Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-181
Az országgyűlés képviselőházának 181. ülése 19 Ul február 18-án, kedden. 403 nak boltról-boltra járva, keresve a nemlévő vagy a meglévő, de a kereskedők kötöttsége híján ki nem szolgáltatott árut. S mentől kisebb, szerényebb valamely háztartás, mennél inkább maga a családanya, a háziasszony látja el a háztartás összes munkáit, annál kellemetlenebb, annál inkább sújtja ez az állapot. Mert gyakorlattá lett, hogy az ellátási helynek az előbbiek szerint kívánatosnak mondott fixírozása híján a kereskedők csak annak szolgáltatják ki jegyre az árut, aki egyebet is vesz náluk. Leginkább a cukrot hozzák illegitim kapcsolatba a liszttel vagy pedig a ma még jegy nélkül, de máris nehezen kapható lisztet hozzák kapcsolatba másmilyen áruval. (Börcs János: Vagy esetleg a textilesek: ha valaki szövetet vesz náluk, akkor kell vennie...) Elnök: Börcs képviselő nrat kérem, szíveskedjék csendben maradni. (Börcs János: ... akkor kell %neki venni selymet.) Börcs képviselő urat rendreutasítom. Ferenczy Tibor: Amennyiben valaki a textiliákat élelmiszernek tekinti, és azt el is fogyasztja, akkor lehet, hogy azt is kapcsolatba hozzák. Ez alapjában véve egy tilos áruvisszatartás, amely visszaélés éppen a kevesebb pénzű vásárlókat sújtja a legérzékenyebben. Tisztelettel kérem ezen gondolatok megfontolását és ezeknek az állapotoknak lehető orvoslását. örömmel üdvözlöm a kormánynak azt a legújabb rendelkezését, amellyel a lábbeli forgalmát korlátozta, mert tényleg bölcs előrelátás mutatkozik abban, hogy ismét a kevéspénzű vásárlók jogos igényének kielégítését biztosítsa. De erre főleg azért is szükség volt. mert_ hiszen tudjuk közvetlen tapasztalatok alapján, hogy külföldi kezek is igyekeztek itt nálunk, különösen cipőgyártmányokat, cipjőféléket nagymértékben felvásárolni és ez még nagyobb hiba, mint ha belföldön halmoznák fel azokat. Jól tudom azt, hogy az átmeneti áruhiánynak gyakran vasúti forgalmunk kegyetlen megszorítása az oka. Minden igen tiszteletreméltó indok és magyarázat dacára ez különben is megtépázott gazdasági életünkre olyan súlyos csapás, amelyet elképzelni is alig tudtunk eddig. Egyéb elfogadható okok mellett úgy érzem, úgy látom, hogy a korábbi idők pénzügyi politikáját is vádolni látszik ez az állapot, az Államvasutak teljesítőképességének igazán nem a gondos családapa módján való elhanyagolása miatt. Pedig az előző időkben saját gesztióik és híveik hite szerint majdnem csalhatatlan és dinamikusabbnak mondott erőket is láttunk a kormányzatban résztvenni. Sajnos, ezt a forgalomkorlátozást is ismét az országnak az a része sinyli meg a legjobban, amely az utóbbi években mint keleti végvidék sok egyebet is, — felvonulást, mozgósításokat — fokozottabb mértékben megszenvedett. A Tiszántúl, az Alföld keleti része ez, a legmagyarabb, a legszaporább, a legacélosabb búzát és a legkeményebb embereket termő országrész. Nem panaszkodik, nem sír a Tiszántiíl; ez nem természete. De vár! Nem ajándékot, nem becézést, nem is elismerést, de várja azt, hogy a sorozatos természeti csapásoknak és a régi rendszernek, a régi liberális időknek terhére róható kivételes elhanyagoltatásán túl csak nem fogja megint csalódás érni most talán azon a címen, hogy immár nem veszélyeztetett határvidék, tehát