Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

84 Az országgyűlés képviselőházának 167. lehet megoldani. Itt Budapesten igen sok az üres lakás. Méltóztassanak a villákra gondolni, akár zsidóké azok a villák, akár nem, a Hűvösvölgyben vagy bárhol másutt. Igenis tessék a kormánynak ezekre a kezét rátenni és tessék a legsürgősebben odaadni ezeket erdélyi menekült véreinknek. Ezt a magyar bee sülét is így kívánja! Szerves, rendszeres és céltudatos megoldást kívánok tehát ezen a téren, mert sajnos, jól tudjuk, — legalább is úgy látjuk — hogy ezzel a 70.000 emberrel még nem merült ki a menekültek száma. Ismerjük Eadautz város hivatalos hirdetményét, amely szerint a román belügyminiszter november 14-én megjelent rendeletére hivatkozva, felszólítják a magyaraj'kú lakosságot, hogy jelentkezzék a járásbíróságokon és a községi elöljáróságoknál, és adjon nyilatkozatot az optálásra nézve. Ugyanez a hirdetmény arról is beszél, hogy mindenki, aki bejelenti optálását, egyúttal köteles elhagyni az ország területét, és ha nem hagyja el békében és önként, akkor ki fogják tenni az országiból. Amikor mi ezt látjuk, halljuk és olvassuk hivatalos hirdetményekben és amikor nap-nap után látjuk, hogy szuronyroham jár Erdélyben magwar véreinknek és amikor látjuk, hogy a román imát erőszakkal imádkoztatják el a magyarokkal, és amikor cselvetésekkel igyekeznek őket vagyonuktól megfosztani, hogy a határon túl tudják őket tenni, akkor azt kell mondanom, hogy nem lehetünk a kormány eddigi intézkedéseivel megelégedve. Ha mi azt láttuk a múltban, hogy Görögország a görög-török konfliktus alkalmával másfélmillió görögöt tudott elhelyezni félév alatt; ha mi azt látjuk, hogy Németország hónapok alatt egész országrészeket tud áttelepíteni s mindezt a legnagyobb rendben és békében és kellő eredményességgel; ha azt látjuk, hogy itt Magyarországon el tudtuk helyezni a lengyel menekülteket és továbbá, ha azt látjuk, hogy ha egy zsidó bevándorol ide Magyarországba, — mert még mindig bevándorolnak — az is megtalálja itt az otthonát, akkor azt mondom: a kormá;nvnak igenis kötelessége az. hogy a mi menekült erdélyi véreink is meglelhessék hazájukat ebben a honban. Lehetetlennek tartjuk, hogy éppen azok a véreink, akik a legtöbbet szenvedtek és a legigazibb magyarok, azok ne találnának itt otthonit és azzal a gondolattal foglalkozzanak karácsony szent ünnepe előtt, hogy másutt keresnek hazát. A. kormány figyelmébe aiánlom ezt a problémát és mielőbb komoly intézkedést kérek. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: A Ház az interpellációt kiadja a belügyminiszter úrnak. Következik Maróthy Károly kénviselő úr második interpellációba a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző ur?t. szíveskedjék az int* terppllácín sznvperét felolvasni. Mocsáry Ödön jegyző ^olvassa): »Interpelláció a m. kir. miniszterelnök úrhoz. 1, Van^e tudomása a m. kir. miniszterelnök úrnak arról, hogy az ősz folyamán több miniszter részéből elhangzott t^bb nyilatkozat után is á tavasszal és nyáron katonai szolgálatot teljesítő és leszerelt családos katonák téli megsegítése csak szórványosan és nem kielégítő módon következett be? 2. Hajlandó-e a m. kir. miniszterelnök úr e tárgyban Yégre is haladék nélkül intézkedni?