Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-200
254 Az országgyűlés képviselőházának viselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. — Ilajniss Ferenc: Kár elfogadni! — Zaj.) Többség. A Ház a választ tudomásul veszi. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Kisebbség!) Kérem, ne méltóztassanak elnöki jogkörömbe beavatkozni, különösen akkor nem, amikor annak semmi alapja nincs. Most pedig áttérünk az interpellációk meghallgatására. Következnék Kövér Gusztáv képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz, a képviselő úr azonban énnek elmondására halasztást kért. Méltóztatnak a kért halasztást megadni'? (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Hasonlóképp halasztás kérnek a következő képviselő urak a következő miniszter urakhoz bejegyzett interpellációk elmondására és pedig Stitz János képviselő úr a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, Angyal László képviselő úr a földmívelésügyi miniszter úrhoz, Szabó Gyula képviselő úr az iparügyi miniszter úrhoz, vitéz Várady László képviselő úr az iparügyi miniszter úrhoz, ugyancsak vitéz Várady László képviselő úr a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz, Petro Kálmán képviselő úr a belügvminiszter úrhoz, Padányi Gulyás Jenő képviselő úr a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, Homonnay Tivadar képviselő ür a vallás- és közoktatásügvi miniszter úrhoz, Hendrey József kén viselő úr a földívelésügyi miniszter úrfioz. Keck Antal képviselő úr a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz és Tornyos György képviselő úr az iparügyi miniszter úrhoz bejegyzett interpellációik elmondására. Méltóztatnak a kért halasztásokat megadni? (Igen!) A Ház a kért halasztásokhoz hozzájárul. Ezek után következik Pápai István képviselő úr interpellációja a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. Elnök: Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Megay Károly jegyző (olvassa): »Interpelláció a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz az Alföld tanyavilágán kint lakó gyermekek iskoláztatási viszonyainak javítása — a o célra internátusok felállítása tárgyában. Van-o tudomása a vallás- és közoktatásügyi miniszter lírnak az Alföld tanyavilágában kint lakó, főleg cselédsorban levő szülők iskolába járó gyermekeinek iskoláztatása körül fennálló nehézségekről s ha igen, remélhető-e — és miképpen — ennek a rendkívül súlyos helyzetnek lényeges és sürgős orvoslása? Pápai István s. k.« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Pápai István: T. Ház! Egy nagy német államférfiú valamikor azt a kijelentést tette, hogy az állam, a nemzet nagysága főleg két tényezőre vezethető vissza. Ennek a két tényezőnek egyike az édesanya, má-sika a néptanító. Mi magyarok ezt a megállapítást — természetesen a minket megillető aránynak megfelelően — szintén magunkévá tehetjük és mi is elismerhetjük, hogy a családok népessége és az általános ismeretek elterjedése két fontos tényező nemzetünk jelene és jövője szempontjából. A jó édesanya nemcsak szüli,, hanem neveli is gyermekét. Már a bölcsőben elkezdi a gyermek az ismeretek elsajátítását. Zsengb lelkén már akkor nyomot hagynak az első be- i 200. ülése 1941 június 25-én, szerdán, nyomások és pedig olyan nyomot, amelyen épül, amelyen fejlődik később az életnek többi benyomása. Az az épület a jó épület, amelynek erős a fundamentuma, visz out az az ember bírhatja rneg az élet ezerféle megpróbáltatását, az élet küzdelmét, aki az édes anyatejen, az anya csókián, de viszont az édesanya szigorúságán és féltő aggódásán keresztül szerzi meg magának az élet útjára valókat. A jó néptanító osak folytatja ezt a nagy, komoly, nemzetépítő és nemzetnevelő munkát. Beleoltja lelkét, gondolkozásának mikéntjét, egyéuiség'ének átformáló erejével a gyermekbe. A jó néptanító, ha nem ad leckéi, akkor is tanít, amikor a katedrán ül, tanít járásával, kelésével, nézésével, mozgásával és főképpen tanít egyszerűségével és ruházkodásával. Nekem ez a véleményem és őszintén kimondom azt a véleményemet, hogy a néptanító egyszerű katedráját én a nemzetépítés komoly, tiszteletreméltó lépcsőjének tekintem. Ha rajtam állna, minden \ magyar néptanítót egyszerű, zsinóros magyar ruhában ültetnék a gyermek elé a katedrára, legyen a néptanító egyszerű és nem divatozó, mert az egyszerűség nyugalma leikig szilárdsága az egyénnek, de tőkéje, minden jóra képesítője az összességnek is. Szükséges tehát, hogy a tanító, a néptanító pedagógiai munkásságát alátámasszuk s annak útjából minden nehézséget és minden akadályt elhárítsunk. Ilyen akadály, ilyen nehézség pedig kerül bőségesen. A városi iskolában a tanításban kevesebb az akadály, mert hiszen ott az iskolaköteles gyermekek jobban szoríthatók az előadáson való megjelenésre és közelebb is laknak, járt helyeken laknak. Az egész rendezettebben megy. Nagyon sok kívánni való van azonban az úgynevezett tanyai iskolák tanítási rendjénél. A magam felfogása és a gyakorlati életből merített tudomásom szerint a nehézségeket három csoportba soroznám. Az egyik nehézség az, hogy a tanyai iskolákban, nálunk, a kunoknál nem a gazdák, hanem a cselédek lakván kint a tanyán, sajnos, leginkább szegenysorsú gyermekek jönnek össze, akiknek téli ruházatuk sem igen van és akik közül kerülnek ki tavasszal' és nyáron a liba- és malacpásztorok, ősszel pedig a tengeri töm segéderők. Szeretném látni azt a néptanítót, aki itt szigorúan végre tudja hajtani az iskoláztatási törvény rendelkezéseit. A második nehézség, amelyet ismét a gyakorlati életből konstatálok, az, hogy ezek az iskolák rendesen sáros utakon, a felnőttek számára is megközelíthetfetlen helyeken vannak elhelyezve. A harmadik pedig nálunk a Kunságban az. hogy ezek az iskolák a szétszórt tanyák között messze vannak és nem ritkán három-négy, sőt Öt kilométer utat kell megtenniök a kis gyermekeknek, amíg az iskolához eljutnak. Az elemi ismeretek megszerzése és az erről való gondoskodás nemzeti feladat, inert csak azokat az embereket tekinthet,!ük teljesértékű honpolgároknak a nemzet testében, akik ezeknek az ismereteknek birtokában vannak. Az analfabétizmus folt a nemzet testén, amelyet eltüntetni és az elemi ismeretek bírásához lehetőleg mindenkit hozzájuttatni elsőrendű nemzeti feladat. Különös nyomatékkal kell rámutatnom a szegényebb néposztály szociális és kulturális színvonalra felerneléséneík szükségességére, arra, hogy ezeket magunkhoz öleljük. Hogy a falusi tanítás, az iskolázás nehézségeit megismerhessük, el kell mennünk, főleg
