Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-189

Az országgyűlés képviselőházának 189 mást, mint nyilatkozatokat és Ígéreteket. Magam is vártam az interpelláció elmondásával, mert hiszen nyilatkozatok hangzottak el tervek és Ígéretek feltárásával. Sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy az Ígéretek máig is csak Ígéretek és tervek maradtak, de komoly, sürgős segítséget jelentő lépések e téren mindmáig nem történtek. Ugyanakkor „azonban, — és ez a szomorú — amikor felelősségteljes egészségügyi probléma áll előttünk, olvashatjuk az újságból azt is, hogy városfejlesztési, városszépítési tervek sorozatát tárgyalva a székesfőváros több mint kétmilliót javasolt parkszépítésre és szobroknak a felállítására. T. Ház! Kultúrember vagyok, nem vagyok ellensége ennek, de amikor nem akarom elvitatni a szépítésnek fontosságát, a szobrok felállításának szükségességét, kénytelen vagyok azt hangoztatni, hogy mindent a maga idejében. (Rapcsányi László Ügy van!) Ma, amikor zajlik körülöttünk a világ, amikor könnyen háborúba keveredhetünk mi is,és a háború természetesen sebesültekkel is jár, akkor nagyobb szükség volna nagyobbszámú kórházi ágyhelyre. Nem közömbös célokra kell a pénz és nem szabad elsősorban városfejlesztési problémákkal foglalkozni és azokra összegeket ajánlani addig, amíg a kórházi problémán minden rendelkezésre álló eszközzel nem segítettünk. (Úny van! a szélsőbaloldalon.) Amikor megoldottuk ezt a fontos nemzeti kérdést, akkor ráérünk majd szépíteni is. Tudom, hogy nem könnyű ez a probléma, nem is lehet egyszerre megoldani, de látok gyakorlati lehetőségeket, amelyek átmenetileg enyhítenek a súlyos helyzeten. Csak egy kell hozzá, tettrekészség, a mai korszaknak dinamizmusa, elhatározó képessége; cselekedni kell! T. Ház! Nemcsak a székesfőváros kórházaiban mutatkozik nagyfokú helyhiány, hanem ugyanezt állapítottam meg a kérdés tanulmányozása során különböző betegbiztosítási intézményeknél, de különösen az Oti-nál. Állítom, hogy az Oti-nál és helyi szerveinél sokszor heteken keresztül kell várakozniok kórházba utalt betegeknek, mígr valahol helyet kaphatnak. Tudok esetről, midőn március elején egy nyílt fertőző és vértköpő tüdőbeteg hozzátartozója, aki hiteltérdemlő en , bebizonyította, hogy a beteg férj hetedmagával, apró gyermekeivel egy nedves pincelakásban lakik s rimánkodott a beteg sürgős elhelyezéséért, az illetékes helyen azt a választ kapta, nagyon sajnálják, de a nagy helyhiány és a sok előjegyzés miatt csak május vége felé lesz kilá-, tás helyre és ezzel úgyszólván halálraítélték az egész családot. Vájjon miért tartanak akkor tüdőbetegheteket, hangzatos tüdőbetegségi és családvédelmi ankáteket, amikor a megfelelő intézkedés hiányában úgyszólván mesterségesen tenyésztik a tbc.-bacillusokat? Kérem a belügyminiszter urat, hogy jöjjön el velem és másokkal rangrejtve az Oti kórházi beutaló osztályához a várakozó tömeg közé és szerezzen ott tapasztalatokat, hallgassa meg a hulló átkokat, amelyeket a szegény nyomorult betegek egyrészt az Oti-ra, másrészt a rendszerre zúdítanak és amikor meghallja és megszánja a szegény beteg dolgozó magyarokat, akkor egészen bizonyosan cselekedni fog éppen olyan határozottan, éppen olyan gyorsan, mint a Csaba Egyesület feloszlatásakor. Jól tudom, t. Ház, hogy az Oti-nál fennálló férőhelyhiány szoros kapcsolatban áll a székesfőváros kórházaiban mutatkozó