Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Àz országgyűlés képviselőházának 167. tuk el. Az 1843. évi büntetőjavaslat tehát a magyar táblabírói észnek és Deák Ferenc zsenijének leggyönyörűbb terméke. A magyar büntetőtörvénykönyv, amely jelenleg is érvényben van, ugyanezen a csapáson haladt, hiszen most már elmondottam a születési körülményeket. Hozzá kell tennem a javaslat szempontjából azt is, hogy mit mondott ki ennek az 1843. évi javaslatnak tété lünkre vonatkozó része. Az 1843-i javaslat 14. §-a azt mondja, hogy a büntetéseknek magukban véve nincsenek becstelen következései és törvényes hatásuk nem terjed hosszabb időre, mint amennyire azt a bírói határozat kimondotta, — tehát nincsen egy örökös infámia, nincsen egy örökös becstelenség, hanem egy meghatározott időre szóló büntetés. Ezt mondotta ki a 14. § Az 1843. évi javaslatnak 15. §-a pedig azt mondja ki, hogy amennyiben egy közhivatalnok hivatalvesztés folytán elveszti állását, az nem zárathatik el attól, hogy a büntetés kitöltése után ismét közhivatalnokká választassák vagy kineveztessék. Ezen az alapon tehát az 1843. évi javaslat és az 1878. évi V. te, a büntetőtörvény szintén ezen az elvi állásponton maradt, amennyiben megállapítván á mellékbüntetéseket, kimondja a politikai jogok felfüggesztésének lehetőségét, kimondja a hivatalvesztést, kimondja a viselt hivatal elvesztését, mindezeket a mellékbüntetéseket azonban határozott időre. Meg van állapítva bűntettnél 5 év, vétségnél 3 év, tehát hosszabb ideig nem tarthat. A magyar büntető törvénykönyv indokolása pedig megállapítja, hogy nem a büntetés, hanem a bűncselekmény becstelen, non poena, sed factum infamia, ennélfogva azon az elvi alapon a büntetéseknek Örökké tartó becstelenítő hatása nincsen. Ez volt a magyar büntetőtörvény álláspontja és ez magyarázza meg, hogy itt nem is volt szükség rehabilitationális eljárásra. Ugyanis a rehabilitationális eljárás fő hazájában, Franciaországban éppen azért hozták azt be, mert ott előzőleg megvoltak a büntetésnek Örökös életfogytiglani hatásai; a polgári halál, a mort civile — amint mondani szokták — megvolt a legtöbb büntetésnél, ennélfogva ennek mintegy ellentételéül támadt fel a rehabilitáció, amely viszont úgy tekintette az esetet, mintha meg sem történt volna, tehát teljesen jogaiba helyezte vissza az elítéltet. Hogyha a magyar büntetőtörvény vonatkoztatta volna ezt a magyar közállapotokra és a magyar törvényhozásra, akkor nekünk sem volna szükségünk rehabilitációs eljárásra vagy ilyen javaslatra, amelyet a mélyen tisztelt miniszter úr idehozott nekünk, mint látom, általános megelégedésre, mert ebben a Házban még alig tapasztaltam azt,, hogy egy javaslatot — még azok is, akik ellenezték — ilyen egyértelmű helyesléssel fogadtak volna. Miután azonban a büntetőtörvénykönyv megalkotása óta számtalan törvény keletkezett, — hiszen ha elő méltóztatnak venni ennek a javaslatnak mellékletét, méltóztatnak látni, hogy az maga körülbelül 60 törvényt citál és még a rendeleteket nem is hozza, amely mind vagy életfogytig tartó, vagy a büntetőtörvénykönyv mellékbüntetéseinél hosszabb ideig tartó súlyos eseteket állapít meg — éppen ezért volt szükség erre a javaslatra, amelyet a mélyen t. miniszter úr elénk terjesztett. Megvannak ennek az előzményei is. Hiszen már megindult egy akció és mint nagyon sokan megemlítették, éppen Finkey Ferenc koronaügyész nagyon érdekesen egy felszólalásában azt mondotta, hogy csodálkoznak