Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-201
% 96 Az ". országgyűlés' képviselőházának 201. 'ülése : 19 U június 126-án, csütörtökön. hogy mind a Házban, mind a Házon kívül nagyon sokat beszélünk ma a lelki békéről, de á lelki békét pusztán jóindulatú frázisokkal nem lehet megteremteni, a lelki béke megteremtéséhez komoly reformintézkedésekre, (Nagy László: Cselekedetekre!) cselekedetekre van szükség. Ezt a törvényjavaslatot valóban komoly reiformcselekedetnek, komoly reformjavaslatnak tartjuk a magyar államigazgatás, nevezetesen a magyar tanügyi igazgatás terén és ezért ezt erről az oldalról is magam és pártom nevében örömmel elfogadom és meg u szavazom. (Általános helyeslés és taps.) Elnök: Szólásra következik 1 ? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Pálffy Károly! Elnök: Pálffy Károly képviselő urat illeti a szó. Pálffy Károly: T. Ház! Ez a rövid javasIát két igen fontos nemzeti funkcióval, a közigazgatással és a nemzetneveléssel függ össze. Az előttem szólók, elsősorban az előadó úr, a közigazgatás szempontjából való fontosságát és jelentőségét emelték ki ennek a javaslatnak. Legyen szabadi ezért nekem a nemzetnevelés szempontjából való fontosságáról is megemlékeznem és inkább abból a szempontból méltatom ezt a javaslatot. A magyar nemzetneveléssel kapcsolatban itt is, ott is, minden oldalon gyakran és nagyon sok kritikát hallunk. Az bizonyos, hogy nagyon sok itt még a tennivaló, hogy a magyar nemzetnevelés a maga nemzetépítő hivatását tökéletesen és teljesen megvalósíthassa. Ha azonban belenézünk nemzetünk történetébe, akkor azt látjuk, hogy az annyi kereszttel, annyi megpróbáltatással teljes, annyi idegen befolyás, ellenséges indulat, célzatosság érvényesült nemzetünk történetében, hogy nem csoda, ha nem tudunk Európa közepében egy igazán teljes magyar nemzetnevelési rendszerrel ott állni. Meg lehet azonban állapítani, hogy ez a nemzetnevelési követelmény lassan és fokozatosan a magyar nemzetnevelésben is egyre nagyobb lehetőségeket ka|p. Az 1935-ös törvény nagy lépéssel vitte előre a magyar nemzetnevelés ügyét. Csatlakozik ez a törvény az 1777. évi Ratio Edueationis alapgondolatához, azzal a különbséggel, hogy most már lehetőség is van arra, hogy a független magyar nemzeti állam a magyar nemzetnevelésben a maga igazi nemzeti gondolatát érvényesíthesse is. Legyen szabad ezután rámutatnom azokra a tapasztalatokra és meglátásokra a nemzetnevelés terén, amelyeket nekünk a kisebbségi sors nyújtott. Ismert dolog, hogy a tanítás és az oktatás, annak célkitűzései egészen kiestek a mi kezünkből és a mi szellemi irányításunkból a kisebbségi sors ideje alatt. Olyan anyagot kellett tanítani az iskoláinkban, amely nemhogy megfelelt volna a magyar nemzeti gondolatnak, a magyar hivatásnak, hanem azzal merőben ellentétes volt. Az idegen tanításnak és idegen anyagnak ezt az ellenséges hatását a neveléssel, a gyermek lelkének a nevelésével kellett ellensúlyozni. Azt a megállapítást tehetjük boldogan, hogy a nemzetellenes tanítási anyagnak a neveléssel való ellensúlyozása teljes mértékben sikerült ott, ahol hivatásuk magaslatán álló lelkészek, tanítók, tanárok vagy nem; \foglalkozásbeliek dolgoztak a magyar nemzetnevelésnek, a magyar lélekalakításnak, a magyar szellem kialakítása, munkájának szolgálatába