Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-189

Az országgyűlés képviselőházának 18 9. hogy nincs magántulajdon szociális kötelezettség nélkül. Azt is magától értetődőnek tartja, hogy ilyen időkben, amikor a közösség érdekei forognak veszedelemben, a magántulajdonnak ezek a szociális kötelezettségei fokozottabban nyomulnak előtérbe. Belátják ezt a magántulajdon érdemes birtokosai is, hisz nem vitás, hogy nemcsak a magántulajdon birtoklása, de puszta életük megmentése is attól függ, hogyan sikerrül a közösségnek átvészelnie ezeket az apokaliptikus időket s ettől függ fajtánknak és hazánknak jövendő sorsa is, (Úgy van! Úgy van!) annak a fajtának és annak a haziár nak a sorsa, amelyért készek vagyunk nemcsak kényelmünket, nemcsak tulajdonunkat, hanem életünket is feláldozni. (Igaz! Úgy van!) De ugyanakkor tanítja a keresztény társadalombölcselet azt is, hogy hibás az a törekvés, amely az állammal akar elviseltetni olyan terheket, elvégeztetni olyan feladatokat, amelyeket a társadalmi alakulatok is elviselhetnek és megoldhatnak. A társadalmi rend szilárd alapelve marad a tagok szerves egymásraépülésének a törvénye, amely tiltja, hogy a magasabb közület a maga hatáskörébe von,1a azt, amit az alacsonyabbak elintézhetnek. Az állam, éppen állami feladatainak helyes elvégzése érdekében csak olyan idegen funkciót vállaljon át, amelynek átvállalása elkerülhetetlenül szükséges a liberalizmus több évtizedes társadalombomlasztó tevékenysége miatt, egyébként azonban segítse a társadalmat, hogy minél előbb rendelkezzék azokkal a szervezetekkel, amelyek ezeket a funkciókat elvégezhetik. Ha ebben az irányban a kormányban megvan a belátás és a segítőkészség, az eredmény hamarosan meg is fog mutatkozni. A közvélemény már kialakult a két multat idéző irányzat kivételével a liberalizmusnak és a szociáldemokráciának kivételével. Tudósok, szakemberek és széles népi tömegek vallják ma már, hogy gazdasági és társadalmi bajaink átmeneti jellegű enyhítésére és állandó kérdéseinek megoldására nem elegendők az ad hoc intézmények és nem alkalmas sem az etalizinus, sem az államszocializmus, hanem az egyetlen, egyedül helyes, gyakorlati, célhoz vivő megoldás a társadalomnak és a gazdasági életnek természetadta megszervezésével, a hivatásrendiséggel érhető el. Sem idő, sem mód nincs most itt arra, hogy ezt az organikus megoldást megvilágítsam akár az átmeneti jellegű problémák megoldásának, akár meszszebbnézően a liberalizmus felváltójának, a jövő gazdasági és társadalmi rendjének szerepében. Egyszerűen csak annyit említek meg, hogy egészen másképpen lát és oldja meg a gazdasái és szociális problémákat a hivatalnok és másként a közvetlen érdekeltekből álló szaktestület. De — és ez már politikai szempontból is megszívlelendő — a terheket és a kényelmetlenségeket is más lélekkel viseli a társadalom, ha azt a hivatalnok rendelkezése parancsolja, mint ha azt a saját hivatásrendjei teszik kötelezővé. Tömérdek ódiumot megtakarít ezáltal az állam, illetőleg az államot reprezentáló mindenkori kormány is. Ne mondja senki azt, hogy »hiszen már megvannak az érdekvédelmi szervezeteink és ezeknek kiküldöttei ott ülnek a különböző anyaggazdálkodási bizottságokban.« Ezek az érdekképviseletek legfeljebb arra j.