Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-182

Az országgyűlés képviselő kázanafc Í8&. Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szo. Lázár Imre: T. Képviselőház! Őszintén megmondom, nem szívesen jegyeztem be az interpellációi, mert amikor még a túloldalon ültem, ellenzéki koromban is mindig igyekeztem közbenjárásommal elintézni a dolgokat, hogy ide a Ház elé ne kerüljenek. Ez is olyan dolog, hogy el kellett volna intéznem, de erre már igazán képtelen voltam, pedig mondhatom, több év óta vajúdik ez az ügy, s még hozzá egy törvényhatósághoz, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez tartozik, éppen ezért jobb lett volna ott elintéznem, de (képtelen voltam erre. A fakiszedés kérdésében jegyeztem be interpellációt, mert mielőtt bejegyeztem volna, képtelen voltam a dolgot máskép elintézni. A gazdák a fentemlített községekben nyugtalankodnak, mégpedig azért, mert több évtizeden keresztül, mondhatnám szolgalmi jogon is Őket illették azok a fák, amelyeket ők ültettek. Valamikor — talán még most is, — a vármegyék autonómiája annyira megvolt, hogy sok esetben a kormány sem avatkozhatott bele az ő dolgukba és volt eset, hogy ha a kormány valamiképpen nem jól rendelkezett, a vármegyék azt megtagadták. (Maróthy Károly Olyan még nem volt!) De volt bizony, emlékszem ilyenre a történelemből. (Maróthy Károly: Még ellenzéki korából, úgy-et) Ilyenformán a vármegyék igyekeztek a maguk viszonyait fejleszteni, közegészségügyi téren, közlekedési téren, stb., évtizedek óta igyekeztek a községeket a Tármegyékben öszszekötni bekötőutakkal, műutakkal. Akkor, amikor a legtöbb községben a tagosítás nem volt meg, áz utak az egyik községből a másikba sok esetben kacskaringósan vezetett, nem nyílegyenesen voltak kimérve, sőt még az utak szélessége sem volt kimérve, de az útépítésbe^ mégis szívesen beleegyeztek, hogy a gazdák és a, községek jobb műúthoz jussanak. A törvényhatósági utak határai tehát vázrajzilag nincsenek kimutatva. Amikor a vármegye ilyen helyeken a törvényhatósági utakat megépítette műúttá, kőúttá, a műútnak való helyet fel kellett tölteni, hogy magasabban feküdjék, nehogy az árvíz — mint most is — esetleg a műúton is átcsapjon, vagy a műutat rongálja. Amint tehát mondottam, az utak nem voltak kimérve vázrajzilag, tehát amilyen széles területre volt szükség az úthoz, olyan széleset fogtak be útnak. Természetesen a gazdák földjeiknek azt a végét is beültették fával, amely a kőút felől volt. Ezek a fák évtizedeken keresztül mindig a gazdáké voltak, ők gallyazták és ha alkalmasak voltak a kiszedésre, ki is szedték, természetesen újat ültetve helyükbe. Az utóbbi időben azonban Szolnok vármegyében, Jászapáti, Jászkisér, Jászalsószentgyörgy, Jászladány községek határában, de talán az országban másj helyeken is megtörtént hogy az ilyen fákat a törvényhatóság kisajátította. Hozzám érkeztek be levelek, amelyeknek a tartalmát röviden ismertetni fogom, de én magam is láttam és meggyőződtem róla, hogy volt eset, hogy vagyonosabb embertől, vagyonosabb gazdától —f például dr. Hegedűs Kálmántól sem, sőt jómagámtól sem — a törvényhatóság az ilyen fákat nem sajátította ki, ellenben valamivel odébb kisebb gazdáktól már kisajátította. (Maróthy Károly: Csak nem protekció?) Két-három évvel ezelőtt, sőt már négyöt évvel ezelőtt is, amikor a törvényhatósági útmester kiszedette ezeket a fákat, több mint 50 gazdának visszaadattani a fáit. Áz útmester KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése luki február 19-én, szerdán. 