Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

204 Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 1941 június 24-én, kedden. Rajniss Ferenc: Agrárnemzet vagyunk. Abban az időben, amikor először híre terjedt annak, hogy Magyarország külföldről, hadviselő államtól cukrot vásárol, akkor senki sem volt hajlandó elhinni és valószínűleg ma. is volnának hangok, amelyek azt mondják, hogy lehetetlen dolog volna példának okáért búzát vagy gabonát hadviselő államtól Magyarország számára kérni. Hát én leteszem a Ház asztalára a tegnapi Laky-kenyeret, amelyet én tegnap kaptam a közüzemektől minden pótanyag hozzáadása nélkül és azt kérdezem, hogyan van szívük ugyanazért az árért a magyar mezőgazdasági államban eladni a dolgozó embereknek ezt a kenyeret, mint amely árért a fehérkenyeret adták. Ebben a tekintetben válság van az egész vonalon és ezeket a dolgokat nem lehet bölcs beszédekkel elintézni, annál az egyszerű oknál fogva, mert a bölcs beszédek elszállnak, ez a Laky-kenyér pedig, amelyet leteszek a Ház asztalára, sajnos, megmaradj (vitéz Lipcsey Márton: Megszáradt! — Szöllősi Jenő: Majd megmagyarázzák Houionnay és társai! — Zaj, — Elnök csenget.) Tiszta lehetetlenség az, hogy az ellenzéki magyar politikusok, jobbanmondva a jobboldali ellenzéki magyar politikusok, mert a másik részhez semmi közöm sincs, állandóan és mindig csak bakatantoskodni akartak volna. Lehetetlen, hogy bármit megmondták előre, tanácsot adtak, kértek, könyörögtek, valamilyen kérdés rendezését kívánták, azt mindig és mindenkor csak rosszindulatból tették volna, igazuk soha sem lett volna, ezzel szemben pedig a másik oldalon a kormányzat minden egyes cselekedetében és intézkedésében a legmagasabb és a legtökéletesebb bölcsesség irányította volna Magyarország ügyeit; sajnálatomra, egy élet tapasztalatával nem tudok ezekben a csodákban bízni. Elhiszem azt, hogy sok mindenben jobban cselekedhettünk volna, sok mindenben megóvhattuk volna önmagunkat kellemetlen csalódásoktól, sok keserűséget _ megtakaríthattunk volna magunknak, ha idejében, nem most félévvel, egy esztendővel ezelőtt, amikor még gazdasági kérdésekről vitatkoztunk egymással, nem az lett volna a jelszó, hogy mi sötétre festjük az eget, hanem az lett volna a jelszó az igen t. kormányzat oldalán, hogy vajjoíi nem érdemes-e megnézni, hogy miben van ezeknek igazuk és amennyiben igazuk volna, nem kell tekintélykérdést csinálni ilyen végtelenül súlyos időkben abból, hogy X vagy Y mondta-e azt, amit végre kell hajtani, hanem idejében meg kell csinálni. T. Ház! Nem igaz, hogy csodálatos bölcsesség irányította a magyar kormányzat szerveinek munkáját. Nem igaz, annál az egyszerű oknál fogva, mert amikor már bekövetkezett a súlyos válság, akkor egyszerűen azzal oldják meg a kérdést kormányzati oldalról is, hogy elkezdik bírálni azt, ami az ő védnökségük alatt a múltban történt. Ez az elintézés azonban, sajnos, az országnak nem elegendő. Mi csak azt látjuk léptennyomon, hogy hiába fedjük fel a legegyszerűbb és legvilágosabban áttekinthető kérdéseket, mert azoknak, akik helytelenül cselekszenek, semmi bajuk sem történhetik. Hiába figyelmeztetünk és hiába mondunk meg előre dolgokat, mert hiszen százféle dolgot felsorolhatunk, amire ezekből a padsorokból idejében figyelmeztettük tökéletes jóindulattal a magyar királyi kormányt, hiába