Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-177

Az országgyűlés képviselőházának 177. tolja? Miért gátoljuk?) A harc egy új világrendért folyik körülöttünk az egész világon és ha mi — hála a kormány bölcs külpolitikájának — ebiben fegyverrel nem is veszünk most részt, dupla kötelességünk, hogy idehaza, a mi határainkon belül mi valósítsunk meg egy új világot, emberibbet és szociálisabban. (Zaj a szélsőbaloldalon, —

H Elnök csenget.) Mivel a pénzügyminiszter úr programmjából ezt a törekvést olvasom ki, azt örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. — A szónokot számosan üdvözlik. — Folytonos zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kérem Keck Antal és Horváth Ferenc képviselő urakat, méltóztassanak csendben maradni. (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek, képviselő urak a jobboldalon. Méltóztassanak helyeiket lefoglalni. Szólásra következik? Nagy Ferenc jegyző: Rajniss Ferenc! Elnök: Rajniss Ferenc képviselő urat illeti a szó. (Nagy taps a szélsőbaloldalon.) Rajniss Ferenc: T. Ház! Martsekényi igen t. képviselőtársam beszdéhen egyrészt túlzott, egyrészt túlságosan szerény volt. Túlzott akkor, amikor mérföldkőnek nevezte a miniszter úr expozéját, pedig legjobb meggyőződésem szerint a miniszter úr maga, aki tudomásom szerint szerény ember, nem hiszi el, hogy ez a Programm mérföldkő lenne a magyar gazdaságpolitikai történetében. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Szerény volt akkor, amikor azt mondotta., hogy hagyjunk fel már a pártzsörtölődésekkel és legalább gazdaságpolitikai téren fogjunk össze. Nekem az a gyanúm, hogy igen sokan nem úgy értelmezik azt, hogy »legalább« gazdaságpolitkai téren fogjunk össze, hanem úgy, hogy csak gazdaságpolitikai téren fogjunk össze: engedjük meg mindazt, ami történik, támogassuk minden erőnkkel a gazdaságpolitikai kibontakozást és legyünk benne abban, hogy azok a halhatatlan egyének vannak benne, akikről a képviselő úr is beszélt. A képviselő úr beszédéből kétségtelenül megállapíthatjuk a hazai bajokat. A képviselő úr óriási gesztussal kijelentette, hogy meghalt a liberalizmus és ugyanakkor keményen felszólította a kormányt arra, hogy a Gyosz., a Weiss Manfred, a Rima és egyéb igen erős tényezők ellen erős kezet alkalmazzon. Vagy meghalt vagy nem halt meg, ne csináljunk tréfát, (vitéz Martsekényi Imre: Ezt a szót seim használtam! Azt mondtam, hogy megbukott! Ha a képviselő úr megbukik, még nem hal meg! — Élénk derültség a jobboldalon. — Elnök csenget.) Sajnos, nem vagyok hajlandó Magyarországon a képviselő úrral cilinderben a liberalizmus temetésére elmenni, mert eleveneket nem temetek. {Derültség a szélsőbaloldalon. — vitéz Martsekényi Imre: Nem is mondtam azt!) Ami már most magát a pénzügyminiszteri és csiícsminiszteri expozét illeti, a magyar parlamentarizmus történetében páratlan dolog az, hogy nem az ellenzék és talán nem is a. kormányzópárt kéri azt, hogy egy miniszteri beszédet külön tárgyalásra kitűzzenek. Tudomásom szerint ez eddig még nem igen történt meg. Feltételezem tehát, hogy e mögött valami rejlik, amit én azonban nem ismerek. A jövő majd meg fogja mutatni, hogy mi van a háta mögött. Egészen csöndes és galambszívű bírálat alapján jelenthetem ki, hogy magát az expozét bármelyik 300 pengőn felül dotált gazdasági újságíró két-három óra alatt feltétlenül el kell, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ IX. ülése 19Ul február 11-én, kedden. 