Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

126 Az országgyűlés képviselőházának #J teljes visszafejlődést eredményez és ez a nemzet politikai szabadságának a kérdése. (Igaz! Ügy van! a szélsőbafatdalon.) A belügyminiszter úr személyi beállítottsága olyan, hogy ő a politikai kérdésekben túlzott mértéket alkalmaz és meg vagyok róla győződve, hogy t közigazgatási reformjában depolitizálni fogja a magyar közéletet. (Korponay Ede: Tárgyilagosan! — Maróthy Károly: Elég egy okos ember! Már Gömbös Gyula megmondotta! — Elnök csenget!) A belügyi kormányzatnak valóságos idioszinkráziája van a politikai jogok gyakorlásával szefmben. Ha valahol egy politikai szervezkedés megindul, vagy egy politikai ellenvélemény jelenik meg. rögtön felhangzik a közrend és nyugalom veszélyeztetésének hangoztatása. (Egy hang jobbfelől: Sajnos, még ott vagyunk!) Valahányszor a gyülekezési jog, a párt szervezés kérdésében léptünk elő kívánságokkal, rögtön az volt a belügyminiszter úrnak legfőbb és a túloldal által feltétlenül honorált érve, hogy ő felelős a közrendért. A közrend kérdése kétségtelenül olyan, amelyben egy felelős belügymniszter sem engedhet. Ahol a közrendet veszélyeztetik, ott a legkíméletlenebb eszközökkel kell fellépni (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Akkor egy véleményen vagyunk! — Derültség a> jobboldalon. — Maróthy Károly: Ha a képviselő beszámolót tart, azzal még nem veszélyezteti a közrendet! — Mozgás a jobboldalon. — Elnök csfnget.), .azonban nem szabad összetéveszteni a célt és az eszközöket. A politika célja ugyanis a nemzet szabad eletének teljessége, a jogok és kötelességek szabad gyakorlása. A közrend csak eszköze annak, hogy ehhez hozzájuthassunk. (Egy hang a szélsőbaloldahn: És nem célja! t — vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ezt nem értem! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Pedig így van!) Én tehát a közrend kérdését eszköznek tekintem, viszont a közszabadságokból csak ott áldoznék fel, ahol a nemzet érdeke ezt feltétlenül megköveteli. \ belügyminiszter úr határozottan & P°lj" tikai élet szabadsága elleni beállítottságú. Főképpen ázt nehezményezem, hogy kevés bizalommal viseltetik a magyar nép és annak politikai érettsége iránt. TMaróthy Károly: Ez viszont kölcsönös!) Amikor megállapította például éppen az Országos Nép- és Családvédelmi Alappal kapcsolatban azt, hogy a legszegényebb magyar nép erejét megfeszítve fizeti vissza a kapott pénzeket, akkor nagy dicséretet mondott a magyar népre, mert ez azt mutatja, hogy a magyar fajta igenis teljesíteni akar és becsülettel dolgozik. Ha ezt elismeri a miniszter úr ,az Oncsa.-val kapcsolatban, akkor azt mondom, miért nem lehet ennek a népnek, amely ilyen szépen teljesíti kötelezettségeit a legszegényebb rétegben is, a politikai jogait is kissé bőkezűbben adagolni? ÍMaróthy Károly: Csak jogokat ne!) Ezzel szemben ,a, belügyminiszter úr olyan politikai rendszert vezetett be, amely tűri a legalsótól a legfelső fokig, hogy a nép jogai nem tudnak érvényesülni. Ezzel szemben túlzottan hangsiílyozzuk a kötelességteljesítést. Az állami élet jogok és kötelességek helyes arányából áll, ebből áll az igazi élet, a szabad élet. A polgárnak ma már csak az ,az egy joga van a kötelességteljesítés hosszú sorozta mellett, hogy beleszólhat autonómiájának az