ók, hogy mutassák a fejlődés irányait komoly hivatásrendeknek azonban nem tekinthetők. Inkább azt példázza nem egy közülük, hogyan nem szabad kezdeni a hivatásrendiség kiépítését. Komoly gazdasági szak- l KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. illése 19 Ul április 2*án, szerdán, 553 emberek mondják például a mezőgazdasági kamaráról, hogy (olvassa): »a kamarák általában igen érdemes munkát végeznek, de szervezetük lazának bizonyul, tevékenységi körük szűkreszabott és munkaprogrammjuk színvonala sem olyan, amely a mostani nagy termelési és értékesítési kérdéseknek megfelelne. Szociális munkájuk is messze elmarad az ehhez fűződő fontos nemzeti érdekektől, úgyhogy e tapasztalatok teszik elkerülhetetlenné és sürgőssé az átalakítás végrehajtását«. Mit szóljunk akkor azoknál a termelési ágaknál, ahol a hivatásrendi testületek kiépítése még- meg sem történt, ahol még ma is az a helyzet, hogy a munkaadók és munkavállalók ellenségként állanak egymással szemben a maguk szabad szervezetein keresztül? T. Ház! Magasabb nemzeti szempontból is feltétlenül szükséges a hivatásreiidiség kiépítése az egész vonalon. Nem beszéltem arról a sok panaszról, amelyről nap-nap után hallunk a közellátással kapcsolatban. Nem beszéltem a többórás sorbaállásokról a jegybeváltó üzletek előtt, arról, hogy sok helyen a kisembernek a zsír mellett húst is kell vásárolnia. Nem beszéltem azokról a zavargásokról, amelyeknek tanúi voltunk itt, Budapesten, mert hiszen az előttem szólott igen t. képviselőtársam ezt a témát meglehetősen kiaknázta politikai szempontból is. Inkább a nagy elvi kérdéseket hoztam elő, mert meggyőződésem szerint elkövetkezett az ideje annak, hogy ne átmeneti intézkedésekkel foltozgassuk az idejétmúlt gazdasági liberalizmust és akaratlanul is ne készítsük elő a bürokrácia felduzzasztásával és hatáskörének fölösleges növelésével az etatizmust, hanem használjuk fel az alkalmat az elviles: helyes, a gyakorlatilag hasznos hivatás^ rendiség bevezetésére s akkor a történelmi időkhöz valóban illő történelmi munkát végzünk. (Meskó Zoltán: Helyes!) mert nemcsak a pillanatnak feladatait oldjuk meg, hanem jövő boldogulásunk sínpárját is lerakjuk a magyar nemzet számára. T. Ház! Ebben a törvényjavaslatban többről van szó, mint a rossz termés és a háború okozta bajok kivédéséről. Erre az indokolás is utal, amikor ezeket mondja (olvassa): »A javaslat kifejezésre juttatja a magyar törvényhozás határozott állásfoglalását a termelés közérdekű irányítása és az áruelosztás, valamint a fogyasztás terén érvényesítendő, legmesszebbmenő takarékosság mellett és kifejezője egyúttal annak a közösségi szellemnek, amelynek a magyar közéletbe való átvitele a nemzeti jövő érdekében szükséges.« Amennyire helyesnek tartom a termelés közérdekű irányításának gondolatát, annyira nem tartom szerencsésnek a javaslat 1. § 1. pontjának fogalmazását. Ellenmondást vélek felfedezni a fogalmazásban, amely szerint előírhatja a miniszteri rendelet, hogy a rendelkezésre álló termelési tényezőkkel és eszközökkel milyen minőségű és mennyiségű terményt, illetőleg terméket köteles a termelő előállítani. Megtörténhet —• a lehetőségről beszélek — majd

f az az esel, hogy a miniszteri rendelet előírja a minőséget és a mennyiséget, amit a termelő a legjobb akarata mellett sem fog tudni produkálni, mert a .rendelkezésére áilló termelési tényezők és eszközök kapacitását az a miniszteri rendelet túlbecsülte, vagy nem vette figyelembe a helyenként változó mellékkörülményeket. Sokkal megnyugtatóbb lenne egy olyanfajta fogalmazás, hogy a termelő csak akkor legyen büntethető, ha nem prodú85