azon, ülése 19h0 december 11-én, szerdán. SÍ hogy ő mint koronaügyész szólal fel a rehabilitációért, tehát az ügyészség nemcsak a szigorúságot szolgálja, hanem a méltányosságot is és a szigor nem a legfőbb és nem is az egyetlen elve az igazságszolgáltatásnak és éppen Finkey vqlt az, aki valóságos mozgalmakat indított ennek a rehabilitációnak törvénybeiktatására. Ennek előzménye volt Balogh Jenő volt igazságügyminiszternek igen kitűnő javaslata, amelyet közvetlenül a háború előtt néhány nappal terjesztett elő, ott volt egy elhunyt képviselőtársunk, Gál Jenő javaslata is, amelyre Zsitvay Tibor akkori igazságügyminiszter reflektált, és Ő maga is szükségesnek tartotta ennek az intézménynek a behozatalát. Ezen előzmények után adta be a mélyen tisztelt í( igazságügyminiszter . úr javaslatát, amelyről általánoságban csak ugyanazokat a helyesléseket ismételem én is, amelyek ebben a vitában elhangzottak. Most mégis méltóztassanak megengedni, hogy egynéhány megjegyzést fűzzek magához ehhez a javaslathoz. A rendszer maga kitűnő, az t. i., hogy már előzetesen is a bíróságot felhatalmazza arra, hogy a jogkövetkezményektől megszabadítsa a terheltet. Azt hiszem, ez kitűnő újítás ebben az egész rendszerben. A feltételek megállapítása is helyes. Azt nem tudom, igen t.^ Képviselőház, hogy miután már oda méltóztattak tenni a feltételek mellé azt, hogy aki tisztességes életmódot folytatott, e mellé szükséges-e még külön az érdemesség kimutatása is, ami szintén benne foglaltatik, kérdéses dolog, hogy vájjon r

iiem fogr-e ez túlzott szigorúságra vezetni. Én csak ezt megemlítem. Már most maga a javaslat annyira fontosnak és súlyosnak tartja azt a kérdést, hogy ezt a bíróság intézze el, hogy akkor is, amikor egyesbíró hozta az első ítéletet ebben az ügyben, hárraastanácsra bízza, és akkor^ is, amikor rendőri büntetőbíró hozta, a járásbíróságra, tehát mindenképpen bíróságra bízza. Mégis két esetben tesz kivételt. Az egyik eset a favor defensionis alapján szerintem nem kifogásolható, bár áttöri az elvet, t. i. amikor a 16. § szerint megengedi a minisztériumnak, hogy rendelettel, tehát nem bírói eljárással, hanem közigazgatási eljárással adhassa meg a felmentést, mentesítsen a jogkövetkezményektől. Ezt, mondom, mé^ ha áttörést jelent is, nem vehetem rosznéven, ellenben nagyon aggályos az 1. ^-nak az a rendelkezése, amely a közigazgatási hatóságot felhatalmazza arra, hogy abban az esetben is, ha a bíróság kimondotta a mentesítést, ő eltekinthessen a bíróság határozatától, tehát ezzel a közigazgatást a bíróság ítéletének felülbírálójává teszi. (Antal István államtitkár: Igen zárt körben!) Igen zárt körben, de ez az elvnek egy erős megrándulását jelenti, mert amikor a bíróságot így kiemeli a mélyen t. igazságügyminiszter úr javaslata és magukkal a rendelkezésekkel mutatja ki azt, hogy mennyire a bíróság függetlenségére, kogniciójára van bízva ez a kérdés, akkor legalábbis aggályos szerintem az, hogy ugyanakkor a végrehajtó hatalomnak, a közigazgatásnak módja van arra, hogy a bíróság ítéletét félretegye. (Ügy van! balfelőlj En csak a bennem élő köteles lelkiismeretességnél fogva említem fel ezt és a mélyen t. miniszter úr figyelmébe ajánlom, hogy nem lehetne-e ettől eltekinteni és a bíróságot az ügyek elintézésének végleges r fórumává megtenni. Igen t. Képviselőház! Méltóztassanak megengedni, hogy teljesen melléálljak Makray Lajos igen t. képviselőtársam nagyérdekű és igen szép beszéde ama részének, amelyben az