JI. Amikor ezt kiemeltem és erre különös hangsúlyt kívánok tenni, akkor azt akarom megállapítani, hogy ma már az egész világon, de főképpen Európában, nem annyira a közoktatáson, mint a nemzetnevelésen van a hangsúly és ez a nemzetnevelés nemcsak az iskolákra szorítkozik, hanem azt lehetne mondani, ugyanolyan mértékben kiterjed a nemzet egész közösségére, a többi évjáratokra is. amelyek már az iskolán kívül vannak. Mi onnan túlról, Erdélyből, a trianoni határokon túljról nagyon szigorú kritikával és éles szemmel figyeltük azt, arai itt, a trianoni határokon belül történt a nemzetnevelés, a magyar nemzeti lélek formálása és kialakítása terén. Amikor mi eszmélkedni kezdtünk 1920 körül a középiskolákban, akkor egyszerre azt kellett látnunk, hogy álmunk és reménységünk, az a magyar nemzeti gondolat és eszme, amelyet az alsóbb osztályokban a katedráról még hallottunk, egyszerre, addigi tudásunk és ismereteink szerint minden ok nélkül a porba hullott. Azután, mint értelmesebb diákok, kerestük ennek okát és kerestük ezt egészen addig, amíg a honvédek megérkeztek. Kerestük ezt az okot és abban láttuk meg, hogy valamiképpen a sok történelmi megpróbáltatás következtében mindig, vagy legtöbbször érvényesült a magyar nemzet nevelésében bizonyos idegen felfogás. A magyar nemzet történetének és a magyar nemzeti hivatásnak a szemlélete is olyan volt, amely nem felelt meg az igazi magyar nemzeti hivatásnak és szemléletnek. (Egy hang a jobboldalon: Ez igás!) Ez a generáció, amely ilyen keserves tapasztalatok árán indult meg a saját lábán Erdélyben, az idegen hatalom elnyomása alatt az írástudóktól, a magyar élet, múlt és jövő írástudóitól, a magyar élet prófétáihoz kényszerült és tőlük tanult. Ezért tudta megőrizni az erdélyi lélek az igazi, töretlen — ma úgy mondanók — népi, nemzeti magyar szellemet, a maga teljes integritásában. Ezt a szellemet várta és várja tőlünk az anyaország és várja ez a parlament is. (Ügy van! a séélsőbaloldalon.) Azt hiszem, igazat mondok azonban, amikor megállapítom, hogy bizonyos oldalakon — talán mindkét oldalon — csalódni látszanak bennünk az erdélyi szellem képviseletét illetően. Nincs ellenmondás, tehát folytatom tovább. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon, — Koltai József: Tessék színt vallani!) Tessék elhinni, hbgy mi, akik Erdélyben a magyar kritikán nőttünk fel, annak a sok-sok bajnak, nehézségnek és fogyatékosságnak ellenére, amit itt az anyaországban tapasztalunk, nem esünk itt kétségbe és nem gondolunk halálra, (Helyeslés.) s nem ijedünk meg azoktól a nehézségektől, amelyek itt vannak. Annak azonban, hogy nem találjuk fel magunkat bizonyos helyelken, talán itt a parlamentben sem úgy, mint ezt esetleg balról is, jobbról is várják tőlünk, megvan az oka. (Ineze Antal: Az természetes! —Halljuk! Halljuk!) Mi nem a nemzeti közösségben, hlanem egv népi közösségben, falvainkbari, a kesergő dolgozók, elesett emberek között éltünk és munkálkodtunk. Annak a falusi népnek és munkás magyarságnak a sorsát, keresztjét, gondjait vállaltuk, amely között éltünk. És itt arra a tapasztalatra jöttünk, hogy a középosztálynak a legfőbb és egyetlen hivatása minden nemzettestben a néni rétegnek a nevelése. (Helyeslés és tans.) Előbb hallottunk itt nevelő- és hivatásrendiségről és nevelőreindről
