Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-213m

Melléklet a képviselőház 1941. évi október hó 22-én tartott 213-ik ülésének naplójához. Az Országgyűlés két Háza által, gr. Széchenyi István születésének másfélszázados évfordulója emlékére felállított márvány dombormű leleplezése alkalmából, 1941. évi október hó 29-én elhangzott ünnepi megemlékezés. dr. Fabinyi Tihamér m. kir. titkos tanácsos, ny. pénzügyminiszter felsőházi tag emlékbeszéde: Tisztelt Törvényhozó Túrsaim! I. Széchenyi István születésének 150. évfordulója ünnepi alkalmat szolgáltatott arra, hogy az ország politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos és irodalmi fórumai a legkülönbözőbb vonatkozásokban, igen behatóan foglalkozzanak a legnagyobb magyarral, kinek életéből és műveiből pazarul gazdag anyagot elevenítettek meg. Ami azonban e megemlékezések nyomán valósággal élményszerű, az az, hogy az egész nemzet ime hirtelen ráeszmélt, szinte rádöbbent arra, hogy Széchenyi éppen napjainkban mennyire időszerű. Ma, amikor a magyar törvényhozás ililetett művész alkotta emléktábla elhelyezésével áldoz az ő emlékének, nem lehet feladatom, hogy a most újra kibányászott eszmekincset, amelyhez hiszen alig is akadhat valami hozzátenni való, újabb adalékokkal gyarapítani pró~ báljaim Ellenben úgy vélem, hogy helyesebben cselekszem, ha néhány összefoglaló vezérszempont kiemelésével azt a megragadó emberi és hazafiúi élményt, amelyet időszerűségének széles tömegekben villámszerűén öntudatosodó felismerése jelent, elmélyíteni és főbb okait megjelölni törekszem. II. Bogy Széchenyi szelleme ma elevenebb mint valaha, annak okai elsősorban a külső történésekben rejlenek. Miként ugyanis az ő életében, úgy most megint társadalmi, gazdasági és politikai fordulóponton áll a világ s benne a magyar glóbusz. További ok, hogy az idők méhe csak mostanra érlelt meg számos reformot, amelyeket már egy évszázaddal ezelőtt sürgetett SzécShenyi, akit Komis méltán sorol a politika Tannhäuser-ei közé, akiknek csak halálos ágyukon, sőt elmúlásuk után zöldéi ki az ideüljük fája, melyet szárazon hordottak kezükben. Azért is időszerű Széchenyi, mert éppen a mi nemzedékünk érte meg Trianont, mely hazánkat szinte az ő sötét próféciájának bekövetkezéseképpen döntötte a végKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XI. romlás szélére és viszont éppen napjainkban valósul meg az ő ellentétek és kétségek között gyötrődő lelkpnek másik, állandó, sarkpontja, a nemzet felemelkedésébe vetett hite azzal, hogy Magyarország reintegrálódik, vérrel és vassal áldozatosan küzdve az emberi civilizáció védelmében, melyet Széchenyi értékrendszerének csúcsára helyezett. III. Vannak azonban ezeknél a külső körülményeknél fontosabb, belső okok is, amelyeknél fogva a Széchenyi-eszmény nemcsak ma időszerű, hanem ennél több: időfölötti. Ezeknek a belső okoknak egy része tárgyi természetű, mert Széchenyi eszükéinek rendszeréből ered. Ily tárgyi ok az, hogy ő nemcsak egyik vagy másik intézményünket akarta reformálni, hanem újjá kívánta alkotni az egész magyar életet s így állást kellett foglalnia agyunkat és szívünket ma is különösen ostromló örök magyar problémákkal szemben, aminők: erkölcsi újjászületésünk, alkotmányunk, magánjogi és gázdastági rendünk korszerűsítése, anyagi boldogulásunk, kulturális és szociális haladásunk biztosítása, nemzetiségeinkhez és szomszé" dainkhoz való viszonyunk. Ezek közül az erkölcsi újjászületés nála a legfontosabb és legelső feladat, amelynek a többiek csak eszközei vagy következményei. Ezt a reformot az embernél kell kezdeni, a magyar parlagon, ahol honfitársait az emberi eszméhez nem. méltó állapotban látja sínylődni ősi hibák folytán, amelyekből tehát a magyart nemzetnevelés útján kell kigyógyítani. Alaphibáknak a hiúságot, a szalmatüzet, a lustaságot és a gyűlölködést látja, amelyeket megrázóan sötét színekkel és ritka erkölcsi bátorsággal ecsetel. Széchenyi alapeszméje tehát nemzetnevelési kiindulópontjánál fogva ma és mindig döntően fontos. Melyek a nemzet nevelésének eszközei? A hibák és a reális valóság tükrét kell állandóan a nemzet elé tartani. Ez ugyan