helyülése 1941 április 2-án, szerdán, 5B1 hiánnyal* minthogy az Oti rendszerint a székesfőváros kórházaiban szokta betegeit elhelyezni, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az Oti terhére még súlyosabban esik latba ez a helyhiány, mert jelentős tőketartalékkal rendelkezik, (Ügy van! a szélsőbaloldalon) rengeteg kölcsönt is folyósít és e tőketartalékok felhasználásával elsősorban az intézmény szükségleteit kellene szolgálnia és csak másodsorban a tőke jövedelemző kamatozásának céljai ti amire sokszor rá is fizet az Oti. A biztosítottak érdekét mindenesetre jobban szolgálná az Oti, ha kevesebb bérháza és több gyógyintézete volna és a tagjai akkor legalább is 'viszonylagosan elégedettebbek lennének. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Tájékozva vagyok arról is, hogy az Oti.nak igen messzemenő és korszerű tervei vannak a gyógyintézetek létesítése terén, de nem osztozom az intézet vezetőségének abban a merev felfogásában, hogy nem hajlandó a helyhiányon a szükséglethez mérten átmenetileg segíteni a rendelkezésre álló gyakorlati módokon, hanem csakis a modern gyógyászat minden követelményének megfelelő mintaszerű intézményt — amilyen például a Magdolna közkórház — akar létesíteni, nem törődve azzal, hogy így a jelenleg fennálló helyhiányon nem segít, hanem csak évek multával, amikor a tprvbevett intézmény — legtöbbször termé

1 szetesen hatalmas költségtúllépéssel — használatra készen fog állni és nem számolva azzal, — és ez itt a szomorú — hogy az addig eltelő idő alatt^ siílyos százezreket fizet ki. az Oti. évente táppénz, gyógyszer stb. alakjában -azoknak a biztosítottaknak, akik a kórházi és szanatóriumi helyhiány miatt heteken keresztül kénytelenek várni a* felvételükre, nem is beszélve arról, hogy ez a várakozási idő semmiesetre sem szolgálja a biztosítottak, ä betegek mielőbbi gyógyulásának érdekét, hanem különösen a mai drágaság mellett logikusan az ellenkezőt lehet következtetni. Meg kell jegyeznünk, amikor ezt látjuk, hogy ez nem más, aimi az Oti.-nál folyik, mint a bürokráciának a Csimborasszója. Számos lehetőség volna a nehézségeken legalább átmenetileg segíteni, de struccpolitikát folytat az Oti. és az aktákba és rendeletekbe dugja a fejét, ahelyett, hogy a lehetőségeket kihasználva segítene. Jóm-agam nem vagyok szakértője a dolgoknak, mégis, mielőtt interpellációmat bejegyeztem volna, alaposan áttanulmányoztam a dol-^ gokat és több útját-módját mégis megtaláltam a sürgős segítségnek. Éppen ezért kérdem tehát először: Ha nincs -az Oti.-nak magának és a vele szerződéses viszonyban álló gyógyintézményeknek elégséges férőhelye, miért nem helyezi el betegeit olyan magángyógyintézeteknél, ahol bőségesen van férőhely? Erre a válasz valószínűleg az lesz, hogy azért,, _ mert egyrésze csak orvosilag igazolt sürgős, életveszélyes esetekben lehet magangyógyintézetek'ben elhelyezni betegeket, másrészt pedig azért, mert az Oti.-nak nincs szerződése a magángyógyintézetekkel. Másodszor kérdezem: ha nincs szerződése a férőhelyekkel rendelkező magángyógyintézetekkel, miért nem kötött már régen szerződést ezekkel, illetőleg minthogy e szerződések megkötéséhez belügyminiszteri jóváhagyás kell, miért nem terjesztett fel már régen ilyenirányú javaslatokat megfelelő számú férőhely biztosítása céljából, vagy ha mégis felterjesztett, miért nem hagyták jóvá azokat? Ennek Is tudom az okát, t. Ház. (