Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-195
Az országgyűlés képviselőházának 195. aratók!) Rögtön beszélek arról is. A második kategória pedig azokból áll, akik az ipari és a mezőgazdasági termelés körében végeznek olyan munkát, aminél fogva jogos igényük van cipőre. A harmadik csoport a gyermekek csoportja. De amint már voltam bátor mondani, sem talpbőr, sem felsőbőr, de különösképpen talpbőr nem áll ezidőszerint Magyarországon olyan mértékben rendelkezésre, hogy azt tudnám ígérni, — bár mindent megteszünk sbban az irányban, hogy növeljük a bortermelést — hogy belátható időn belül a feszültséget meg tudjuk szüntetni. T. Ház! A kormány a kora tavasz óta a legmesszebbmenő módon törekszik — és úgylátszik sikerrel — arra, hogy a hiányzó marhabőr helyébe sertésbőrt állítson. És bár a sertésbőrből készült felsőbőrnek és talpbőrnek a használhatósága nem lesz tökéletesen akkora, mint a marhabőrből készült termékeké, valószínű, hogy 80—-90%-ban azzal egyenlő értékű lesz. Ennek következtében, amikor már az egyre nagyobb ütemben és keretben történő sertésbőrlefejtések — ami ma már ezernél több fejtőgép igénybevételével történik — a gyárakon át átalakulnak felső- és talpbőrré, azt hiszem, az ősz folyamán a helyzet lényegesen meg fog enyhülni és azoknak az érdekelteknek, akik cipőre valóban komoly igénynyel rendelkeznek, a cipőt ki is tudjuk adni. Ez azonban valóban nem azt jelenti, hogy bárhol visszaélésnek szabad előfordulnia. {Felkiáltások a szélsőbaloldalon'' Sajnos, vannak! — Maróthy Károly: A zsidóknak nem adnék két évig cipőt!) Ha bárki nekem konkrétumot fog abban a tekintetben hozni, hogy valamelyik r közellátási bizottság, amelyeket minden községben megszerveztem az elöljáróság mellett, nem azoknak adnak utalványt, vagy talpalásra, jogosítványt, akik valóban arra igénynyel bírnak, ezekkel az egyénekkel szemben a legszigorúbban fogok eljárni. (Maróthy Károly: Nehéz azt ellenőrizni!) De végtelen hálásan . megköszönöm a Ház minden tagjának, ha általánosságok helyett méltóztatnak konkrét panaszokkal hozzámfordulni. Azokat ón soronkívül megvizsgálom, és tessék elhinni, megfelelő módon el is járok. Ellenőrizni! Roppant könnyű ezt mondani, t. képviselő úr. Tessék azt meggondolni, hogy 6500 vag~ 7000 községről van szó. (Maróthy Károly: Nejhez!) Nem lehetek ott egy külön ellenőrrel minden bizottság mellett mindennap. (Maróthy Károly: Azért kell a zsidóktól en bloc megvonni •az utalványokat.) De nyilvánvaló dolog, eddig is megtettem .már s meg is fogom tenni, hogy repülőbizottságok révén ezeket a dolgokat ellenőrzöm. Ahol hibát találok, megfelelő mértékben el is járok. (Maróthy Károly: Mi lesz azzal, aki elvesztette a könyvecskéjét 1) Nem kap három hónapig. (Maróthy Károly: Pedig ez baj!) Ez a jó. (Maróthy Károly: És ha egy szegény asszony, ötgyermekes családanya elvesztette a könyvét? — Za.j. — Elnök csenget.) T. Ház! Az ipari közellátás vonalán érintenem kell még egy pár szóval a petróleumellátás kérdését is. Éppen Maróthy képviselő úr volt szíves érinteni az ő nagyérdekű beszédében ezt a problémát. Kifejtette, hogy a petróleumellátás körül rendkívül sok baj van és különböző fejkvóták szeriont adnak petróleumot -az egyes községi lakosoknak. Valamennyien tudjuk, hogy különbség van az utalvány- és jegyrendszer között, és azt hiszem, a kormány súlyos hibát követett volna el annakidején^ még az én megbízásom előtt. ülése 1941 június 17-én, kedden. 