ügyeibe. Ha ezt elveszik tőle, ha eléveszik tőle például azt is, hogy a m,aga községi bíráját szabadon választhassa ki, akkor '. ülése lHl november lî-en, szerdán. abszolút utat ad a belügyminiszter úr a főszolgabírók önkényeskedésének. A városi polgármesterválasztásoknál ! ugyanez, az eset. Csak a hírhedt pestszenterzsébeti és makói polgármesterválasztásra célozok, amelyre a belügyminiszter úr azt mondotta, hogy törvényes választás volt Volt egy hivatalos r főispáni jelölt, volt két neimhivatalos főispáni jelölt és a láthatáron szerepelt egy ellenzéki alkalmas jelölt. Erre — minthogy a törvény szerinti keret három embernek a jelölését kívánja — jelölték a hivatalos és a nem hivatalos főispáni jelölteket, a nép által kívánt esélyes embereket pedig mellőzték. (Maróthy Károly: Nép által kívánt? Ilyen is van?) Ezt megvédte a belügyminiszter úr és törvényesnek minősítette. A törvény betűinek megfeleltek ezek a választások, azonban a törvény szellemének, a mi igazságérzetünknek és a magyar nép igazságérzetének egyáltalán nem. De tovább megyek. A belügyminiszter úr nem szereti, hogy a vármegyék politizálnak. Nyilatkozott és megfenyegette őket, éppen iriost^ a bizottsági tárgyaláson is, hogy csak próbáljanak politikai arénává lenni, ö majd hozzú fog nyúlni a honvédelmi törvény által nyii itott lehetőségekhez és már is tendenciákat lát a miniszter úr arra, hogy mennyire akarnak politikai arénává válni a törvényhatósági bizottságok. Azt mondhatjuk, az egész ország közvéleménye nélkülözi a vármegyékben, az Önkormányzatokban rejlő politikai erők megnyilvánulását. A belügyminiszter úr viszont már túlzottnak látja és olyan szimfóniákat fedez fel, hogy már is közbe kell lépnie és szinte feloszlatással kell fenyegetőznie. (Maróthy Károly: Persze, mert csak bizalmat szabad szállítani, azt lehet!) A belügyminiszter úr azt is kijelentette, — felírtam szórói-szóra — ugyancsak a bizottságban, hogy egész Európában nem kezelik a politikai jogok megszorítását olyan enyhén, mint nálunk. (Derülség a szélsőbaloldalon. — Ügy van! Igaz! a jobboldalon.) Azt hiszem, ilyen mentalitás mellett indokolt az én előbb hangoztatott meggyőződésem és megjegyzésem, hogy a belügyminiszter úr elkövetkezendő politikai közigazgatási reformjavaslata depolitizálni fogja a magyar közvéleményt. (Donáth György: Egész Európa depolitizálva van!) Szeretném már egyszer felvetni a kérdést, hogy olyan bűn hát politizálni? Bűn az, ha valaki politizál és mondjuk, ellenzéki? Bűn-e a tisztviselőtársadalomtól, az ország szellemileg legképzettebb társadalmi rétegétől, ha foglalkozik az ország politikai ügyeivel és megmondja, hogy mi a véleménye? Ezzel szemben bizalmas ^rendeletekkel el van hallgattatva a tisztviselőtársadalom, a politikában nem vehet részt; igazán csak azt mondhatom, hogy ennek az ország látja kárát. Ellenei kell mondanom továbbá a belügyminiszter úr ama megállapításának is, hogy a vármegyei önkormányzatok nem politikai, hanem közigazgatási fórumok; mert sem az egyik, sem a másik, hanem mind a kettő együttvéve. Az autonómia fogalmában magában benne foglaltatik, hogy_ nemcsak közigazgatási, hanem alkotmányjogi jelentősége is van. Az autonómia joga a magyar népnek azt a jogot biztosítja, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Erről talán írjon majd egy tankönyvet a képviselő úr! — Dó-