Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-201

Áz ^országgyűlés 'liépviselkohâzânak : '201.. Világosan meglátszott a kisebbségi sorsban, hogy az a tanult ember, aki nem népének szolgálatában, annak sorsa vállalásában látta és találta meg hivatását, feltétlenül ehullott, mert elment Bukarestbe, elment Jassyba és a többi városba, mivel ott megfizették az ő becsületes magyar munkáját, sőt duplán megfizették, de ha ezt vállalta, egyúttal vállalnia kellett az jezzel járó szegénységet és megpróbáltatást is. Ezek a kiváló vagy kevésbbé kivaló egyének fokozatosan és rendre szépen lemállottak lelkileg is, forma szerint is a magyar közösségből. Amikor tehát a nemzetnevelésről beszélünk, akkor tulajdonképpen nem egy iskolarendszerre gondolunk elsősorban, hanem egy olyan öntudatos nemzeti rétegre, amely akár iskolában van, akár hivataliban, akár jegyzői irodában vagy akárhol máshol, mindenütt nemzetnevelő munkát végez (Élénk helyeslés.), mert telítve van a lelke magyar népi gondolattal, ismeri önmagunkat, mint magyarságot, megismerte sajátos kultúránkat és sajátos magyar életformát öltött magára. Ezzel az önudatos magatartással, bárhol van és bármit csinál, önkéntelenül, magától neveli a nemzetet. (Élénk helyeslés és taps.) Ezeket láttuk, tapasztaltuk kisebbségi sorsunkban és ezekkel a gondolatokkal, ha szerényein is, ha tapogatózva is, itt vagyunk és jövünk. De hogy a pártpolitikai rendszer bizonyos kinövései között ennek a gondolatnak érvényesülését és szolgálatát nem igen látjuk vagy nehezen látjuk, azt megint tessék nekünk megengedni. T. Ház! Ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban erdélyi szemmel nézve, néhány fontos megjegyzésünk van. Első ezek között az, hogy a végeken, ahol a nemzetiségek között kell munkálkodni, lesz ennek a javaslatnak igen nagy jelentősége. Nem lehet majd elbújni Oláhmucsafalván Muntyán Juonnak, mert közvetlen közelében ott lesznek az ő felettesei, akik közvetlenül fogják tudni ellenőrizni. De nemcsak eteről a szempontból lesz jelentősége a most tárgyalás alatt álló javaslatnak, hanem abból' a szempontból is, hogy ahol a szórványvidékeken magyarságunk vonaglóban van, ahol kevesen vagyunk, ott egészen közelről a hóna alá lehet majd nyúlni annak a kis magyar szigetnek és olyan intézkedéseket lehet tenni gyorsan és közelről, amilyenek éppen szükségesek abban a nehéz világban, a szór

1 vány vidéken. • A zután pedig külön is hangsúlyoznunk kell azt, hogy a nemzetnevelés nagy elvi célkitűzéseinek és hatalmas rendszerének megalkotásával és munkába állításával ez a javaslat illetőleg majd a törvény nagyban meg fogja könnyíteni az ország felelős nevelőtényezőit abban a munkájukban, hogy éppen ezt a fontos és rájuk váró munkát gyorsabban ^s nagyobb vonalúsággal tudják intézni. Nem n miniszterre tartozik valamelyik tanítónak a kinevezése egy faluban, ezt sokkal inkább meg tudja csinálni az, aki közel van, aki ellenőrizte őt már párszor, aki ismeri őt a munkájában, hanyagságában vágy mulasztásaiban. Ezek a törvényjavaslatnak azok az előnyei, amelyek feltétlenül haladást és nagy lépést jelentenek a magyar tanügyi közigazgatás és közvetve a nemzetnevelés ügyében is. Ezekután. bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, mégis nem tuidtom elmulasztani azt a kötelességemet, hogy itt a miniszter urnák meg ne köszönjem az összes felekezeti és állami tanítók nevében, a húsz esztendőt éhbéülése. Î94Ï .június 26-án, csütörtökön. 