257 hogy tudja készíteni. (Padányi Gulyás Jenő: Az nem lett volna érdekes, ha ő mondja. —Zaj és derültség a szélsőbaloldalon.- Elnök csenget.) Bármelyik megcsinálta volna. Az expozé a ma kurrens elveknek egy kis kompendiuma, szellemi eredeti értéke tehát az expozénak egyáltalán nincs. Megállapítom bizonyos hazabeszéléssel, — ne is vegyék tőlem rossznéven — hogy a Magyar Megújulás Pártjának kiadott programmja világosabb, részletesebb, bővebb és ugyanabban az irányban mozog, amerre az igen t. pénzügyminiszter úr beszélt. (Mozgás.) Ezt megállapítom, mint szellemi tényt. Természetes dolog azonban, hogy egy pénzügyminiszternek és különösen egy csúcsminiszternek a beszéde nem a szépségtől, sőt nem is a benne hangoztatott elveknek mondjuk divatosságától, vagy már megszokottságától függ. (vitéz Lipcsey Márton: Akkor miért éppen azt kritizálják?!) Kedves, jó Marci bácsi, majd azután beszélek erről. (Élénk taps és derültség a szélsőbaloldalon. — vitéz Lipcsey Márton közbeszól.) Elnök: Kérem vitéz Lipcsey képviselő urat, hogy méltóztassék csendben maradni. (Állandó zaj.) Rajniss képviselő urat pedig kérem, méltóztassék a parlamenti szokásoknak és illemnek megfelelően aposztrofálni képviselőtársait. (Helyeslés és felkiáltások a jobboldalon: Éljen az elnök!) Rajniss Ferenc: A pénzügyminiszter úr expozéja azonban kétségtelenül úgy fontos, mint akarati megnyilatkozás. Mivel hatalom van a kezében, mivel olyan tények, tudomások birtokában van, amelyeket az ellenzéki részen soha meg nem tudhatunk, — csak zárójelben jelzem, hogy a kormányzópárton sem, (Derültség a szélsőbaloldalon.) — ha a pénzügyminiszter úrnak ez a megadott irányzat komoly elhatározása, akkor a bejelentés ebből a hatalmi szempontból kétségtelenül fontos esemény és ha megbízunk egymásban, felfoghatjuk prelegiszlatív ígérvénynek mindazt, amit a pénzügyminiszter úr elmondott. (Padányi Gulyás Jenő: így értettem! — Mozgás a szélsőbaloldalon. — Maróthy Károly: Szegény• jó Gömbös is csinált ilyet!) Kétségtelenül határozottabb a miniszter úr beszéde, mint a miniszterelnök úré volt, aki négy és félórát beszélt, de mégsem láttuk annyira az irányzatot, mint ez alatt az egyórás beszéd alatt. A legnagyobb hiba azonban ott van, t. Ház, hogy amennyiben elfogadjuk a csúcsminiszter úr expozéját, akkor bizonyos egyeztetésre van szükség a miniszterelnök úr négy és félórás beszéde és e között az expozé közt, mert az kétségtelen, hogy a kettőben egymásnak sokban ellenmondó tételek szerepelnek. (Felkiáltások a jobboldalon és a középen; Ugyan! Ugyan!) T. Ház! A pénzügyminiszter úr expozéja után meg kell állapítanunk, hogy teljesen érthetetlen az a harci kedv és lendület, amely az általános költségvetési vita idején a kormányzópárt részéről mutatkozott a mi nem is harcias, csak elvi megállapításaink ellen. Utólag megállapíthatjuk, hogy az nem volt olyan mértékben indokolt, mint ahogy megtörtént, mert a pénzügyminiszteri expozé lényegében elfogadta, megerősítette azokat a tételeket, amelyeket mi a költségvetési vita folyamán hangoztattunk. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon és a középen. — Szabó Zoltán: Azt hiszik, hogy maguk találták fel mindezt?!) Nem, nem magunk találtuk fel egyedül, de hamarább találtuk fel, ebbe méltóztassék belenyu41