Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

50 Az országgyűlés képviselőházának 167, (lés megoldása. Én amellett vagyok, hogy nem kell megismételni a bírósági eljárást és nem kell igen sok szempontot felvenni, nem kell elhúzni a dolgot, hanem ki kell mondani, hogy ez az ember büntetésének kitöltése után bizonyos ideig jól viselte magát, tehát automatice belép a büntetlenek sorába. Szeretném, ha ezt a paragrafusokban kifejezésre lehetne juttatni. Ha az^az ember a bíróság elé áll, újból átéli az egész procedúrát, amelyet akkor élt át, amikor a vádlottak padjára ültették, vagy pedig addig, amíg a vádlottak padjára nem került, amíg csak kutattak utána, hogy hol van, hol rejtőzik, stb. Ez egy kicsit szadisztikusnak látszik. Valahogyan máskép kellene ezt elintézni. Ha azt mondjuk, hogy ennek és ennek a büntetésnek a kiállása után ennyi és ennyi az az időtartam, amely után az elítélt automatice rehabilitáitatik, akkor az erkölcsi bizonyítvány kiállítása alkalmával átteszik az ügyet az ügyészséghez és az ügyész megnézi az ő naplóiban és feljegyzéseiben, hogy az illető mikor volt büntetve. Ha, mondjuk, öt év elmúlt azóta, azt mondja, hogy ezt a tételt nein tesszük be az erkölcsi bizonyítványba, akár kérte az az ember ennek törlését, akár nem kérte. Ennek a dolognak már a kérése is igen nagy kellemetlenséget jelent. Azt mondják, hja kérem, maga az, stb., tanúkihallgatások és egyéb dolgok történnek. Az az ember azt fogja magában gondolni, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna ezt az egeszet megcsinálni, talán mégse vették volna észre. Azt kérem uraim, hogyha a bizottságban részletekben fogják tárgyalni ezt a törvényjavaslatot, ezt a kérdést oldják meg valahogyan az urak úgy, hogy ne legyen új procedura és új kínlódás annak az embernek, aki ezt a kínlódást már átszenvedte. Ezzel befejeztem felszólalásomat. A javaslatot általánosságban elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Mindenekelőtt meg kell emlékeznem ennek a javaslatnak | az indokolásáról, amelyről már többen szóltak. Ez az indokolás tartalmával, okfejtésével és előadásával mestermunka, elsőrendű munka, amelyről csak a legnagyobb elismeréssel kell szólnia mindenkinek, akinek érzéke van a szellemi alkotás lényege és szépsége iránt. (Taps a baloldalon ) ' Maga a javaslat régi törekvések megvalósulását jelenti. Jelenti, azt, hogy az elítélt büntetésének kiállása után meghatározott előfeltételek mellett visszakaphatja a közhatalomtól azt. amit a közhatalom elvett tőle. Jelenti azt, hogy amikor az élet harcaiban annyi irat, okmány, papír szükséges, megszerezheti magának ezeknek az iratoknak a legbecsesebbikét, a tiszta erkölcsi bizonyítványt. Jelenti ez a javaslat azt, hogy nincs polgári halál, nincs örökös kárhozat, hanem aki egyszer elesett, ennek a törvénynek a segítségével újra talpraállhat. Maga a rehabilitacionális eljárás, amely itt terveztetik, tulajdonképpen két jogfogalommal rokon természetű. Az egyik az elévülés, a másik a kegyelmi jog. De maga ez az eljárás, amely ebben a javaslatban terveztetik, több mint az elévülés ós más, mint a kegyelmi jog. Az elévülés az időmúláson, a kegyelmi jog pedig a méltányosságon alapszik. Mindkettő kivételes és esetleges. Az igazi megjavulás útját, a jóvátétel lehetőségét az az eljárás teszi lehetővé, amely ebben a javaslatban terveztetik. Ha a magyar jogfejlődés szempontjából nézem, hogy hogyan állunk