Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-198

156; Az országgyűlés képviselőházának 198.'illése 1941 június 23-án, hétfőn. amiről Piukovich képviselőtársam s az előbb Vajna képviselőtársam beszélt: a lelkek béké­jét s ennek békéjén keresztül az emberek, az egyének együttműködését is. (Ügy van! a jobboldalon.) Tény az, hogy a belső béke világos megbe­szélése és megtárgyalása nélkül ebben az or­szágban nagyot építeni nem lehet. Má kardiná­lis kérdés az, hogy a lelkek békéjét minden vo­nalon megalapozhassuk és ekkor fogunk tudni produktív munkát végezni. Az ország egy nehéz szituációban van, hi­szen az európai háború nemcsak katonai, ha­nem gazdasági háború is, mind nehezebb lesz, mind több veszély elé nézünk minden tekintet­ben, s akkor valójában mindent el kell követni arra. hogy a lelkek békéje legyen az a kapocs, amely a magyarságot össze tudja fogni és a magyarságot meg tudja edzeni azokra az el­következendő esztendőkre, amelyek kétségtele­nül jönni fognak, (vitéz Lipesey Márton: Ez így van!) T. Ház! A gazdasági kérdések megállapí­tásában sem olyan nagy az eltérés köztünk, Piukovich képviselőtársam és köztem. A gaz­dasági fronton valóban hibák történtek. Tény azonban, hogy mi ezen az oldalon is mindent elkövetünk, hogy ezeket a hibákat orvosoljuk, magunk szaladgálunk éjjel-napnál, hogy eze­ket a hibákat illetékes helyen feltárjuk és nem tagadhatjuk azt, hogy ezeket a hibákat sok te­kintetben orvosolják is. Én magam többször hangoztattam azt, hogy valójában sokszor nem lehet nasry gazdasági kérdéseket olyan embe­rekkel elintéztetni, akik ezeket a kérdéseket a teóriában uralják, de a praktikus érzés, a prak­tikus élet ismerete náluk hiányzik. Hiába a jóindulat, hiába a jóakarat, ezeket a kérdése­ket tisztán praktikus, gyakorlati szemmel kell és lehet megoldani. T. Ház! A magyar falu. a magyar vidék sokkal inkább megtalálta már azt a békét, azt a lelki kapcsot, amely őket összefűzi. A ma­gyar falu tudja azt, hogy sok áldozatot kell hoznia. Kész is arra. Az egész országban a magyar falu a legnagyobb precizitással, gyor­sasággal tett eleget a rekvirálásra való felszó­lításnak. Sehol nem volt ellenkezés, mindenki adott örömest, mert tudta, hogy magyarnak kell adni. Mindnyájan akartunk segíteni fele­barátainkon. Ha azonban a magyar falu min­den tekintetben megteszi hazafiúi kötelességét, kész mindent odaadni, még akkor is ad, ha nél­külöz, hogy a másiknak jusson, akkor, ha feljön a falusi a városba, sokszor ennek az el­lenkezőjét látja. A magyar falu megnézi azt a falat kenyeret, esetleg azt a 30 dekát, ame­lyet a jelen pillanatban kap, ugyanakkor itt elmegy a Dunakorzóra és látja azt a gettót. amely jó étvággyal falatozik. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbáloldalon.) Az a magyar falusi ember feljön és látja, hogy itt kifestett bábuk autóznak különböző autókon. Hiszen azt min­denki látja, hogy az utóbbi időben az autók le­állítása ellenére is a hölgy vezetők száma mér csak szaporodott. (Ügy van! Ügy van a szélső­baloldalon.) Ugyanakkor lenn a faluban aa az orvos nem tud sokszor kimenni a beteghez, mert még nem kapta meg talán a felmentési jelző »E« betűt, vagy pedig nincs benzinje. