Képviselőházi napló, 1939. X. kötet • 1941. április 24. - 1941. július 25.

Ülésnapok - 1939-197

Àz országgyűlés képviselőházának leülése Úht június 20-én, pénteken.' í§6 urakkal szemben is eg'y kissé talán fétóbb lelkiismeretű rezsim nyugodtan eljárhatna. (Ugy^ van! a szélsöbaloldalon.) ti Ehhez hozzá kell tennem még- a következőket: mértéktartást kérünk a hatalom gyakorlásában. Bocsánatot kérek, hogy itt egy személyes élményt vagyok kénytelen előadni, mert azt nem tekinthetem mértéktartásnak ;i hatalom gyakorlásában, ahogyan velem szemben eljártak. A múltkor egy irodalmi matiné kereteben egy vidéki A^ros'ban felszólaltam es mondtam eg-y beszédet, amelyet szívesen leteszek a Ház asztalára, mert azt hiszem, nincs olyan magyar képviselő, aki azt alá nem írná. Ebben magyaráztam, hogy annak a loiyoiratnak, amelyet még- mint miniszterelnök alapítottam, az »Egyedül vagyunk« című folyóiratnak, a címe mit jelez és miért választottuk tulajdonképpen ezt a jelszószerü címet. Mielőtt ezt a beszédet ott elmondtam, bekérték tőlem a beszéd szövegét. Már ezt is túlzásnak tartottam, de beküldtem. Ez azonban nem volt elég. A pódi

unira ódaültettek egy rendőr főtanácsost, aki igen korrekten viselkedett, akinek a feladata az volt, hogy betűrői-betűre nézze, vájjon azt mondom-e, amit előre beküldtem. Bocsánatot kérek, nem vagyok kapcabetyár, hogy ilyet kellene feltételezni rólam. Nem hoztam volna ezt elő, de, az igen t. képviselő úrnak a mértéktartásra vonatkozó appellálása váltotta ki belőlem ezt az egyéni megjegyzést. (Helyeslés és taps a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Ebben benne maradtak! — Pálló Imre: A maguk szemében a gerendát sem látják!) T. Ház! Nagyon mérsékelten és mértéktartóan szeretnék hozzászólni ahhoz a kérdéshez, amely most a szőnyegen forog: vájjon megújítsuk-e azt a felhatalmazást, amelyet 10 esztendővel ezelőtt kért az akkori magyar kormány a gazdasági és hitelélet rendjének és az államháztartás egyensúlyának biztosítására szükséges rendeleti intézkedések megtételére és amely 1938-ban kibővült a termelés folytonosságának biztosítását célzó intézkedések megtételének lehetőségével is. Ez a 10 éves jubileum indokot ad arra, hogy keressük micsoda indokok szülték ezt a felhatalmazást, minő keretekben, minő alkotmányos garanciák mellett gyakorolható ez és mi tulajdonképpen ennek a felhatalmazásnak a tartalma. Az indok nyilvánvaló volt: 1930-ban egy világgazdasági válság tört ki és ennek következményeitől akarták megóvni a magyar gazdasági életet és elsősorban a hiteléletet. T. Ház! Talán nem lesz érdektelen egy pillantást vetni erre a korra, amely nem csekély izgalmakkal járt. 1925-ben a szanálás megtörténte után, amikor a német és a magyar jóvátételi kérdések nyugvópontra jutottak, kísérlet történt a nagy kapitalista világhatalmiak részéről az európai és mondjuk, a világgazdasági helyzetnek a konszolidálására. E célt pénzügyi alapon akarták elérni nagy külföldi kölcsönök nyújtásával, amelyek a legyőzött és a reparációra méltánytalanul és gazdaságellenesen kötelezett államokban lehetővé tették volna egy félig-meddig rendezett gazdasági élet folytatását. Ez a kölcsönhullám tartott körülbelül 5 esztendeig. Ez alatt az idő alatt a legyőzött és leszegényedett államok, Németország és Magyarország is, hozzászoktak egy méreghez, amely lassan elsorvasztotta belső erőiket. A világgazdasági helyzetnek teljes kuralasa, a belső erők felfejlesztése, az államoknak saját KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ X

