Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.
Ülésnapok - 1939-200
Az országgyűlés képviselőházának 200. ülése 19J/.1 június 25-én, szerdán. 221 felelő névsor felfektetéséről, hogy a törvényjavaslatok tárgyalásánál a jegyzők mindig ellenőrízhesék, ki volt a törvényjavaslathoz feliratkozva, ki élt szólásjogával és ki vesztette azt el. Kérem a t. Házat, méltóztassék ezt az elnöki kijelentést tudomásul venni. (Helyeslés. — ( Egy liana a szêlsobaloldalon: Kérjük a beszéd törlését a naplóból!) Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Incze Antal! Enök: Incze Antal képviselő urat illeti a szó. Incze Antal: T. Ház! Mielőtt beszédem érdemi részével próbálnám lekötni a mélyen t. Képviselőház figyelmét, engedjék mes:, hogy egészen röviden reflektáljak Cselényi Pál képviselőtársamnak egy-két megállapítására, mert ezen a síkon folyik a legtöbb vita és azt hiszem, ezen a síkon van a legkevesebb megértés a túloldal és ezen oldal között. Cselényi Pál mélyen t. képviselőtársam erre a bizonyos 7%-os emelésre azt hozza fel magyarázatul, amit mi már ismerünk és ami abból indult ki, hogy miután a drágulás az élelmiszerfronton 14%-as volt és mintán a munkás jövedelmének csak 50%-át költi élelmiszerre, tehát ezzel tulajdonképpen ki volna egyenlítve a bér- és árnívó közötti eltolódás. Ne áltassuk magunkat ezzel a beállítással. Nagyon boldog volnék, azt hiszem Cselényi képviselőtársam is és a túloldal is boldog volna, ha valóban elmondhatnánk azt, hogy a magyar ipari munkásság jöveteleimének a felét költi élelmiszerre. Az ilyen — hogy úgy mondjam — lineáris okoskodás végzetes eredményekhez vezetne, mert kétségtelen, hogy vannak olyan munkásrétegek, amelyek a felét költik el, vagy talán a felét sem, de állítom, hogy azok a nagy tömegek, amely nagy tömegek megsegítéséről lett válna szó ezeknél a béremeléseknél, ma a bérének nem 50%-át, hanem 100%-át, sőt azt hiszem még azon túl is egy kicsit költenek az élelmezésre, amiről olyan nem szalonképes dolgok tudnának beszélni, mint például a postatakarékpénztár zálogintézménye. Nem akarok ebben a kérdésben hosszasan perbeszállni ezzel a túloldali állásponttal. Mi számtalan esetben írásban és szóban már kifejtettük, álláspontunkat ezzel az árpolitikával szemben. Kénytelen voltam azonban legalább ennyire rámutatni, mert veszedelmes volna, ha a t. Ház magát abba a tévedésbe ringatná bele, hogy a kormányzat árpolitikája tökéletesen eleget tett a legszegényebb munkásrétegek ama kívánságának, hogy az ár és bér között ne legyen eltolódás. A tegna,pi nap eseménye, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül, Magyarországnak az a cselekedete, amellyel megszakította kapcsolatait Szovjet-Oroszországgal. A kormánynak ezt a cselekedetét természetesen minden magyar ember — nem tuldcm, van-e olyan elvakult szociáldemokrata is, aki ebben ne értene velem egyetl (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mi az, hogy van?) — a legmelegebben és a legőszintébben támogatja és szívesen tudomásul veszi. Méltóztassék megengedni, hogy e mellett a néniet-OTOsz háború mellett pár pillanatig időzzem. (Halljuk! Halljuk!) Higgyék el nekem, hogy a két esztendőn át mesterségesen folytatott közvélemény-elaltató politikának az egyik megfigyelhető, kicsit kesernyés eredménye ma az, hogy az állandóan nem-gondolkodásra, a lassújárásra biztató elvek után a magyar közvélemény