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) T. Ház! Ha az álmagyar falu meg tudja érteni az ország nehéz helyzetét, ha az a ma­gyar falu valójában nélkülöz, de kész az áldo­zal okra, akkor itt Budapesten a fővárosban is lássák meg egyes egyének, hogy milyen vészé­ívek vannak és ha nem lehet máskép őket be látásra megtanítani, akkor a legsürgősebb^ kor­mányzati intézkedéseket kell foganatosítani, hogy belássák azt, hogy mi a kötelesség, mit kell tenni és mit lehet tenni. (Szöllősí Jenő: lie kell nyújtani a harmadik zsidótörvényt!) Amikor ebben az országban azon tanakodunk, hogy egyes községeket hogyan élelmezzünk, akkor vigyáznunk kell arra, hogy ne adjunk olyan példát, mint a múltkoriban megtörtént a Balaton mellékén, hogy társaságok egész éj­jel mulatnak, ugyanakkor pedig ott a körn ve­ken a szegény emberek nézik, hogy ezeknek milyen jó dolguk van, ezek még jól élnek, de nekünk szegény embereknek megint nem jut semmi. ÍSzöllíísi Jenő: Nincs záróra?) Vi • gyázni kell és figyelmeztetni kell az ilyeneket, hogy ennek rossz vége lehet, mert az éhes gyomor mindig rossz tanácsadó. Mert éhes gyomrok lesznek talán, de azokat nem lázítani, hanem inkább csendesíteni kell. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Enni kell adni nekik! — Ma­róthy Károly: Beszéljük le a zsidókat arról, hogy ne mulassanak!) Bocsánatot kérek, hogy itt Inirédy Béla igeoi t. képviselőtársammal kénytelen vagyok polemizálni az előkelőségek kérdésében. (Hall­juk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.^ Ne tagadjuk le teljesen az előkelőségek kérdését: vannak előkelőségek, voltak és leszuek, csak egy kis differenciát kellene belevinni ebbe a kérdésbe. Akik ebben az országban produkáltak tudas­sál, tettekkel és jó példával, (Kunder Antal: De nem ezekről van szó!) nevezzük azokat elő­kelőségeknek, í Kunder Antal: Nem ezekről van szó!) de magától értetődőleg a Galíciából, be­vándorolt batyusokat és a gettóból felcsepere­dett vezérigazgatókat ' és azokat, akik betola­kodtak az előkelőségek körébe, azt hiszem, to­vábbra sem szabad az előkelőségek közé so­rozni. (Szöllősí Jenő: Nagy előkelőségek pedig azok! Szép címeik vannak! — Egy hang a ssél­sőbaloldalon: »Kegyelmes« címek!) Kiérkeztem a zsidókérdéshez. Azt hiszem, hogy a zsidókérdés megoldása az ország nyu­galmát hamarosan megszerezné és a kedélyeket lecsendesítené, ha azokat a zsidókat _ fognók meg, akiket Imrédy Béla igen t. képviselőtár­sam is említett. Nem azt a falusi kis zsidót kell bántani, nem attól, a falusi kis zsidótól vegyük el a trafikját vagy a szatócsboltját, hanem a valójában burzsuj zsidóktól kell meg­vonni azokat a javadalmakat, amelyeket az utóbbi időben szereztek és valójában akkor lenne a zsidókérdés helyesen megoldva, ha azok a zsidók, akik bejöttek egy batyuval, ismét egy batyuval utaznának ki. (Helyeslés.) Nem nagy probléma ez és nem kellene azon gondolkozni, hogy milyen transzfert csináljunk, mert a húsz esztendő " után olyan nagy transzferre nincs szükség: batyuval jött, batyuval megy ; ki. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. — Mosonyi Kálmán: Ezt a javaslatot sürgősen megszavaz­zuk! Egyetértünk! — Maróthy Károly: Ne kacérkodjunk ezzel a gondolattal! — Derültség a szélsőbaloldalon. •— Elnök csenget.) T. Ház! A magyar életben tagadhatatlanul legnagyobb súlya a magyar ifjúságnak és a magyar fiatalságnak lesz. Tény az, hogy mind­azok az államok, amelyek ma Európában nagy­hatalmat képviselnek, sorbavették a problémá­kat és a legfontosabb pontja ezeknek az volt, hogy az ifjúságot beszervezzék, az ifjúságot irányítsák és az ifjúságot beállítsák az ország eljövendő gépezetébe. Nálunk is, sok szó volt arról, hogy a mi fiatalságunkat^ el. kell he­lyezni. A fiatalság kapható is reá, ez a fia­talság dolgozik is, de nagy aggodalommal kell

Next

/
Oldalképek
Tartalom