Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

Az országgyűlés képviselŐházÓAiak 167. — de ennek éppen azok a szomorú körülin'ények az okai, amelyekről az előbb beszéltem — és el tudom képzelni, hogy ez az ember, amikor a haza hívja, ott lesz az elsők között, akik a haza körül óriási érdemeket szereznek; mert a bűnbeeséssel nem szűnt meg kötelességtudálsa, a bűnbeesés által nem szűnt meg benne a tisztességérzés és a haza iránti szeretet. A nemzet legalább azzal jutalmazza meg ezeket, hogy soronkívül rehabilitációban részesülhessenek. Mélyen t. Ház! Megvallom, ez a javaslat mindezek ellenére Örvendetes lépést jelent á keresztény igazságszolgáltatás terén és ha ezek a módosítások végrehajtatnak, amelyek elhangzottak nemcsak részemről, hanem mások részéről is, egy olyan törvényjavaslatnak leszünk birtokában, amely biztosítani fogja azt a nyugalmat, amelyet ettől a javaslattól várunk. Csak egyet szeretnék még a miniszter úr figyelmébe ajánlani és ez az, hogy mindjárt a törvényjavaslat 1. §-ának első pontjában ott van (olvasso): »...kivéve, ha a cselekmény katonai bűntett, avagy ha a cselekmény... a katonai büntetőbíróság kizárólagos hatáskörébe tartozó hűtlenség bűntette«. Ha valaki a hazával szemben hűtlenséget követ el, meg tudom érteni, hogy erre a rehabilitáció nem vonatkozik, de nem tudom megérteni, hogy a rehabilitációból ki jegyen zárva akkor is, ha a katonaságon belül követ el vétséget és ezért bűnhődött. Még ezekre is vonatkoznék szerintem a rehabilitáció, kivéve a hűtlenség esetét, amelynek következményeit az illető hadd viselje; a többit azonban a törvény hatálya alá kell vonni. Mélyen t. Ház! Végtelenül örülök, hogy nálunk is belekerül a rehabilitációs törvény az ország törvénytárába és azt kívánom, hogy a keresztény szellem hassa át majd azoknak a bíráknak lelkét is, akikre lesz bízva a rehabili; táció kimondása, érezzék át azt a gyönyörű szépséget, azt az óriási erkölcsi értéket és lelkiséget, amelyet jelentenek Krisztus urunk szavai; »Menj és többé ne vétkezzél«. Ha ez a bíró átéli az igazságot és meg tudia értetni a bűnözővel azt, hogy »Te bűnt követtél el, megbűnhődtél, de nem azért, hogy megalázzunk téged, mert íme téged felemelünk és bevezetünk a tisztességes, becsületes emberek sorába; tá- ; vozz és többé ne vétkezzél« — akkor ez a javaslat megfelel a keresztény igazságosságnak, annak a keresztény kötelességnek, amelynek át kell hatnia az egész magyar igazságszolgáltatást. Ebből a szempontból a javaslatot alkalmasnak találom arra, hogy a részletes tárgyalás alapja legyen. A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Tauf fer Gábor. Elnök: Tauffer .képviselő urat illeti a szó. Tauffer Gábor: T. Képviselőház! Mint ennek a vitának utolsó szónoka, nem akarok hosszabb beszédet mondani, azonban mégis kötelességemnek érzem e különben nagyon szép és jószándékú javaslattal szemben is ellenzéki álláspontomat kifejezni. T. Képviselőház! A szónokok nagy örömmel üdvözölték ezt a javaslatot, mert ebben a keresztény megbocsátás szelleme érvényesül. Ha történelemfilozófiai szempontból nézzük e javaslat beterjesztését és különösen a beterjesztés időpontját, szinte azt gondolhatnék, hogy nem időszerű abból a szempontbél, hogy most a társadalom és az állam erősebib védelmének eszmei alapján állunk; és ha ez nálunk mégis KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 1940 december 11-én, szerdán. 