2D7 ren, rongyosan, keresztet hordozva és naponta mindenféle vexatúráknak és bosszantásoknak kitéve, állandó lelki szorongások közt élt kisebbségi tanítók nevében azt, hogy oly, gyorsan és általános megelégedésre rendeztetett ennek a tanítói karnak a fizetése és státusba való besorozása. Nagyon boldog az ember, amikor látja munkatársát, akivel együtt szinte éhezett sok esztendőn keresztül, hogy jut abból a kis pénzből mindenre, könyvre, egy kevés szórakozásra és színházbaj árasra, amelyet a mi tanítóink gyorsan és hamar megkaptak. Amikor ezt itt köszönettel tolmácsolom a miniszter úrnak, ugyanakkor azonban kérem én is, bár ildomtalannak látszik, hiszen magam is közülük való vagyok, á lelkészek nevében azt, hogy a mi kongruánk ügye is ilyen megelégedésre intéztessék el, hasonlóképen a tanárok ügye is. T. Ház! Erdélyben a kongrua-kérdés sokkalta masabb, mint az anyaországban. Erdélyben egészen kis gyülekezetek teljes erőmegi'eszítésük árán tartottak fenn iskolákat és lelkészi állásokat is. Maximum az, amit ezek a kis gyülekezetek lelkészüknek és tanítóknak áldozni tudnak, de mégis minimális annak a lelkésznek vagy tanítónak életfenntartásához. Ki lehetne mutatni, hogy ez a kis gyülekezet aránytalanul nagyobb terhet visel, mint a nagyobb, de az illető tisztviselőnek a fizetésében ez mégis nagyon kis hányadot jelent. Éppen ezért a családi pótlékon keresztül lehetne az erdélyi szegényebb lelkipásztorokon és tanítókon segíteni addig is, amíg a generális abb megold'ásra sor nem fog kerülni. Külön probléma a léviták kérdése. És itt ! legyen szabad rámutatnom egy dologra. A le! vita-intézményt egy szükséghelyzet sürgette I ki 1920 elején, tudniillik az, hogy egyszerre ál! lami tanítóik nélkül és magyar tanítók nélkül maradtak éppen azok a kis magyar szórványok, amelyekben állami iskolák működtek. Szükség volt tehát egy olyan hivatalra, vagy ügykörre, amely nem tanítói munkakör, hanem lelkipásztori is, és amely elsősorban annak a kis szigetnek lelki építését és megmen; tését is szolgálja. Hogy milyen nagyszerű munkát fejtettek ki ezek a léviták, arról nagyon sokat lehetne beszélni, de viszont itt van egy dolog. Én olyan gyülekezetben szolgáltam 1927—30-ig, amely gyülekezetben a magyarság 1918-ban teljesen elfelejtett magyarul, dacára annak, hogy 1888-tól 1918-ig egy hatalmas kollégiumszerű állami iskolája ^volt, kiváló református vallású állami tanerőkkel és egy igen kiváló filozófiai műveltségű református lelkésszel. Mi volt ennek az oka? Az, hogy a, szórványban élő magyar ember szinte könnyebben beszéli az idegen nyelvet, mint a saját anyanyelvét. A gyermekek az állami iskolában egészen elenyésző kisebbségbe kerültek a román gyerekekkel szemben és ott az iskola udvarán felejtették el a magyar nyelvet, ugyanakkor pedig csodák csodája, a román gyerek hent az iskolában, az osztályban grainatikailag kitűnően, jó hangsúllyal megtanult magyarul. Mi történt ebben a gyülekezetben 192flban—1921-ben? Iskolát építtetett, felekezeti iskolát és attól kezdve egyszerre, éppen a kisebbségi sors dacára, mar rtem volt többé probléma az elnemzetlenedés. A gyülekezetet, mondjuk, az a lévita meg tudta tartani, illetve ismét nemzeti irányba tudta elindítani azt a kis magyar szigetet. Az állami iskolák azonban nem mindig fogják 42* v