vele most ezért nem fosrunk törődni. Nem hiszem, hogy bárki szerénytelenségnek vehetné tőlünk tiszántúliaktól azt, ha arra kérjük a kormányt, hogy a visszatért területek legégetőbb sebeinek ellátása, kezelése után méltóztassék végre a Tiszántúl gazdasági leromlottságát és annak felsegélyezését is tanulmány tárgyává tenni és programmba venni. (Rapcsányi László: Cselekedni, nem tanulmány tárgyává tenni! Ismerjük ezt már!) Nem kívánunk mi nagyarányú anyagi áldozatokat az ország más részeinek a rovására, csak segítő kart, támaszt, érdeklődést, lábraállítást. A tiszántúli magyar, ha elesettségéből talpraállítják és elindítják, majd tud magán segíteni, nem fog állandó gyámkodást igényelni. (Úgy van! a jobboldalon.) Az egyik legközelebbi eszköz ebben az irányban éppen a vasúti közlekedés némi javítása is lenne. Az az egy éjjeli személy vonatpár, amellyel például Debrecent ellátták, valósággal azt jelenti, hogy az Alföldinek ezen a keleti részén a közlekedés csak jelképesen van fenntartva, mert különben ki van kapcsolva a forgalomból. Arról nem is szólva, hogy ilyen járványos időkben a túlzsúfolt és még hozzá a felsőtiszai és kárpátaljai zsidóság által elözönlött vonatokon utazni mit jelent. (Rapcsányi László: Elég szomorú!) Tisztelettel kérnék 10 perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem, méltóztatnak-e a 10 percnyi meghosszabbításhoz hozzájárulni 1 ? (Igen!) A Ház a 10 percnyi meghosszabbítást megadta. Ferenczy Tibor: önkéntelenül felmerül az emberben az a gondolat, hogy nem kellene-e ennek a kártékony elemnek taktikájához tartozó állandó sürgés-forgását, jövés-menését, utazgatását a közösség érdekében korlátozni vagy megakadályozni 1 ? (Rapcsányi László: Ghettóba kell őket szorítani drákói szigorral!) Annál is inkább szükséges lenne ez, mert kétségtelen az, hogy ez az örökös utazgatás az állandó üzleteléssel kapcsolatos. (Rapcsányi László: A nemzet vérének a szívása!) Ez tulajdonképpen nem jelent mást, mint guerillaharcot a közellátás épsége, sértetlensége ellen. (Rapcsányi László: És rovására!) Ez az elem minden közösségi gondolat hiányában, mindenen átütő, tolakodó és szemérmetlen individualitásával túlteszi magát minden szabályon. Nem veszi tudomásul például az Államvasutak vezetőségének azt a felhívását, hogy mindenki utazását csak a legszűkebb mértékre korlátozza. De ettől eltekintve is, nagyon kívánatos volna, ha a magyar Államvasutak e túlszorgalmas utasainak mintegy megtiszteltetéskép, mondjuk, legalább egypár, külön az ő számukra rendelt kocsit függesztene a vonatok végére, amely kocsiknak fokozottabban szükséges tisztántartására és fertőtlenítésére tőlük megfelelő \ pótdíjat is lehetne szedni. (Rapcsányi László: Amikor bent vannak akkor kellene rájuk ereszteni a ciánt!) Mint érdeklődő laikus teszem ezt, mert hiszen nem vagyok műszaki ember, de felhívom a figyelmet kitűnő műszaki tudósunknak, műegyetemi tanárunknak, Schimanek Emilnek a fagázgenerátort javító találmányára, amely rendszerre való esetleges átalakítása a Máv. motoros anyagának bizonyára sok könnyebbséget, nyersanyag- és egyéb megtakarításokat jelenthetne. Az Alföld keleti részének, a Tiszántúlnak' további programmszerű gazdasági felsegítése terén a mezőgazdasági, illetve állattenyésztési részt, mint elsősorban magától értetődő fel-
