Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-181
406 Az országgyűlés képviselöíiázának 1 danák, hogy ezért és ezért kellett ezt a rendelkezést kibocsátani, akkor talán nem történnének olyan esetek, hogy a közönség idegességében és tájékozatlanságában kénytelen gyorsan levágatni félig hízott állatait, mert jön egy rendelkezés, amelyet nem ért s azt hiszi, hogy ebből neki nagy kárai származhatnak. (Meskó Zoltán: Ezrével vágták le a sertéseket. 60—70 kilósakat.) Szeretnék még a mezőgazdasági és az ipari termelés között párhuzamot vonni. Hangsúlyozom, nem értek egyet előttem szóló képviselőtársaimmal, akik kisgazdáról és földbirtokosról beszéltek, mert tökéletesen azonos szempontból kell tekinteni mindkettő helyzetét és általában ezeket a dolgokat, miután teljesen közös sorsban vannak, közös célok vezetik őket. ezért kár őket elkülöníteni. A mezőgazdaság mindig mostoha gyermeke volt a kormányzatnak és ma is az, — ezt sokat elmondották már. Sajnos, olyan hangulat van, olyan hangokat hall az ember sokszor, hogy az, akinek pár száz holdja van, már nagytőkés és egy kalap alá sorolják őt a bankigazgatóval, pedig, t. Ház, tessék végre megérteni, hogy a mezőgazda, — legyen az paraszt vagy középbirtokos — maga is munkás aki együtt van cselédjeivel, munkásaival, aki reggeltől estig dolgozik és vállal minden rizikót és munkát, akinek vasárnapja sincsen és aki azért küzd, hogy az országban a termelés minél jobb legyen és természetesen saját megélhetéséért is. Tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Eitner Ákos: Ezzel szemben az ipari termelésnél az a helyzet, hogy a részvénytársaság, a vállalat, elnöke vagy igazgatósági tagja, aki százezer pengőket vág zsebre a munkás verejtékéből, talán soha nem is látta azt a gyárat vagy azt a kereskedelmi vállalkozást, az teljesen távol áll tőle és mégis befektetett tőkéje és munkája arányában száz százalékosan és Ötszáz százalékosan nagyobb jövedelmet biztosít magának, mint az a szerencsétlen gazda, aki tényleg minden tudásával, idegével, fizikai erejével reggeltől estig fáradozik a termelés érdekében. Az ipari vonalon, ha munkabérmegállapítások vannak, ezt azonnal követi az ipari termeivények árának felemelése is, mert úgy-e, okvetlenül szükséges, hogy az igazgatósági tagok részesedése változatlan maradjon, de ha a mezőgazdasági munkásság bérét felemelik, akkor arra nem gondol senki, hogy tudja-e azt fizetni a kisgazda vagy nagygazda. Elismerem és állítom, hogy még mindig kevés annak a szegény munkásnak a bére, de állítom azt is, hogy a jelenlegi viszonyok között a gazda nem képes megfizetni a megállapított munkabéreket, nem képes semmi körülmények között sem napi 10 deka szalonnát, 10 deka húst és egyebet adni. Tessék a mezőgazdaság rentabilitását biztosítani (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és akkor szívesen fizetnek tízszer annyit, (Maróthy Károly: Ügy van! Ügy van!) de így nem lehet. Ez elsőrendű nemzetgazdasági kérdés. Számtalanszor szóltak itt az adóterhekről is, amelyeket a mezőgazdaság nyakába varrnak. A mezőgazda nem rejtheti el a jövedelmét kettős könyvvitellel és egyéb könyveléstechnikai manőverekkel a könyvelés dzsungeljében. Minden malac után, minden hant föld után fizeti az adóját. Ha honvédelmi szolgálatokról van szó, akkor is ott áll az első helyen, !. ülése 19hl február 18-án, kedden. saját