Képviselőházi napló, 1939. XI. kötet • 1941. október 22. - 1941. november 25.

Ülésnapok - 1939-217

120 'Äz országgyűlés képviselőházának 217. óta, sohasem gondoltam arra, hogy bárki tör- \ ténelmi neveket vegyen fel azt a hamis látsza­tot keltve, mintha 6* is nagy családból szár­maznék. Én sohasem törtettem» és mindig el­ítéltem, amikor az ipszilonok után szaíadig&I­tak a névmagyarosításnál. Igenis kivenném a történelmi neveket. Most újabban már vannak védett családi nevek, a múltra vonatkozólag azonban ilyen védettség nines. (Rapesányi László: Van Hunyady!) Van Hunyady, pél­dául, aki regényt ír és vannak mások. Amikor Rákóczi hamvait hazahoztuk, iákkor egy zsidó üzlet be volt zárva és ki volt rá írva. hogy; »Családi gyász miatt zárva« — és hasonló dol­gok fordultak elő. Neveket nem akarok mon­dani, mert nem akaróim azokat a tiszteletre­méltó, nagynevű családokat még csak kapcso­latba sem hozni bizonyos magyarosított nevű zsidó egyénekkel, de ragaszkodom ahhoz, hogy a történelmi neveket visszamenőleg tisztítsák meg ezektől az emberektől. Ha megtisztították a közéletet, akkor tessék ezen a téren is meg­tenni ezt. Fel kell szólítani az illetőt, hogy történelmi nevét változtassa meg záros határ­időn belül, ha pedig nem változtatja meg v ak­kor visszakapja a régi nevét. (Rapesányi László: Minden magyar nevet el kell venni tőlük! — Palló Imre: A dupla neveik is szűn­jenek meg!) Itt van a mozik neve. Erről már tegnap is beszéltem a kultusztárcánál, mert nem tudom megérteni, — és velem együtt nem tudja ezt megérteni az ország sok-sok százezer becsüle­tesen gondolkodó magyarja — mi akadálya van annak, hogy teszem azt, a belügyi államtitkár úr titkárának a kisasszonya hívja fel azt a mozielnököt és ezt mondja neki: az államtit­kár úr azt mondotta, nem szívesen látja eze­ket az idegen neveket, — vagy pedig: a mi­niszter úr szívesesbben menne magyarnevü mo­ziba. Ezek nem várnak mást, mint egy gyenge kis utasítást és akkor megszűnnek ezek az ide­gen nevek a mozik terén. Éppen így meg kellene szüntetni Budapest ten az idegen cégtáblákat. Azt mondhatná va­laki: a mai háborús időkben hogyan lehet ilyen kérdéssel előállni? Mussolini, az olasz nép nagy vezére 24 óra alatt megszüntette az ide­gennevű cégtáblákat. Magam is csodálkozom azon, hogy ezek a mozitulajdonosok, akik ma­gyar kultúrát akarnak teremteni, nem gondol­tak erre, hanem megvárják, míg mi leszedjük azokat a táblákat. Mert oda fog jutni a dolog, (Mozgás a jobboldalon.) hogy erkölcsi pressziót fogunk gyakorolni, bojkottálni fogjuk azokat a mozikat, amelyek nem akarják a nemzeti műveltség ügyét szolgálni. (Egy hang jobb fe­lel: Mi is ott leszünk! — Zaj a szélsőbalolda ion.) Mélyen t. Ház! Csak röviden neszelhetek egy másik kérdésről, a választói névjegyzékek összeállításáról. Nem tudom, hogy a választá­sok mikor lesznek, úgy látom, elhalasztják azokat. (Szeder János: Még időszerű! — De­rültség és mozgás a jobboldalon.) A választói névjegyzékek összeállításánál több becsületet követelek az illetékesek részéről. Becsületet és tisztességet, mert azt tartom és vallom, hogy aki embertársa választójogát ellopja, az bűnö­sebb és alávalóbb ember, mint az olyan, aki a másiknak az óráját lopja el (Ügy van! a széh sőbaloldalon.), mivel az illető meggyőződését sérti, megalázza a többi társa előtt a község ben. Az illető azt a jogot vagy mint fronthar­cos szerezte meg, vagy adófizetés címén jutott hozzá, vagy pedig bármilyen