; lábukra való állítása helyett ilyen külső injekciókkal tartották őket életben és igyekeztek őket megerősíteni. Az adagoknak egyre erőseb beknek kellett lonniök, ez világos, mert minden esztendőben már ez előző évi kölesönök kamatát és törlesztését is fizetni kellett. Egyre jobban belegurultunk ebbe a kölcsönkérésbe, amikor egyszerre csak rájöttek, hogy az egész rendszer agyaglábakon áll. Bekövetkezett egy-két nagy bankbükás a külföldön, elsősorban Ausztriában és ez a bukás azután továbbterjesztette a maga hullámait, tovább gyűrűzött. Az eredmény az lett, hogy 1931-ben nálunk is bekövetkezett a gazdasági élet addigi menetének a visszájára való fordulás és ahelyett, hogy külföldi kölcsönöket kaptunk volna, egyszerre visszavonták a rövidlejáratú köl csönöket, nagy tőkemenekülés indult meg és eiinek nyomában a bankokkal szemben rön támadt. Kénytelen volt az akkori kormányzat és pénzügyi vezetés egy háromnapos bankzárlatot elrendelni és ennek a megrázkódtatás nak a hatása hetekig, hónapokig, sőt mondhatnám, esztendőkig tartott. Ez alatt az idő alatt, ez alatt az 5 év ameddig a kölcsönök beáramlása folyt, a régi ' úri Magyarország utolsó reneszánszát *ílte. Boszorkány tánc volt ez. amellyel szemben néhány belátó ember, mint Popovics Sándor és magam is akkoriban cikkeket írtunk és figyelmeztettünk arra, hogy a külföldi kölcsönöknek, ez az inflációja — mert hiszen ez is infláció — előbb utóbb rossz következményekkel fog járni. Figyelmeztettünk ugyanúgy, ahogyan nia figyelmeztetünk bizonyos tünetekre és tá masztottunk kívánságokat s tettünk javaslatokat, ugyanúgy, ahogyan, ma teszünk bizonyos javaslatokat és támasztunk kívánságokat és követeléseket. Ezeket ugyanezzel a fö lénnyel intézték el akkoriban, mint ma: nem Laky miniszter úr, mint második csúcsminiszter, — mert hiszen a közellátás kérdése végeredményben egyike a legcéntrálisabb problémáknak — hanem Bud János akkori miniszter úr. Mondom, ugyanúgy elintézték ezeket a dolgokat egy kézlegyintéssel s ugyau úgy nevettek rajta a mögötte ülő képviselő urak. Az eredmény azonban, ami békövetke zett 1931-ben, egy szégyenletes bukás volt s az egész rendszer bukását eredményezte. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Jó lesz ezekre a dolgokra emlékezni, jó lesz emlékezni azért, mert a magyar politikái élet, sajnos, nagyon tágszívű, nagyon generózus s nem szokta a felelősséget érvényesíteni, de ezt a felelősséget mégis éreznie kell minden magyar embernek és éreznie kell különösen jftr. uraknaík, akik a túloldalon ülnek. Ez a (felelősségérzet hozott engem ide azokról a padokról erre az oldalra, (Elénk helyeslés és taps a bal és a szélsőbaloldalon.) mert nem akartam hallgatni, mért a hallgatásban is van felelősség: (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsóbaloldalon.) qui tacet, consentire videtur. Régi mondás és igaz mondás. Nem menekülhetnek az urak a felelősség és különösen a történelem ítélőszékének a felelősségrevonásától. Nem fognak azzal menekülni, hogy azt mondják, mi bent, a pártnak keretében néha csendesen es jólnevélten —- szerényen — megmondottuk a magunk véleményét. Az ember a meggyőződéséért kénytelen néha kellemetlen konzekvenciákat is levonni. (Egy hang a baloldalon: Bizony!) 19