Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-199

Az országgyűlés képviselőházának 199. ülése 19U június 24-én, kedden. 201 Elnök: Rajniss Ferenc képviselő urat illeti a szó. Rajniss Ferenc: T. Képviselőház! Szeretnék száz esztendő múlva fiatal magyar újságíró lenni és szeretném megírni, hogy 1941 június 24-én a magyar képviselőház hogyan, milyen körülmények között és milyen törvényjavaslattal foglalkozott, hogy amikor közvetlenül a határaink közelében Európának, vagy talán a világnak sorsát eldöntő óriási harcok dúlnak, amikor Európa sorsa perdül el napok, vagy hetek alatt, amikor láz veri az egész világot, amikor nemzeteknek, birodalmaknak, országoknak léte van kockán, akkor milyen ez a csendes, úri, mának élő Magyarország — mert azért vagyunk ilyen helyzetben, mert mindig a mának éltünk — és milyen környezetben, hány nap óta tárgyal egy törvényjavaslatot, amelyet valamikor benyújtottak, amely szerencsétlen körülmények miatt hirtelen nem volt sürgős, inert hónapokig nem tárgyalták, amelyet most újra elővettek és amelyen rágódunk, tahin tisztán és egyedül azért, hogy — vitéz Imrédy Béla szavai szerint — a játékszabályokat betartsuk. T. Ház! Ez az egész törvényjavaslat a mai rohanó időkben nem kellene, hogy egy komoly törvényhozásnak egy félóráját is elfoglalja (Űffi/ van! Ügy van! a középen.) és egy valamirevaló állami hivatalban egy szakaszt szerkesztő hivatalnok 15 perc alatt kellene, hogy gépbe diktálja, jobb vagy rosszabb abban az esetben sem lenne. (Egy hány a középen: Meg kellene szavazni!) Az az egész probléma, hogy meghosszabbítjuk-e, vagy nem hosszabbítjuk meg azt a rendelkezést, hogy a 36-os bizottság tovább folytassa működését, hogy megszavazzuk-e azt, hogy ezt a bizottságot természetes és Örvendetes események következtében kibővítsék, vagy nem, egészséges körülmények között tulajdonképpen pár pere munkája kellene, hogy legyen, ós azért beszélünk róla annyit a játékszabályoknak megfelelően, mert végtelenül beteg viszonyok között élünk. Nem szeretném, ha az utókor száz esztendő múlva ilyen élesen és erősen meglátná azt, hogyan vitatkoztunk, hogyan üldögéltünk egypáran itt, hogyan foglalkozott a miniszter úr a hivatalába való aktákkal, hogyan nem jöttek be azok, akiknek egyéb elfoglaltságuk van, és hogyan töltöttük itt az időt, amelyet mindenki mással, jobbal, az országra hasznosabb munkával tölthetne el. T. Ház! Az első és legfontosabb kérdés, amelyről éppen ennek a javaslatnak tárgyalásánál sok szó esett, a bizalom kérdése. Van egy nagyképű és rendkívül ízléstelen felfogás, amelyet természetesen csak politikai laikusok hangoztathatnak, ez pedig az, hogy az ellenzék azért van, az ellenzék azért szól bele végtelenül bölcs, az ország sorsát egyedül kormánvozni tudó remek emberek munkáiába. mert liheg vagy leheg a hatalom után. (Derültség a szélsőbalnldalon) A rosszindulatnak és a könynyelműségnek legtipikusabb példája az, ha ezt olyan urak mondják él