5Ü időszerű, annak egyetlen indoka az, hogy a magyarság ráébredt annak tudatára, hogy nagyon kevesen vagyunk és ha ilyen kevesen vagyunk annak a nagy feladatnak a megoldására, amelyre a magyarság hivatott, legyünk egymással, szemben igazságosak, sőt ezen is túlmenően: elmézők és méltányosak. Ha megnézzük az elvi alapokat, amelyeken ez a törvényjavaslat felépül, azt látjuk, hogy nagy bizonytalanságban érzi magát a kitűzött cél elérésére szolgáló eszközök megválasztásában, mert ugyanakkor, amikor méltányos akar lenni és hinni akar abban, hogy az emberek, akik bűnt követtek el, képesek a javulásra és amikor hinni akar abban, hogy a bűnös ember később, az idők multával lelkileg is tiszta lehet, kételkedik is ebben a hitben, mert olyan korlátozó rendelkezéseket statuál, amelyek tényleg felébresztik az emberben azt a gondolatot, hogy miért is rehabilitálunk, ha mégs em rehabilitálunk 1 Elismerem, hogy a mértéket megszabni nem könnyű dolog, mert egyrészt felebaráti érzelemmel vagyunk azok irányában, akik bűnt követtek el, hiszünk abban, hogy ezek meg tudják tisztítani lelküket a bűnösségtől és a jövőben érdemes tagjai Lesznek ia társadalomnak, akiket nem kell korlátozás alá vetnünk, másrészt azonban ugyanakkor féltjük az államot, a társadalmat, mert ha választhatunk bűntelen és bűnös ember között, akkor előrelátható, hogy mégis a bűntelen embert fogjuk választani. Hol látom én ezeket a korlátozásokat és ezeknek a korlátozásoknak — talán — túlzásait'? Itt van a 19. §. Ha az ember ezt elolvassa, látja, hogy tulajdonképpen az egész rehabilitáció tisztára csak a magángazdasági életben való érvényesülés vonatkozásaiban jelentkezik, viszont, ha büntető eljárásról van szó, természetesen — és ezt semmiféle kifogás alá nem veszem — a bíróságnak tudnia kell,, hogy az illető már követett-e el bűncselekményt. Ez magától értetődő dolog. Ha azonban igazán hiszünk az egyén javulásának lehetőségében, akkor, már a közszolgálatban való alkalmazásnál is mérsékeltebben, az iparűzésre való feljogosításoknál pedig már egyáltalában nem látom indokoltnak, hogy miért térjünk vissza annak a volt bűnös embernek bűncselekményére. Mert hiszen ha az iparűzésre való feljogosításról van szó, ez megélhetési forma, ennél igazán kegyesebbek lehetnénk a bűnösökkel szemben és a jövő életnek ezt a korlátozását a rehabilitációs törvény kapcsán megsemmisíthetnénk. Itt vannak azonkívül a 17. §-ban felsorolt esetek, amelyek között szó van a tartalékos tiszti kiképzésre való jelentkezésről. (Antal István igazságügyi államtitkár: Az csak fontos, hogy a tisztikarnak tagjai milyenek legyenek? Itt disztingválni kell!) Elismerjük, ez nagyon fontos, azonban éppen arra kell utalnom, hogy a katonai büntetőtörvénykönyvben és a katonai fegyelmi szabályzatban a becsületügyi eljárás során van olyan szabály, amely szerint, ha valaki eléri a tábornoki rangot, akkor minden előzetes fegyelmi büntetése töröltetik kimutatásából. T. Képviselőház! Ha tábornokká ki lehet valakit nevezni, akinek fagyelmi büntetései voltak, akkor az önkéntességi jogot, vagy a tiszti rangot sem tagadhatjuk mes: at-* tói, (Antal István igazságügyi államtitkár: Aki lopott és csalt?) — nem minden egyes esetben, hiszen itt különbséget lehet tenni — aki 9