soroljuk fel mindezeket, nincs értelme, mert ma az a helyzet, hogy »a kormányzatnak igaza van, az ellenzék pedig csak bakafántoskodik az országban«. Az az érzésem, t. Ház, hogy ez a makacs, konok álláspont rontja el tulajdonképpen a legerősebben az összes megbékélési lehetőségeket, de ez rendíti meg a legerősebben az ország népében a közbizalmat is. Ilyen időkben minden néven nevezendő kivételezésre rendkívüli módon vigyázni kell. Vigyázni kell pedig azért, mert nem az egyszerű kisemberekről veszik n példát és az, aki éhezik, aki óriási hosszú sorokban áll most ebben a percben is a külvárosokban és várja, hogy hogyan kapja meg ;i kenyeret, vagy a zsírt, amiről bejelenti itt a tanár-professzor úr, hogy teljesen tökéletesen rendben van, nincs semmi hfba Magyarország zsírellátásában, ez az ember, aki a mindennapi életet megszenvedi, felfelé néz példa után és minden szenvedését százszor jobban érzi, ha nem látja az egyformaságot felfelé. T. Ház! Nekünk a közgazdasági laikusságunk fekszik _ abban a tényben, hogy minden kérdést és minden organizációt félig állítunk lel, holott ez rosszabb, mintha meghagyták volna a régi liberális rendszert. A kétféle rendszer csuklóiban pusztul el a nemzet ereje. Amikor, t. Ház, tudhatta a magyar árkormánybiztos, akit annakidején Kacsóh Bálintnak hívtak, hogy az összes magyar nagyszabóknál a zsidóság tehetős rétegei nem két-három rúnát rendeltek, hanem harmincat és negyvenet egyszerre a háború kitörése utáni hónapokban, akkor nem volt szó arról, hogy belenyúljanak a dologba. Amikor azonban a magyar kisembernek, köztisztviselőnek, munkásnak már leszakadt a r kis ruhája, akkor egyszerre belenyúltak végre a textilkérdésbe és most az a kisember nem tudja a maga kis szükségleteit beszerezni. Az egész zsidókérdéssel tökéletesen így állunk, mert ma a két zsidótörvény végrehajtásának bürokráciájában... (Börcs János: Kár ezen mosolyogni! Majd mezítláb aratnak a munkások!) Elnök (csenget): Börcs képviselő urat figyelmeztetem, hogy ne szóljon közbe! (Ferenczy Tibor: Nyáron lehet úgy is dolgozni! — Börcs János: Menjen és próbálja meg, hogy lehet-e! — Zaj.) Csendet kérek! Börcs képviselő urat ismételten figyelmeztetem, ne szóljon közbe. Rajniss Ferenc: T. Ház! A zsidókérdés bürokratikus elintézésében szerencsésen elértünk odáig, hogy^ most már csak egyetlen réteget nem macerálnak Magyarországon a zsidókérdéssel: a zsidóságot. Az összes többi rétegei Magyarországnak heteken, hónapokon és éveken keresztül a zsidókérdé-it szenvedik, mert hiszen egy magyar ember nem kaphat bizonyítványt, arról, hogy ő magyar, ő csak arról kaphat bizonyítványt, hogy a zsidótörvény értelmében nem tekinthető zsidónak. Mindenki, aki magyar, meg van bélyegezve, csak a zsidó nevet, mert ővele azután semmi néven nevezendő bürokratikus munka most már nincs. Méltóztassanak megnézni a hivatalokban a kisemberek ipareugedélyszerzési dolgait, a kisembereknek a maguk üzleti ügyei; ben való eljárását: állítom, hogy tizedrésznyi kellemetlensége sincs a zsidónak a zsidókérdés következtében, mint a magyarnak, mert állandóan a magyarral történik a töméntelen és sokféle igazoltatás. (Szöllősi Jenő: Szegénynek nincs ügyvédje, maga megy!) A zsidókérdésben eljutottunk odáig, hogy ezelőtt törvényes rendelkezéssel mondották ki a liberális Magyarországon, hogy még a bün-