Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-185

Az országgyűlés képviselőházának 185, -ülése 1941 március 6-án, csütörtökön. 493 kereskedelmi Hivatal most már nem azzal a 651.000 pengővel, hanem a tízszeresével, 6,300.000 pengővel szerepel a költségvetésben, ami természetesen még ma sem fejezi ki teljesen a pénzforgalmat, amely a Kereskedelmi Hivatalon keresztül megy, de mégis azt hiszem, meglehetősen megközelíti a rendes kiadásokat és a rendes bevételeket, mindenesetre sokkal jobban, mint ennek tizedrésze, amit éveken keresztül beállítottak a gyakorlatban. Kívánatos lenne azonban a zárszámadás szempontjából még ezeknek a különféle, majdnem üzemi természetű kiadásoknak és bevételeknek szorosabb csoportosítása, illetve olyan áttekinthető formában való közlése, hogy azokat ne kelljen nyolc-tíz helyről összeszedni. Ilyenek például a budafoki pince kezelése, a szeszegyedáruság, amely azt hiszem, hét-nyolc helyen szerepel. Ilyen a szabadkikötő bevétele, kiadása, leltára és az állam más ilyen kisebb üzemszerű vállalatai, különösen az ingó leltár szempontjából, ahol viszont azt hiszem, talán nagyon is leegyszerűsítették annak részletezését az anyagoknál. Ez két okból lehet hátrányos. Először is az ármegállapítás és az értékelés szempontjából mert hiszen most a jövőben igen kényes kérdés lesz, hogy a leltárban szereplő ingóságokat hogyan értékeljük az árváltozások következtében, nehogy látszatjövedelmek keletkezzenek, hiszen a látszatjövedelmek éppen olyan károsak az államnál, mint amilyen károsak az egyéneknél is. Ez az egyik kérdés, a másik pedig, amiért én ezt kérem, az, hogy például az iparügyi minisztérium tárcájánál találok egy 3-5 millió elöirányzatnélküli túlkiadást anyaggazdálkodás címén. Hála Istennek, 3'5 millió volt itt; sajnálom, hogy nem a háromszorosa vagy tízszerese. Ez rendben van, azonban ennek a 3-5 milliónak a jelentkezése a leltárban már igen nehezen bogozható ki, — hogy ez a kifejezést használjam — éppen azért, mert a leltárnál az ingók sommásan vannak kimutatva. Ezt különben a bizottságban bővebben szóvátettem és azt hiszem, a Számszék elnöke is igazat adott nekem ebben a tekintetben. Előttem szólott t. képviselőtársam is hangsúlyozta ma és én is nem először, remélem, most már utoljára kérem az igein t. pénzügyminiszter urat, hogy legalább a bolettaalapot méltóztassék a tárcába beolvasztani és nem alapszerüen kezelni, hanem állandó tételként a kiadásoknál és a bevételeknél, az adószerű juttatásoknál. Ennek, nézetem szerint, igazán a pénzügyi tárca keretén belül volna a helye. Ha pedig azt mondják, amivel mindig jönnek, — és ez volt mindig reá a válasz — Hogy igen ám, de nem lehet a pénzügyi tárca költségvetését ennyire felduzzasztani, erre csak azt mondhatom: bocsánatot kérek, ez igazán csak látszatduzzasztás, mert ezzel szemben az alapok kiadása és bevétele ugyanennyivel csökken. Meg lehet mondani, hogy mi az oka annak, hogy a pénzügyi tárca egyik évről a másikra száz nem tudom hány millióval duzzad. Másodszor pedig a pénzügyi tárcában sok üzemszerű üzeme van az államnak, amelyeket számviteli szempontból — nem adminisztratív szempontból, de számviteli szempontból — talán valamivel lazább kapcsolatba lehetne hozni a tárca költségvetésével. Hogy mást ne mondjak, ott vannak a jövedékek, ott van a pénzverde, az állami nyomda. Ezek