63 ha a petróleumot jegyrendszer keretében hozta volna forgalomba, mert ebben az esettben éppen azok nem kaptak volna elég petróleumot, akiknek kell, míg így, legalább nagyvonásokbani, gondoskodás történt arról, hogy a hatóságok a tényleges szükséghez képest állapítsák meg minden egyes igénylő petróleumszükségletét. T. Ház! Egy egészen extrém példát kell mondanom abban a tekintetben, hogy milyen mértékben kell az egyéni viszonyokat mérlegelni. Egy cigányembernek például, akinek szintén joga van kérni a maga számára petróleumot, havi hét deciliter petróleum nagyon sok, ©gy orvosnak azonban, akinek faluhelyen nem tudunk két liternél többet adni, ez a mennyiség nagyom kevés, bár két liter több, mint hét dieciliter. Különbséget kell tehát tenni az egyes igénylők között, ezt pedig semmi körülmények között nem lehet máskép megoldani, mint utalvánnyal. Ezen a téren voltak bizonyos zökkenők a múltban. Ezeknek kivizsgálásáról és orvoslásáról iparkodtam gondoskodni és ha bármelyik községet illetőleg komoly panaszt hallok, meg fogom azt f vizsgálni és igyekszem a kérdést megfelelő formában dűlőre juttatni. (Helyeslés.) T. Ház! Az ipari közellátást illetőleg, ha jól emlékszem, K'éthly Anna hangoztatta, hogy a szappanrendelet is olyan rendelet, amely nem a kisemberek érdekeit szolgálja. Holott, ha valaki megvizsgálja a kormánynak ebben a problémában tett lépéseit, akkor lépten-nyomon meg kell látnia, hogy ezek a lépések mélységes szociálpolitikai érzülettől vannak áthatva. Ezt azzal is igazolhatom, hogy a kormányrendelet nem engedi meg nagyobb készletnek sehol, semilyen magán-* háztartásban való tárolását, s ezzel éppen a kisemberek számára igyekszik több szappant biztosítani. : T. Ház! Ez a kérdés természetesen sok vonatkozásban nyersanyag-kérdés, mert szappant csak abból lehet gyártani. Méltóztassék nekem elhinni, hogy az elkövetkezendő időkben, amikor, amint tudjuk, nem lehet azzal számolni, hogy külföldi nyersanyagot tudjunk felhasználni, meg fogjuk találni a módot a hazai nyersanyag megfelelő kitermelésével arra, hogy szappanellátásunkat is . lényegesen nagy mértékben tudjuk kielégíteni. (Helyeslés.) A szorosan vett közélelmezési vonalon a lisztkérdés mellett (Halljuk! Haltjuk!) előtérben volt a sertés-kérdós, ami az én szempontomból annyiban jelent előnyt, hogy a t. szónokok jórészben olyan kapukat döngettek, amelyek közben tett intézkedéseink következtében már kitárultak, mert azt hiszem, most már nehezen tudna valaki arra komoly érveket 'felsorakoztatni, hogy belátható időn belül — hosszrí hónapokra célzok — Magyarország zsírellátása nagy vonásokban tényleg ne volna biztosítva. Mivel azonban a lisztkérdés az, amely talán a két dolog között mégis a nagyobb fontosságú, legyen szabad ezzel a kérdéssel foglalkoznom, belekapcsolódni akarván ebben a részben is Kunder Antal képviselőtársam felszólalásába, aki azt kifogásolta, hogy miért csak az 50 holdasnál nagyobb gazdákra nézve rendeltetett el bejelentési kényszer januárban amikor a 49 holdas gazda ilyenformán már megmenekült ettől a kötelezettségtől. Könnyű volna nekem erre olyanformán válaszolnom, hogy hiszen a 32.000 közép- vagy nagyobb gazdával is csupán 300 embert tudtam szembe n*