451 kiszedette a fákat és a saját udvarára hordatta haza, de közbenjártam és azt mondottam, hogy ha a vármegye nem hajlandó a fákat visszaadni, az országgyűlés elé hozom a dolgot; tehát hogy ne kerüljön ide az ügy, az alispán úr intézkedett, hogy a fákat a gazdák között osszák szét; több mint 50 gazda meg is kapta a fát. Most tehát kétes, nem bizonyos az, hogy a törvényhatóságot illeti-e a fa vagy a gazdákat. Most megint érkeztek hozzám kérelmek több községből; ugyanúgy megismétlődött most a dolog, mint két-három vagy négy esztendővel ezelőtt is. Az egyik kérelem többek közt a következőket mondja (olvassa): »Az Ab ony—füzesabonyi úgynevezett 32-es számú műút mentén a földjeink végén az árok belső partján levő akácfák kiszedését és gallyaiását a vármegyei útbiztos úr rendeletére, az útkaparók megakadályozni igyekeznek. Ha ez mindig így lett volna, bele is nyugodnánk és panaszunkkal nem alkalmatlankodnánk, de ez csak kb. 4—5 év óta van így, holott ezelőtti időkben ezeket a kérdéses fákat mindenki a saját céljaira szabadon felhasználhatta, tudniillik azokat, amelyek a földje végén álltak. A jelzett idő óta azonban ezt nem lehet megtenni, ha csak az emberek nem akarják magukat különféle zaklatásoknak kitenni.« Ez a kérvény körülbelül 50 aláírással két községből jött. Itt van egy másik kérelem, amely azt mondja (olvassa): »A fákat a birtokos gondozta és ápolta mindig. Azok ennek folytán maradtak meg. Árnyékukkal 40—50 éven át a birtokosnak nagyon sok kárt okoztak. De a fásítás érdekében ültette, nevelte, gondozta az útmenti birtokos, mert arról volt meggyőződve, hogy a fákat újranevelés kötelezettségével ő szedetheti ki és használhatja. De sajnos, az utóbbi időhen nem így van. Evek óta gallyaznunk sem szabad és a fakiszedési kérelmünk is mindig el van utasítva.« Mint ahogy megemlítik, az utóbbi időben van ez így. Nyolc-tíz esztendővel ezelőtt lehetett, hogy a nevezett községek területén működő útmestert — Susztár Istvánnak hívták -habár hadirokkant volt, egészen fiatalon, rövid szolgálat után nyugdíjazni kellett. Nem tudom, nem is firtatom, hogy miért. Ezután a vármegye alispánjának, Alexander Imrének a testvéröcesét, Alexander Zoltánt nevezték ki útmesternek. Amikor ez az útmester kiismerte magát azon a vidéken, azon az útszakaszon, amely rá volt bízva, megirigyelte a gazdáknak ezt a szép sor fáját és mondhatom, valósággal basaként csapott le rá. Anélkül, hogy ki tudná mutatni, hogy az utak mentének hol a határa és hogy hol van az úthatár széle, egyenesen a vármegyének sajátította ki ezeket a fákat. Ez eddig rendben is van, talán mondhatni, hogy a vármegyének jó sáfárja. Ellenben akkor, amikor a_ földmívelésügyi minisztérium, de rai magunk is azon vagyunk, hogy a fásítást mindenkép előmozdítsuk és a fásítást a gazdákkal megszerettessük, akkor nem volna szabad ilyenformán cselekedni, még pedig azért sem, mert nemcsak a törvényhatósági utak, hanem más utak mentén is a gazdák könnyen hajlamosak arra, hogy tekintve, hogy a törvényhatósági utak mentén kiszedett fákat a vármegye saját tulajdonba veszi, másutt is egyenesen kiirtsák a fákat, úgy hogy valóságos pusztítást végeznek. Mondhatom, hogy ezeken az útszakaszokon, amelyek Alexander Zoltau útmester gondozására vannak bízva, már ki 67