kihasításával sokkal nagyobb összeggel lehetne csökkenteni a pénzügyi tárca végegyenlegét, mint amekkora duzzasztást okozna a bolettaalap beolvasztása. De ismétlem, ez a duzzasztás igazán formai kérdés, amelyen sem a közönség, sem a Háznak egyetlen tagja fennakadni nem fog, különösen az előnyökkel szemben, amikkel jár az, ha ezeket nem kezeljük alapszerüen. De ha már a bolettaalapról beszélek, rá kell mutatnom arra, hogy a bolettaalapnak körülbelül 44 milliós kiadási hátraléka van, ami euplhemia a tartozás megjelölésére. Ebből a 44 miillióiból körülbelül 3"5 millió — legalább én így tudom — olyan összeg, amely a törvényhatóságok útadóalapját illeti meg a közmunkaváltság megtérítése címén. Ez igen hátrányos dolog két szempontból. Először is minden hátralék és tartozás rendetlensége^ mutat és rendetlenségeknek vál hátik okozójává, azonkívül pedig kint a törvényhatóságoknál is sok mindenféle mulasztást vagy hiányt azzal indokolnak, hogy a.% állam sem fizette meg a maga tartozását. Ea az egyik hátrány. A másik sokkal gyakorlatibb és közvetlenebb hátránya ennek az, hogv az útadóalap költségvetései ezáltal jóformán irreálisakká válnak azokban a vármegyékben. — hiszen ezek a tartozások nagyon különbözőek — amelyekiben ez a tartozás már többszázezer penigőre is rúg. (Az elnöki Széket Törs Tibor foglalja el.) Éppen a belvizek által okozott nagymérvű rongálásokra való tekintettel, amelyeket éppen a törvényhatósági utakon és hidakon tapasztalok s amiért ott ma már minden fillérre szükség van, nagyon kérem az igen t. pénzügyminiszter urat, méltóztassék ezt a kiadási hátralékot — amely az 1939. számadási év végén körülbelül három és félmilli pengő volt, de amelynek mai értékét nem tuidom — minél előbb megtéríteni főleg azoknak a vármegyéknek^ amelyeknél ez a hátralék az útadóalap jelentékeny hányadát éri el és amelyek számára ez effektív veszteséget is jelent. T. Ház! Röviden áttérve a vagyonleltár kérdésére, örömmel és az 1938/39. esztendőre vonatkozólag bizonyos megnyugvással kell konstatálnom azt a tényt, amelyről eddig talán nem igen volt szó, hogy amíg az államadósságok egész összege, állaga növekediett és növekedtek a közigazgatása bevételek is, addig a rövidlejáratú adósságok éppen a konverzáoiós műveletek folytán lényegesen csökkentek. Ezeknek csökkenése az országos adósságoknál, valamint az üzemi és közigazgatási adósságoknál együttvéve összesen 155 (millió pengő. En néhány év óta vezetek egy egészen éridlekes és tanulságos kimutatást, — amelynek részleteivel azonban nem akarom a t. Házat untatni. (Halljuk! Halljuk! a középen.) — amely százalékokban kifejezve igen érdekesein mutatja azt a viszonyt, hogy a rövidlejáratú adóissá&ok — közéjük számítva az országosakat, az üzemieket és a közigazgatásiakat is — évről-évre hány százalékát teszik ki a közigazgatási bevételnek és hány százalékra rúgnak az állami adósságok összáíladékának. Ha az adatokat az első szempontból vizsgáljuk, azt látjuk, hogy 1937/38-ban a rövidlejáratú adósságok az ugyanazon évi közigazgatási bevételeiknek 87%-át tették ki, ez az arány tehát igen magas. Ebiben az esztendőben, amelynek zárszámadását most tárgyaljuk, ez a 87%-os arányszám leesett 59%-ra. Ez mindenesetre nagyon örvendetes jelenség. Hogy a mai napon milyen az az arány, azt nem tudom, de remélem, hogy az 59% nem ment vissza 87%-ra. 74*