« ElDíik: Az interpelláló képviselő urat il leti a szó. ülése 1940 december 1.1-én, szerdán. Maróthy Károly: T. Ház! Egyformán kötelességünk az, hogy a magyar nép súlyos bajait feltárjuk és orvosoljuk. Nekünk, ellenzéki képviselőknek feladatunk elsősorban az, hogy észrevegyük és szóvátegyük a bajokat. Ezt próbáljuk most is csinálni. A kormánynak a kötelessége pedig az, hogy ezen a téren csakugyan cselekedjék is. Amikor októberben katonaruhámat levetettem, azt tartottam a legelső kötelességem- " nek, hogy azoknak az érdekében jegyezzek be interpellációt itt a képviselőházban, akikkel együtt szolgáltam. Október 9-én már szóvátettem ezt a kérdést, de előttem Tatár Imre t. képviselőtársam még a nyár folyamán felhívta ugyanerre a kérdésre a kormány figyelmét. Akkor a miniszterelnök úr tett is ebben a tárgyban nyilatkozatot. Ez a nyilatkozat úgy szólt, hogy akik az aratómunkákban nem vehetnek részt azért, mert katonai szolgálatot teljesítenek, azok legalább 50%-os illetményben részesülnek annak ellenére, hogy munkát nem végeznek. Ez azonban csak az egyik oldala a kérdésnek. Felhívtam a kérdés másik oldalára is a kormány figyelmét, arra, hogy a városokban nagyon sok az iparosember^ építőmunkás vagy más iparos, önálló és segédmunkás, továbbá napszámos ember, aki szintén be volt vonulva tavasztól egészen késő őszig, abba a helyzetbe jutott, hogy nem tudta megkeresni a kenyerét és most ott áll üres kamarák és hideg kemencék mellett. Interpellációmra az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr november 20-án válaszolt is. Itt van a 'kezemben a Ház naplója. Ennek tanúsága szerint a miniszter úr azt mondotta, hogy a közmunkák révén, amelyeknek Összegét a pénzügyminiszter úr expozéjában 40 millió pengőben jelölte meg, gondoskodás fog történni arról, hogy elsősorban a leszerelt katonák részesüljenek ezekben a munkákban. Azt mondotta továbbá a miniszter úr. hogy a családvédelmi alap részére még 18 millió pengőt fognak folyósítani és azonkívül külön 7 millió pengőt tesz ki a földmívelésügyi miniszter úr rendelkezésére álló összeg. Ezenkívül — mondja a honvédelmi miniszter úr válasza, — van még két rendelete a földmívelésügyi miniszter úrnak, amelyekkel ugyancsak ezt a kérdést kívánja rendezni. Most erre szer tném a t. Ház figyelmét felhívni. Azt is naondta a honvédelmi miniszter úr, hogy ha pedig a munkához juttatás az 'időjárási viszonyok folytán nem járhat kellő eredmléinynyel, akkor a kormány esetleg anélkül, hogy azt munkához, mint ellenszolgáltatáshoz kötné, gondoskodni fog arról, hogy ne maradjanak a szükségbe jutottak anyagi támogatás nélkül. (Zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Méltóztatnak tehát látni,, hogy a honvédelmi miniszter úr válasza bennünket formailag is, tartalmilag is teljesen kielégített. Hiszen a miniszter úr megígérte azt is, hogy amennyiben az idő mostohasága miatt vagy egyéb okból kifolyólag neon tudnak munkát adni ezeknek az embereknek, akkor is lesz számukra segítség. De a múltban elég ok és alkalom volt arra, hogy a miniszteri szavahihetőséget elkoptassuk. A katonaságon -belül elmondott szó azonban mindig szent «zokott lenni. (Üpy van! a szélsobaloldalon.) Mo«t is tisztelettel utalok arra, hogy maeram is, mint a honvédség e?yik szegény tisztje és összes tiszttársaim, a fennálló rendelkezések értelmében mind bíztattuk katonáinkat abban a tekintetben, hoeyha a második aratási szabadságra nem tudtok hazamenni, akkor is a segélyt meg