s akik szépen, békésen és csöndesen ülnek a kormányzati n«dókban. Nekünk ilyen jó tanácsokra, az égvilágon "îemmi szükségünk nincsen, mert pártom minden egyes tagja dolsrozó ember, aki meg tud élrn és aki nem a/ért vállalta maerára az ellenzékiséget, mert abból meo- akar élni vagy holnap el akarja venni valakinek a megbízatását; ami neki tulajdonképpen nincs is, mert a legtöbb embernek nines is megbízatása, csak KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ X. cselleng a nagyvilágban és azt hiszi, hogy politikát csinál. (Derültség a szélsőbaloldalon.) A mi ellenzékiségünk tisztán és egyedül lelkiismeretünkből fakadó, lelkiismeretünk miatt elmondott igazság. [Éljenzés és taps a szélsÖbaloldalon. — vitéz Faragó Ede: Ezt elmondani és megtapsolni: önzetlen dolog! — vitéz Ián* csey Márton: Önzetlen baráti dolog! Gúnyos társaság! — Felkiáltások half elől: Igaz vagy nem %gaz% — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! (vitéz Faragó Ede: Másnak kell ezt megállapítani, nem magunknak önmagunkról! — Incze Antal: Cáfolja meg, ha nem igaz! — Horváth Géza: Memorandumos hazafiak!) Rajniss Ferenc: Mindannyiunknak sokkai egyszerűbb volna az élete és mindannyian nagyon könnyen és szépen élhetnénk, ha a világos szemekkel látott tényékbe belenyugodnánk. De ami még betegebbé teszi itt a helyzetet, ez az, hogy a. folyosói környezetben panaszkodó, az országot féltő és nekünk is újat mondó bírálatoknak és kritikáknak urai azok, akik itt bent az ülésteremben azután óriási veheinensséggel reánktámadnak. (Egy liang balfelöl: Ezt is megtapsoljuk! — Taps a szélsőbaloldalon.) Ez nem fair play. Ha valaki a folyosón el tudja mondani, hogy mit félt, ha bírálni tud kint a folyosón, akkor legalább annyi szerénysége legyen, vagy legalább annyi bajtársi érzülete, hogy itt bent a képviselőház üléstermében ne támadjon azokra, akiknek panaszkodott, (vitéz Lipcsey Marion: Defenzív intézkedés! — Egy hana jobb felől: Kiknek szól ez? —« Incze Antal: Jól tudja a képviselő» úr!) Bírálatunk lényegét és részleteit a Gömbös Gyula-féle választás óta, amióta itt ülünk bent a parlamentben, mindie

1 és állandóan elmondottuk. Én nyugodt lélekkel állíthatom azt. hogy Magyarország közgazdasági életének szükséges átváltása dolgában négy, öt és hat esztendőre visszamenőleg, akkor, amikor bennünket még egy igen erős zsidó és liberális szárnya a parlamentnek a legelkeseredettebben támadott, úttörőként küzdöttünk itt a parlamentben eszméinkért, — közben hivatalos Programm lett belőle, legalább, is bizonyos részeiben, bár megvalósításától még igen távol vagyunk — rni pedig, akik megkezdtük és elindítottuk ezt a munkát, ma is úgynevezett szélsőséges, az ország fegyelmezett életébe beilleszkedni nein tudó emberek vagyunk. Én tisztelettel kijelentem, hogy ezeknek az első harcosoknak küzdelme nélkül dehogy is lenne a magyar parlament még ma sem ott, ahol van, holott még mindig csak félúton van. Mi megmondottuk elejétől kezdve, amióta a parlamentben ülünk, hogy a magyar közgazdasági élet idegenek kezében van, de nem ez a nagy baj, mert az idegentől vissza lehet venni a magyar közgazdasági életet; a baj az, t. képviselőtársaim, hogy ezt a magyar közgazdasági életet minden részében tökéletesen és teljesen elzsidósították, nemzetközivé tették és belső lényegében megfosztották attól, ami az ország dolgozó népességében nyugalmat, rendet és haladást teremthet. Ezért vállakoztunk arra a harcra is, amelyet megindítottunk az Aladárok és az ejtőer^ nyősök ellen. Nem tréfából és nem feltűnési viszketegségből. hanem azért, mert ha ez a megromlott és elzsidósodott gazdasági struktúra ugyanaz marad, esak éppen hozzá nem értő senkiknek, nagy uraknak a kezébe kerül, akiket a zsidók behoznak magukhoz az igazga29