személyét, állatát szívesen bocsátja honvédelmi szolgálatra és mégis azt látjuk, hogy — itt eszembe jut a múlt év — a rossz időjárás következtében megkésik a mezőgazdasági munka, későn vetik el az őszi veteményeket és nagy szükség volna arra, hogy műtrágyával vessék el a veteményeket, hogy serkentsék a növény fejlődését, akkor az illetékes miniszter úr kijelenti hogy a műtrágyázás nem elsőrendű mezőgazdasági érdek és a gazdák az egész országban valóban későn is kapták meg a műtrágyát. Itt vannak az igazi szélsőségek! Sokszor halljuk, hogy szélsőségesek vagyunk. Nem, mi nemzetiszocialisták vagyunk szélsőségesek, mi éppen a szélsőségek ellen küzdünk, még pedig a szélsőséges jólét, a szélsőséges fényűzés a szélsőséges nyomor és a szélsőséges szegénység ellen. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mi vagyunk igazán a szélsőségek ellen. A mezőgazdasági hitel kérdéséről is meg szeretnék emlékezni, mégpedig — minthogy rövid; az időm — csak néhány szóval. Ujabban megint rövidlejáratú, középhosszú és hosszúlejáratú hitelekről beszélünk. A pénzeket rátukmálják a mezőgazdákra, azért, mert mint mondják, örvendetes tőkeszaporulat, tőkeképződés^van. Mi nem úgy képzeljük az örvendetes tőkeszaporulatot, hogy a bankok páncélszekrényeiben legyen sok milliárd pengő, hogy a bankoknál legyen tőkegyarapodás, tőkeképződés. Tessék megengedni, hogy kinn a kisgazdánál és a nagyobb gazdánál, a földbirtokosnál is keletkezzék tőke, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó ember munkája jövedelmét ne a bankoknak legyen kénytelen fizetni, hanem maga is rendelkezzék forgótőkével. Ahogyan volt egy idő, amikor a gazdákra rátukmálták a kölcsönöket, éppenúgy ma is megint ügynökök járják a vidéket, hogy a bank kihelyezhesse a pénzét és a kötött üzletekért százalékot kapnak. Ez nem természetes állapot. A mezőgazdasági hitelre szükség van, de nem azért, hogy megint agyonterheljék magukat a gazdák. Ne járjanak el a mezőgazdasággal foglalkozókkal úgy, — ahogyan ma teszik — mint a rossz méhész, aki a méheitől mindig elszedi az utolsó csepp mézet is, úgyhogy azok alig-alig tudnak kitelelni, hanem hagyjanak a gazdánál többet; ne fölözzék le teljesen a mezőgazdasági jövedelmet, hanem engedjék meg, hogy egy kicsit lélegzethez jusson a gazda. Akkor azután nem kell itt már különleges szakoktatás, nem kell majd anynyira propagálni, — mint a miniszter úr mondotta — hogy majd megtanítjuk a gazdákat gazdálkodni. Állítom, hogy ma már igen sok kiváló kisgazda és földbirtokos van, aki tudna gazdálkodni, de azért nem tud, mert nincsen hozzá megfelelő tőkéje és így nem tudja kellően kifejteni tudását, nem tudja hasznosítani szakértelmét és képzettségét. Ezt tegyék számára lehetővé, akkor majd lehet beszélni arról, hogy a gazdák megfelelően gazdálkodjanak. Itt van azután a gazdaadósságok kérdése. Már hosszú ideje és sokszor hozták szóba — talán egy évtizede is — az igazságtalanul, önhibájukon kívül eladósodott gazdák ügyét, akiket a zsidó pénzügyi politika, pénzügyi spekuláció és az értékingadozások juttattak siílyosan eladósodott helyzetbe. Ezeket az exisztenciákat tessék végre megszabadítani, kiengedni a tők© karmai közül, hogy ezek is kifejthessék a mezőgazdasági termelésben teljes erejüket, mert így mindig csak fél- vagy negyederővel tudnak küzdeni a termelési fronton, amely a közeli években vagy évtizedekben