Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-195

Az országgyűlés képviselőházának 195. szolgálatában jó munkát várjunk tőle, amelyét tőle, azt hiszem, telje® joggal várhatunk is majd. , Legyen szabad még arról a panaszról szólanom, amelyet hallottam, hogy egyik vagy másik törvényhatóságban a liszt-fejlkvóta katasztrofálisan csekély, hogy két kilogrammos tételek... (Zaj a szélsőbaloldalon. — (Matolcsy Mátyás: Nem kapják meg!) Matolcsy képviselő úr is megkapta azt a mennyiséget, amelyet főispánjától kért, amikor birtokát be kívánta állítani és bizonyos mennyiségű gabonát kért a főispán úrtól, hogy a cselédséget el tudja látni konvencióval. Annak ellenére, hogy egyébként szabály volt az, hogy a konvencióról maga a gazda köteles gondoskodni, Barcsay főispán úr azonnal kötelességének vélte, hogy a lehetőség határán belül számára gabonát kiutaljon. (Matolcsy Mátyás (a padot verve): Ma sem kaptuk meg a búzát! Hallatlan! Éheznek az emberek! önök meg nevetnek! — Zaj.) Elnök: A képviselő urat kérem, ne csapkodja a padot, maradjon csendben. (Matolcsy Mátyás (a padot verve): Nem tudunk lisztet adni a munkásoknak!) Matolcsy képviselő urat rendreutasítom. (Matolcsy Mátyás: Borzasztó helyzetbe hozzák az embert! Minden megvan!) Laky Dezső közellátási miniszter: Senki sem mondja azt, hogy minden megvan. Én magam tudom a legjobban, mennyire nincsen meg minden, viszont nekem kötelességem hivatkozni arra, hogy ami kevés van, azt kiutaljuk és azzal a kevéssel most már négy vagy öt héten át mindenkinek be kell érnie; mert az egyik oldalon azt követelni, hogy hagyjunk ott a gazdánál fantasztikus mennyiséget, a másik oldalon pedig bőséges közellátást követelni, azt nem lehet. (Egy hanq a szélsőbaloldalon: Senki sem követelt!) A hátam mögött Csoór képviselő úr mondotta, hogy hagyjunk meg többet a gazdiáknál. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Az külön párt! — Derültség.) Ezzel kapcsolatban kívánok szólni még valamiről. A vita során éppen Matolcsy Mátyás t. képviselő úr hivatkozott arra, hogy Pest vármegyében visszaélés történt (Matolcsy Mátyás: Az történt!) egy mátyásföldi lisztkiutalással kapcsolatban. (Maróthy Károly: Komlós testvér!) Mondanom sem kell, mihelyt a dolgot meghallottam, azonnal jelentést kövieteltém a magam számára. Ez az eset, amely tényleg előfordult, már meg is toroltatott olyan mértékben, ahogyan a hatóságnak ezt módja volt megtorolni. Az eset a következő. Egy mátyásföldi, meg egy gödöllői pékmester azzal az indokolással, hogy ezekben a községekben nagytömegű nyaraló szokott tartózkodni, különleges lisztkiutalast kért és ezt a kérést megfelelő formában több helyen is előadta. A közellátási kormánybiztosok számára én a tavaszi kampány során engedélyeztem olyan lisztmennyiségeket, amelyekkel azok sürgős szükség esetén diszponálni tudtak, (Helyeslés jobbfelol.) mert nem akarom, hogy minden dologgal bennünket zaklassanak s úgy is okoskodván, hogy így a dolgok idejében, gyorsabban intéztetnek el. Ez a — talán Frigy er nevezetű — sütőmester azt az utalványt, illetve annak másolatát, amellyel számára jelentős miennyiségű lisztet utaltak ki, nem a rendes úton kapta meg. Az az alkalmazott, aki a kormánybiztos mellett az utalványok ügyét kezelte és aki általában mint referens dolgozott a főispán-kormánybiztos mellett, igen valószínűleg nem úgy látta el a ülése 19 Al június 17-én, kedden. 