a vhr- és városépítés, A Németbirodalom így

Next

/
Oldalképek
Tartalom