ebben a kérdésben, ülése 19h0 december 11-én, szerdán, akkor nem mehetek vissza a történelemelőtti időkre, hanem, úgy gondolom, az is elegendő, ha csak a száz évvel ezelőtti időre megyek vissza, hiszen a régi időkben nem voltak kodifikált büntetőtörvények. Megvolt azonban az elődje a kodifikáció szempontjából a jelenleg élő büntetőtörvénynek, az 1843. évi büntetőjavaslat, amelyről itt már többen szólottak. Ennél mégis meg keii állnom egy pillanatra és röviden beszélnem kell e büntetőjavaslat születésének a körülményeiről. Az 1840 : V. te. küldte ki az országos választmányt »a büntető- és ja.vítórendszer« kidolgozására. Ez az országos választmánv bárom alosztályra oszlott. Az egyik volt az anyagi büntetőjogi, a másik a bűnvádi eljárási és a harmadik a börtönügyi alosztály. Az anyagi büntetőjogi bizottságban volt Deák Ferenc, Bezerédj István, báró Eötvös József, Klauzál Gábor és Pulszky Ferenc. Pulszky Ferenc »Életem és korom« című kiváló és nagyérdekű korrajzában leírja ennek a bizottságnak a tárgyalásait. Pulszky többek közt a következőket írja (olvassa): »Legelső alkalommal, amikor összejöttünk, Deák kimagyarázta nekünk, hogy olyan törvényt kell szerkesztenünk. amelyet a nép megértsen, mert a törvény nem szaktudósok számára készül, tehát világosnak és egyszerűnek kell lennie és olyan szövegűnek, hogy a mindennapi beszédtől csak szabatossága által különbözzék.« Elmondja azután Pulszky, hogy Deák őt bízta meg a joganyag összeállításával. Amikor a tárgyalásra Összejöttek, akkor ő előadta a külföldi joganyagot, a Code Penal-t, az amerikai törvényeket, a badeni javaslatot, a különböző német kódexeket és a magyar ősanyagot. Azután valamennyien hozzászóltak, megvitatták a kérdéseket, majd mindegyiküknek meg kellett formuláznia álláspontját. Azt írja Pulszky, hogy »Bezerédj volt legelőször készen, de az ő nézete legtöbbször nem találkozott a mi helyeslésünkkel«, azután jött Eötvös, Klauzál, Pulszky és végül Deák. Mindegyik megfogalmazta a kérdést, Deák is. Valamennyien felolvasták fogalmazványukat, majd újra megvitatták a kérdést, végül azután Deák Ferenc reasszumálta a tárgyalást és Pulszkynak tollba mondotta a végleges szöveget, úgyhogy — állapítja meg Pulszky Ferenc — az 1843-i javaslatban az anyagi rész elejétől végiu- Deák Ferenc legsajátabb alkotása. Igen t- Képviselőház! Én szeretem a régi műemlékeket is, de a szellemi alkotásokat is szeretem a régi magyar jogfejlődésből idevetíteni s a legnagyobb lelkesedéssel és melegséggel kell megemlékeznem! Deáknak erről az alkotásáról. Ezzel kapcsolatban még csak azt említem meg, hogy amikor az 1840. évi váltótörvényt szerkesztették Magyarországon, akkor Széchenyi ajánlatára Metternich leküldte Wildner bécsi egyetemi tanárt, hogy a magyar uraknak adjon szakértői felvilágosítást ebben az internacionális jogi kérdésben. Wilduer Pozsonyba ment, ott végigülte az üléseket és egy kitűnő munkájában, amelyet ismerünk, azt írja: hogy: engem leküldték tanítani Magyarországra és végül én tanultam Deák Ferenctől. (Antal István államtitkár- közbeszól.) Az 1843-as javaslatot Mittermaierhez küldték, akinél Pulszky már előzetesen ott volt Heidelbergben és akivel megállapodott abban, hogy közölni fogja vele a javaslatot és kérte is őt, hogy tegye meg rá megjegyzéseit. Ez meg is történt, meg is jöttek a megjegyzések, az észrevételek. Pulszky megjegyzi, hogy: Mittermaier nézeteit hol elfogadtuk, hol nem fogad-