Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-188

Az országgyűlés képviselőházának 188. ülése 194-1 április 1-én, kedden. 535 vetkező témára, a tejkérdésre, amelynek öszszes vonatkozásait leszek bátor bemutatni, hogy a kérdést mai szűk beállítottságából kissé kiemeljem. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Bátor vagyok a következőket megállapítani. Méltóztassék tanulmányozni külkereskedelmi statisztikánkat és akkor a következő eredményt fogják tudni leszűrni. Amikor nekünk még normális termelésünk volt, amikor a kormány még kevéssé avatkozott bele a gazdasági élet irányításába, két esztendővel ezelőtt, amikor árpolitikai intézkedésekkel arra törekedtünk, és az volt a problémánk, hogyan tudjuk az árakat magasan tartani a mezőgazdaság számára, akkor nekünk főleg Németország felé, a német piacra 1000 vagon zsírkivitelünk volt és a németországi, ausztriai, csehországi piacokra disznóból körülbelül 200.000 darabot exportáltunk; ezek között könynyebb disznók is Voltak, úgyhogy ennek a zsírellenértéke nagyjából ugyancsak 1000 vagonnak felelt meg. Mi tehát kivittünk 2O0O vágón zsírt az oiszagból és gazdasági helyzetünk úgy volt beállítva a közvéleményben, hogy mi rendkívül gazdag mezőgazdasági ország vagyunk, óriási exportfeleslegekkel rendelkezünk, gondjaink voltak — mondom — az ártartás miatt. Holott ha ezt a mennyiséget a belső fogyasztásra vetítjük, akkor azt a számot kapjuk, hogy ez a kivitel a belső területen elfogyasztott zsír mennyiségének összesen 10 százaléka. Mi következik ebből? Az, hogy amikor megindul egy fogyasztási konjunktúra ebben az országban, — és remélem, hogy egyszer majd meg fog indulni —• akkor nem kell sokkal vastagabb szelet szalonnát vágni annak a munkásnak ahhoz, hogy az a tíz százalék felesleg idebent az országban elfogyjon. Ha idejében nem tesznek intézkedéseket a termelés fokozására, akkor ez a mai állapot a zsírjegyekkel és az élelmezési hiányokkal békeidőben is állandósul. Annak indokolására bátor vagyok ezt felhozni, hogy a kormánynak ma is mindent el kell követnie — és erre azután nincs kifogás, hogy ezt miért ne lehetne megcsinálni — hogy mezőgazdasági termelésünket a maximumra tudjuk fokozni. Én 'tehát nem látok abban veszélyt, hogy sokat produkálunk, ellenkezőleg, abban látok veszélyt, hogy hiányaink következtében a belső élelmezési problémákat nem fogjuk tudni megoldani, oda is juthatunk, hogy ez a mai állapot a Nemeit Birodalommal a külkereskedelem terén krónikussá válik és nem leszünk abban a helyzetben, hogy a beruházási javainkat az ipar számára meg tudjuk fizetni mezőgazdasági exportunkkal, mással pedig nem tudjuk megfizetni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért mutatok rá, hogyha a kormányzat messzebb gondol, akkor néha le kell ülni© megnézni a számokat és bizonyos konklúziókat le kell vonnia. A második dolog, amire bátor vagyok rámutani, a búzakérdés. Méltóztassanak megnézni a számokat, hogyan gyűlnek százmillió métermázsákban odaát, tengerentúl az átmenő készletek. Amik itt el nem fogynak, ott megtakarítódnak. A háború után : természetesen soha nem látott alacsony búzaárral kell számolni. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ez az igazság!) Élbből tehát az következik, hogy már most kellene a kormánynak arra gondolnia, hogy ne a mostani helyzetet nézze, hanem azt, hogy néhány esztendő múlva megint az a politika lesz helyes, még pedig hosszú látra, amely a bűzakérdésben egy belső egyensúlyi helyzet kiépítését tűzi maga elé, azzal, hogy bizonyos átmenőkészleteket tudjon magának tartalékként gyűjteni, mert nem fordulhat mégegyszer ©lő olyan eset, hogy az 1939. évi 10 millió métermázsás búzafeleslegünket az utolsó szemig elfogyasztottuk és a következő évben lisztjegyeket kellett bevezetni. Ha megtartjuk niai búzavetésterületeinket, akkor a bűzakérdésben oda fogunk jutni, hogy a búzaár tartásával a legnagyobb nehézségeink lesznek, mert természetes, hogy az exportált mennyiségre való ráfizetést belső erőnkből kell fedeznünk. A kormánynak tehát már ma minden olyan törekvést támogatnia kellene, amely azt célozza, hogy a búzaterületekből néhány százezer holdat elvonjanak és ezeket szántóföldi szálastakarmány termesztésére rendezzék be. A harmadik dolog ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Hunyady Ferenc gróf t. képviselőtársam által említett konjunktúra a szarvasmarhák , európai kiviteli viszonyaiban, aminek tekintetében mindenki előtt köztudomású, hogy Dániában, Hollandiában, mint takarmányimportra utalt országokban, szinte kiirtódik a meglévő szarvasmarhaállomány. Ilyen módon ennek az állománynak a felfrissítése körül a háborút követő néhány esztendőben — az említett országoknak — nagy nehézségeik lesznek. Hozzáfűzöm, hogy a szarvasmarhakérdésben elkövetett hibák orvoslása nem következik be két év alatt, mint a sertéstenyésztésben — a kormányzat^ különös szerencséjére — hanem itt négy-öt évig fog eltartani a hiány és a ma elkövetett hibákat akkor fogják majd ebben a Házban szóvátenni. Mi a teendő mindezek elleni Ha a kormány mindezeket számbaveszi, akkor látnia kell, hogy a termelés fokozásához trágya kell, amit a szarvasmarha produkál. A búzatermelés csökkentésével megoldhatjuk ezt a kérdést, mert • hiszen zöldtakarmányt termeszthetünk ennek a megnövekedett marhalétszámnak a táplálására. Azt a kérdést, hogy az európai exportot illetően konjunkturális helyzetbe hozzuk magunkat más államokkal szemben, a tejáron keresetül lehet megfogni. Ha tehát a kormány a tejár rendezését nem szűklátókörűén és nem úgy nézi, hogy ennek egyetlen célja, hogy hatósági intézkedéssel a fogyasztó érdekét túlzottan és_ magára a fogyasztóra is károsi érteleimben védje — hiszen már is látjuk, hogy a fogyasztót nem lehet úgy védeni, hogy a végén árut sem kap a nagy védelemtől, (Váczy József: Ez a leghely telén ebb!) — ha mondom, a kormány a fogyasztót nem részesíti a saját érdekén túlmenő védelemben, akkor ennek majd nem lesznek olyan konklúziói, mint amilyenekről voltam bátor említést tenni. Ahhoz azonban, hogy megállapítsak • egy tejárat, amely logikusan vonja maga után a tejelő tehenészetek kibővülését, megerősödését, a szarvasmarhaállománynaik és következésképpen a borjűállománynak szaporodását, ezt a tejárat stabilan kell megállapítanom. Mert ha azt teszem, hogy a ma megállapított tejárat a jövő hónapban egy új zsírprémiummal lekonkurráloirs, akkor ebben az irányban minden lehetőséget elveszítettem. Az, hogy a Német Birodalom vezetősége ma arról számolhat be, hogy szántóföldi termelésében és állatállományában milyen emelkedés van a háború ellenére, a stabil árpolitikának köszönhető, mert amikor a gazdák maguk előtt látták az árakat, önmaguk kiszámolták azt a logikát, amelyet a kormány az árpolitikán keresztül belevitt a gazdasági életbe, A