Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

38 Az országgyűlés képviselőházának 167. ben és a megfontolás és az élettapasztalat teljes hiánya dolgozik benne. Nem humánus dolog* azt a fiatalembert valamely fiatalkori — azt mondhatnám gyermekkori — botlás miatt megakasztani éppen az élet küszöbén az érvényesülésben és ha már a humanitárius szempontok érvényesülnek ebben a javaslatban, akkor egészen melegen kell" érvényesülniök a fiatalsággal szemben. Nagyon helyes, hogy bírói kognició, bírói mérlegelés tárgyává teszi a törvényjavaslat a rehabilitálást, mert kautélákhoz kell kö'tni a rehabilitációt és viszont az e kautélák feletti ítélet, ezeknek mérlegelése a legjobb kezekben van akkor, ha a bíróságnál van. Azonkívül diszkrét is ez a javaslat és biztosítja a diszkréciót, tehát megszabadítja azt az embert az állandó rettegéstől és félelemtől. Ha ezt a diszkréciót végig lehetne vinni minden vonatkozásban, akkor nagyon boldog volnék és mégjobban örülnék ennek a törvényjavaslatnak. Azt hiszem azonban igen komoly és súlyos megfontolások tették szükségessé, hogy ez a diszkréció bizonyos vonalakon felfedessék, illetőleg megszüntettessék. Ami a törvényjavaslat egyes rendelkezéseivel kapcsolatos megjegyzéseimet, talán azt mondhatnám, kifogásaimat illeti, ilyen talán csak egy van és pedig a 14. §-szal kapcsolatban. Itt arról van szó, hogy a pénzügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértve, illetékkötelezettséget állapíthat meg. Ez a rehabilitáció a gráciának egy ténye. Ha már grácia, akkor legyen grácia, gratis data. Azután van még egy megjegyzésem, bár ebben nem kívánok állást foglalni és ez azzal kapcsolatos, hogy érintetlenül hagyj cl ti javaslat a választójogi törvényt. A választójogi törvény bizonyos • bűncselekmények után, a kitöltött büntetés után^ egészen 15 esztendőre zárja ki az állampolgárt az aktív választójogból. Ezzel szemben a rehabilitációhoz 3—5 esztendő szükséges. Gondolom, hogyha a rehabilitációval valaki belép a teljes értékű állampolgárok sorába és egészen r nagyszámú elhelyezkedésre alkalmassá válik, akkor talán aktív szavazati jogát is visszakaphatná ennek az időnek eltelte után. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egyébként pedig a törvényjavaslatot rendkívül szerencsésnek tartom. A rendelkező rész világos és logikus, az indokolás pedig egyenesen brilliáns. (Ügy van! Úgy van! a jobb- és baloldalon.) Látszik, hogy olyan kitűnő minisztériumból került ki, mint az igazságügyminisztérium. (Ügy van! Ügy van! Éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) A miniszter úr meg lehet győződve arról, hogy igen sok megbékélt lélek, megnyugtatott emberi sors és kicsurrant öröm- és hálakönny áldja ezt a javaslatot, amelyet én örömmel elfogadok. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobbés a baloldalon.) Elnök: A vezérszónokok közül szólásra következik? Megay Károly jegyző: Malasits Géza! Elnök: Malasits Géza képviselő urat illeti a szó. Malasits Géza: T. Ház! Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy nagy örömmel és élvezettel hallgattam előttem szólott t. képviselőtársam valódi keresztény lélektől áthatott beszédét és különösen azt a részt, amelyben az ifjúsággal foglalkozott. A tárgyalás alatt álló javaslat hosszú idö óta az első oly beterjesztett törvénytervezete az igazságügyminiszternek, amely nem tartalülése 194-0 december 11-én, szerdán. maz újabb tiltó rendelkezéseket vagy nem szigorítja a már érvényben lévő törvények büntető rendelkezéseit. Ezt a javaslatot a megbocsátás és a méltányosság szelleme hatja át s bár a később kifejtendő okoknál fogva a javaslatot nem fogadom el, mégis nagy Örömmel üdvözlöm azt a bátor elhatározást, amely a miniszter urat vezette akkor, amikor ezt a törvénytervezetet a Ház elé benyújtotta. Pártom, a szociáldemokratapárt, évtizedek óta küzd a büntető ítéletekhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáért és megszüntetéséért. Tesszük ezt elsősorban emberiességi okokból és érzésből. Véleményünk szerint humanizmus, emberiesség nélkül boldog társadalmat felépíteni nem lehet, társadalmilag együttélő embereket humanizmus és humánus érzés nélkül boldogítani nem lehet. Abból indulunk ki, hogy nem minden bűncselekmény fakad a gonosz indulatból, igen sok bűncselekmény oka a szegénység, a nyomorúság, a rossz nevelés, az elhagyatottság, a rossz társaság, amelybe belekeverednek. Hiszen nagyon gyakran olvassuk az újságban, hogy nem szegény, koldus, földhözragadt emberek gyermekei, hanem magasállású férfiak családjába tartozó gyermekek rossz társaságba- keveredve, betörést követnek el, amiért súlyos börtönbüntetést szenvednek el. Nem minden bűncselekmény oka tehát az emberi véralkat gonosz indulata, hanem társadalmi és gazdasági okai vannak igen sok bűncselekménynek és nagyon helyes, ha ezeket mérlegelve, egy idő elteltével ezeknek a bűnösöknek a társadalom legalább annyiban bocsát meg, ha már nem is tudja a bűnt teljesen expiálni, hogy visszaengedi őket az életbe és a feledés fátyolát borítja cselekedetükre.^ De nemcsak az emberiességi érzésből Harcoltunk ezért a törvényjavaslatért, hanem azért is, mert a mi pártunk szolgáltatta a politikai okokból elítéltek legnagyobb részét. A törvényes rehabilitáció érdekében folytatott küzdelmünkben jó, sőt mondhatnám igen előkelő társaságban tudtuk magunkat. Tudtommal Magyarországon a rehabilitáció legelső harcosa Dombováry Géza büntetőjogász volt. Öt követték azután többen, így Angyal Pál, Balogh Jenő, Finkey Ferenc volt koronaügyész, Vámbéry Rusztem, Heller Erik, Irk Albert, akik mind nemcsak hazai viszonylatban, hanem nemzetközileg is elismert kitűnő jogászok. Ezek évtizedeken át küzdöttek azért, hogy a rehabilitáció gondolatát megérleljék és az a törvénykönyvben is helyet kapjon. De igazságtalan lennék, ha nem ismerném el a jelenlegi igazságügyminiszter úr és jeles munkatársai érdemét abban, hogy ezt a sok ezer embertársunk' érdekét szolgáló, sok ezer ember lelkinyugalmát visszaadó törvénytervezetet a Ház elé hozták és igazságtalan lennék akkor, ha nem ismerném el, hogy ez a törvényjavaslat az utóbbi esztendők törvényalkotásainak sorából magasan kiemelkedik egyenességével, őszinteségével és főkép tiszta, világos magyarságával. Különösen abban, ami az indokolást illeti, teljesen egyetértek előttem szólott t. képviselőtársammal. T. Képviselőház! Már az 1878. évi büntetőtörvénykönyv megalapítója, Csemegi Károly is felvetette ezt a kérdést, de abban az időben ő és azok a jogászok, akik vele egyetértettek, úgy látták, hogy rehabilitációs törtvényre szükség nincs, mert azok a mellékbüntetések, amelyeket a bíróság akkor kiszabott, legkésőbb 10 év alatt megszűntek és akkoriban az erkölcsi bizonyítványoknak még nem volt olyan nagy jelentőségük, mint ma. Ennélfogva és különböző jogi érveknél fogva is, —