65 kötelességét, mint ahogyan el kellett volna látnia s ennek következtében, — ahogy tudom — egy újságíró kezén keresztül ez az utalvány egy nem illetékes kézbe jutott s onnan megfelelő felár ellenében adatott át az illető sütőmester számára. (Matolcsy Mátyás: KonilósKohn úrnak!) Az ügy ügyészségi kivizsgálás alá került, még mielőtt az illető sütőmester kézibe tudta volna kapni ezt a lisztmennyiséget, mert a főispán azonnal, mihelyt megkapta az információt, letiltotta a kiutalt mennyiséget és a szükséges lépéseket megtette. Az a tisztviselő, aki mint referens dolgozott a főispán mellett, azonnal elbocsáttatott, (Helyeslés jobbfelol és középen.) minthogy azonban az ügyészség vele szemben mindeddig nem látta fennforogni bűncselekmény gyanúját, nem tartóztatták le. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Az a kereskedő azonban bíróság elé kerül aki ezt a nyilvánvaló visszaélést elkövette. (Tauf

fer Gábor: Internálni kell!) T. Ház! Hasonló esetek mindenhol előfordulnak, roppant kellemetlenek és sajnálatraméltók, viszont azonban méltóztassanak ezt úgy venni, hogy akármilyen mértékben akarja bármelyik főispán-koTmánybiztos úr a maga munkáját a lehető leginkább hiba nélkül elvégezni, mindig ki van téve bizonyos kellemetlenségnek, mert amikor naponta 500—600 kiutalást kell végeznie, akkor nincsen módja minden esetben pontról-pontra megvizsgálni azt, hogy a kiutalás hogyan és miképpen történik, De ez az eset is jó volt abból a szempontból, mert ilyenformán a figyelmünk erősebben terelődött arra, hogy ilyen vonalakon is történhetnek visszaélések ^és ennek következtében a megfelelő védelmi háló kiépítéséről máris gondoskodtunk. Állandóan újra meg újra előtérbe került a vita során a sertéskérdés, akár a sertésárkérdés formájában, akár abban a fomában, hogy a zsírellátás hogyan s miként biztosíttatott. Ennek következtében talán nem helytelen ezt a kérdést pár szóval szintén érintenem, hiszen olyan kérdésről van szó, amely _a közellátás szempontjából valóban centrális jelentőségű. A sertésprobléma az 1939. év ősze óta fokozódó mórt ékben került a közellátási kérdések középpontjába és én nem merteim most so mondani utólagosan, — utólag ugyanis nagyon könnyű bírálni a mult^ cselekményeit — hogy mai szemmel nézve talán minden részében szerencsés volt az a politika, amelyet e tekintetben folytattunk. Lehet, esetleg ideig-óráig bizonyos intézkedésekkel tudtunk volna olyan hiányokon segíteni, amelyek egyébként néha tartósan mutatkozanak, de ez nem biztos. Amikor a sertés- és zsírkérdést vizsgálom és főként azt nézem, vájjon mi az oka annak, hogy a sertésállomány még mindig kevesebb, még pedig számottevően kevesebb, mint amennyi volt ezelőtt két esztendővel tavasszal, akkor megint, akármennyire hétköznapinak látszik is már az indokolás, rá kell terelnem a figyelmet arra, hogy itt 1939 őszén katasztrofálisan rossz takarmánytermésünk volt. S hogy menynyire nem lehet csupán és kizárólag az áirkérdésael, a tengeriár stb. kérdésével ezt a problémát elintézni, annak van egy egészen csattanó bizonyítéka, az, (hogy akárhogyan számolgatok én a sertéskérdésnél a kukoricaárakkal, kétségtelen tény, hogy 1940 őszére Magyarországon az utolsó szemig elfogyott minden tengeri, a .feletetésnek tehát a sertés-