más jogcímen ' ülése 1H1 november 12-én, szerdán. Ha mi megadtuk neki a választójogot, akkoí becsületbeli kötelességünk ezt a jogot számára továbbra is meghagyni és himpellér az, aki őt büntetésből, bosszúból vagy nem. tudom mi­lyen politikai okból, megfosztja választójogá­tól. Éppen, mert most nem állunk választás előtt, ezért ennek miniden politikai íze el vai» véve^ Adjuk meg ezt, mert tudjuk a múltból. — mi, idősebbek, emlékezzünk csak vissza rá — hogy amikor azt mondhatta az illető: »ïït». választópolgár vagyok«, ezáltal az önérzetét ín emeltük ennek az embernek. Mi pedig gerinces. Önérzetes magyarokat akarunk nevelni. Nem meghunyászkodó kézcsókoló embereket, ha­nem gerinces, öntudatos, becsületes, törvény* tisztelő és tekintélytisztelő magyarokat aka­runk nevelni ebben az országban. (Helyeslést T. Képviselőház! Sokak szerint kényes, sze­rintem azonban nem kényes témához jutottam el. Ez az a bizonyos könyv, amelynek ügyét a kultusztráca tárgyalásánál tegnap «jóvátettük. Arról a bizonyos Lagarde-féle könyvről vau szó, amelynek címe: »Schriften für Deutsch­land« és amelyet valamelyik okos ember jó­nak látott 1933-ban újból kiadni. Régen, má.* viszonyok között íródott ez a könyv, más világ volt itt is és ott is, tehát nem lehet azoknak rovására sem írni, de mindenesetre bántja a magyar önérzetet, a magyar öntudatot s ami­kor mi »Schulter an Schulter« egymás mellett küzdünk becsülettel, hűséggel, régi magyar hű­séggel és heesülettel, — mert ez a nemzet még senkit be nem csapott ebben az életben, hanem ha kellett, kitartott becsülettel még saját ká­rán is — akkor a legkeveteebb, amit elvárha­tunk, hogy ez a könyv 24 óra alatt tűnjék el_ a könyvpiacról. Ha még nem történt volna intéz­kedés a tegnapi felszólalás után, a magyar be­csület érdekében megköveteljük a kormánytól, hogy ezt az intézkedést tegye meg. Mást nem mond ez a könyv, mint azt, hogy a magyar nép kiélte magát, tehát népsalaknak kell tekin­teni, amely csak arra jó, hogy más nemzetek számára az utat javítsa. Ilyen salak nem aka­runk lenni és azt mondjuk, hogy igenis, ezt a könyvsalakot ki kell puccolni az országból. A másik kérdést éppen a hagyományos német-magyar barátság érdekében teszem szóvá. Engem félreérteni nem lehet, mente­getni sincs okom magamat. Bennem az öntuda­tos magyar szólal meg, amikor kifogásolom, hogy a cenzúra engedélyével bizonyos írások jelenhetnek meg, amelyekben állandóan ma­gyar nevek átkeresztelése folyik. Az emiber egészen új neveket kénytelen megtanulni, mert bizonyos uraknak eszükbe jutott, hogy ősi ma­gyar városokat és falvakat idegen névre ke­reszteljenek. Nem akarok részletekbe bocsát­kozni, de ha az ember kezébe veszi az egyik újságot s többek között például Pécs városá­ról, amely római alapítás s amelyet annak­idején Sopianae-nak hívtak s amelynek lakos­sága századokra visszamenőleg túlnyomó több­ségben magyar volt, amely városban Nagy Lajos király alapított, ha jól emlékszem, ma­gyar egyetemet, — ez volt az elsői magyar egyetem — akkor nem lehet itt erről a város­ról úgy beszélni, hogy ez nem magyar város, hogy ez »megint az lesz, ami volt« — én kívánom, hogy az legyen, mert egészen magyar volt-»' (Úgy van! Ügy van! a középen.) nem lehet azt mondani, hogy »az ember szíve összeszorul és melankolikus lesz az ember, amikor látja az embereket le-fel járkálni a városban és idegen hangot hall«. T. Képviselőház! Ebiben az országban a

Next

/
Oldalképek
Tartalom