íme, egy ilyen dologra, amely a magyarság fejlődését talán évszázadokra eldönti, sem figyel fel eléggé, nem. idobban fel eléggé az a bizonyos magyar lelkesedés. (Horváth Ferenc: Már \n tótok is beavatkoznak!) Már ott tartunk, hogy ha egyszerű _ emberrel beszélünk, azt sem tudja, hogy örüljön-e ennek, vagy búsuljon-e ezen, már pedig ha van ebben a háborúban egy olyan részütközet, vagy _ részháború, amely a magyarság szempontjából —hogy úgymondjam — feltétlenül és alapvetőleg természetes, amelyben semmiféle vonatkozásban nem vonható a leganalitikusabb, a legcinikusabb megfigyelőktől sem kétségbe a tökéletes, a százszázalékos érdekközösség a Német birodalommal, akkor a most folyó világháborúnak ez a részletháborúja feltétlenül az. T. Képviselőház! Csodálatos a magyar közvélemény hiszékenysége. Csodálatos és egy kicsit tragikus dolog az, hogy húsz esztendővel ezelőtt csak alighogy ki tudtunk még lábalni a borzalmas pusztításból, amelyet a bolsevizmus Magyarországon is okozott — és ma mégsem indulnak meg a tömegek, nem kondulnak meg a harangok. Ne méltóztassék ezt a kifejezésemet szó szerint venni .., (Horváth Géza: Még egy szerény tüntetés sincs, még az egyetemi ifjúság sem tüntet.) Szex-ény társadalmunkban még egy ojyan nagy gesztusra való képesség sincs, amely : — tessék nekem elhinni — néha szükséges. Mert egészséges az a közösség, amely legalább a legegyszerűbb reakcióra még; gyorsan képes és baj van azzal a közösséggel, hogy ezt a ezét használjam, amely a legmélyebben, a legel etbevágób ban belehasító behatásokra sem tud 1 már megfelelő frisseséggel és dinamikával válaszolni. (Horváth Géza: Leszoktatták róla!) Itt nemcsak arról van szó, hogy a németek Európának egy újabb területét állítják be kétségtelenül, az európai termelési rendbe. Itt nem is arról van szó, hogy a német hadsereg most le fogja győzni az orosz hadsereget. Tessék tudomásul venni, hogy itt a r modern koreszmének, az emberiség új életstílus keresésének két kísérlete ütközik össze. (Ügy van! half elől.) Egy pillanatig sem vitás, — meggyőződésünk szerint — hogy ebből a megütközésből végérvényesen, félreérthetetlenül, totális diadallal nem a kommunista, hanem az az úi, modern koreszme fog győzelmesen kikerülni, amelyet nevezhetnek fasizmusnak, nevezhetnek nemzeti szocializmusnak s amelyet kétségtelenül mi is itt e^eri az oldalon nyíltan és minden rizikó vállalásaival szolgálunk. (Éljenzés és tans a, szêlsobaloldalon. — vitéz Lipesey Márton: Mi talán nem 1 ? — Mozgás és zaj a szêlsobaloldalon és a, jobboldalon.) Nagy bűn volna, ha a magyar közvélemény azzal áltatná: magát, hogy »no most leverik a vörösöket és megúsztuk ezt a nagy veszedelmet is; most már nincs vörös veszély, most már minden maradhat a régiben és egy kicsit tartsuk meg csak azt a jó magyar szisztémát«, amelyet ha nagyon megnézek, nem , tudom miért, de mindig megtalálom benne a feudaliz( musnak és a zsidó nagyikapi+alizmusnak olyan fantasztikus összetevődését, amelyet már megérteni is alig lehet. Ne méltóztassék a magyar közvéleménynek azzal áltatnia magát, hogy ebből a háborúból bármilyen formában kijöhet a konzervatív reakció győzelme. A vörösöket nem a plutokrata reakció fogja legyőzni, a vörösöket az egészséges népi és szociális gondolatban szervezett modern haderő fogja legyőzni. (Ügy van! Üaíl van! a szélsőbaloldalon.) Bizonyos az, t. Képviselőház, — és sok kö32*
