Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-174
Àz országgyűlés képviselőházának 17%, adóikat megfizetni, s a késedelmes adófizetés miatt a pénzügyi hatóságok ellenük erélyesen fellépnek, s késedelmi kamatokat számítanak fel. S Mit hajlandó e sérelmek orvoslása érdekében a miniszter úr megtenni?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Prokopecz József: T. Ház! Kötelességemnek tartom, hogy kisgazdatársai in kívánságait és sérelmeit a miniszter úr elé terjesszem. Nem a karzatnak beszélek, hanem a miniszter úrhoz szólok, hogy a kérelmeket meghallgassa, magáévá tegye és kisgazdatársaimon — ha lehetséges — segítsen. Egyszer már elmondtam itt, hogy községemben és a mi vidékünkön csakis cukorrépa- ás árpatermeléssel foglalkoznak. Az biztos, hogy jó árpát termelni, csak kapásföldben lehet, ezért ezzel is foglalkozunk. Az idén bizony csalódtunk, mert amikor a gazdák szerződtek, nem gondoltak arra, hogy a napszámok olyan rohamosan fognak emelkedni. így, a cukorrépa megmüveltetésével kapcsolatos munkálatokat kellőképpen, kellő időben el tudják végezni, kénytelenek voltak a bankoktól pénzt felvenni. Ezek után az következett, hogy amikor a gazdák répájukat átadták, árát az állam adóban lefoglalta. Én azt helyeslem, ha az állam biztosítja magát, de azt még sem tarthatom helyesnek, ha az olyan gazdák pénzét is lefoglalják, akik rendesen fizetik az adójukat, akiknek az adója egy évre, vagy egy negyedévre előre ki van fizetve. De nemcsak a gazdának van szüksége arra a pénzre, hanem, amikor a gazda pénzt kap, arra a pénzre mások m várnak: vár a kovács, a bognár, az egyház, a fűszeres és — ami a legfontosabb — a bank is, ahonnan a pénzt felvette. De baj van azzal is, hogy a termény árát nem kapják meg időben. A répát már október 15—20. táján átadták, a nagysurányi cukorgyár azonban csak december 31-én fizette ki az árát. Közben pedig a pénzügyi hatóság szorítja a kisgazdát, hogy fizesse meg az adóját. De nincs miből! Pedig ott van a saját pénze! Sőt vannak olyan esetek is, hogy a váltó lejár, azt óvatolják és a gazdának kamatot kell fizetnie saját pénze után, amely ott benn van. Kérnék valami segítséget a g-azdáknak ebben a tekintetben. Vani azonban még: más baj is. Itt van a gazdia cukorjárandósága: száz mázsa után öt kg-ot kap a gazda, holott a vasúti tisztviselők, a váltókezelők, a málházok, akik a répát nem is ismerik, métermázsánkint kapnak. Nem mondom ezzel, hogy ne adjanak nekik, de olyan embernek adják a többletet, aki azzal dolgozik és nem annak, aki nem is tudja, mi az a cukorrépa, ellentétben a kisgazdával, aki napkeltekor és napnyugtakor is munkában van, akinek sem nappala, sem éjszakája nincsen, akit az őszi esőzéskor ver a záporeső, akinek a tarisznyájában fagyos, vagy sáros kenyér van, s akii. amikor a kerekek beleragadnak a sárba, kézzel tisztogatja azokat és úgy eszi meg azután azt a kenyeret. Ezeken kellene valahogyan segíteni. Azt mondják nálunk, hogy a kisgazda Magyarország oszlopa. Ez igaz, de csak papíron. És miért? Elmondok erre egy esetet. Múltkor voltam az érsekújvári piacon és láttam, hogy ott valaki az egyik gazdától kukoricát vett. Ki volt az, ki nem., én nem tudom, de amikor ezt látta egy másik valaki, aki ott volt közel, azt mondta a gazdának: szerencséje, hogy nem kért többet. Odaszóltam erre: Na és ülése 194-1 február 5-én, szerdán. 1?9 mi köze lett volna magának ahhoz, ha én a gazdának a kukoricáért 25 pengőt adok? Menjen csak oda a zsidóhoz, az az árujáért többet kér. Ez valóban így van, ezt be is tudom bizonyítani, mert múltkor kocsisínt vettem s fizettem érití 36 pengőt, másnap pedig apámnak ugyanaz a Freund Érsekújváron már 5 pengővel drágábban adta a sínt. Vagy itt van egy másik eset. Apám vett lópokrócot Brennfeld érsekújvári zsidónál. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Zsidói) Fersze, hogy zsidó. Nagykereskedése van, ponyvakölcsönző és még cseh árut ad. Apám fizetett 25 pengőt a pokrócért, én azután már 49 pengőt fizettem ugyanolyan pokrócért, mert mindennap drágább és drágább. Ezeket az embereket tessék ellenőrizni, nem pedig a kisgazdákat, mert ha a gazdának jó a sora, ha jól el tudja adni a terményeit, akkor nem ül a pénzén, mint a zsidó, hanem forgalomba hozza, (Úgy van! Ügy van!) vesz ekét, vesz sarabolót, csináltat kocsit, csináltat ruhát, csizmát; ebből mindenkinek haszna van és az állam maga is jól él. Kérem ezért az igen t. miniszter urat, hasson oda, hogy a cukorrépa árát az átadáskor fizessék ki a gyárak. (Helyeslés és taps jobbfelől.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a földmívelésügyi miniszter úrnak. Eassay Károly képviselő úr interpellációját törölte. Következik if j. Tatár Imre képviselő úr interpellációja a földmívelésügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Zeöld Imre Péter jegyző (Olvassa): »Interpelláció a m. kir. földmívelésügyi miniszter úrhoz a Pest vármegyét tönkretevő ár- és belvízkárok rendezése tárgyában. 1. Módjában van-e a miniszter úrnak a legrövidebb idő alatt döntést hozni, hogy a tervezett csatornákból az építtessék meg, amely legjobban a közérdeknek felel meg, tekintet nélkül, hogy azt ki tervezte, a Vízrajzi Osztály-e vagy a Lecsapoló Társulat? 2. Tudomása van-e a miniszter úrnak arról, hogy a tervek válogatása miatt, ha késik az árapasztócsatorna megépítése, milyen rettenetes kár zúdulhat még többször a gazdák nyakába?« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ifj. Tatár Imre: T. Képviselőház! Rajniss Ferenc képviselőtársam a tegnapi napon sürgős interpelláció formájában tragikus szavakkal világította meg, hogy a Nagy Magyar Alj földre milyen bajok zúdultak ezidőszerint és milyen súlyos vízkárok fognak még a jövőben is zúdulni. A választ adó belügyminiszter úr azt mondotta, hogy ez a helyzet az abnormis csapadékos időjárás következménye, én azonban tovább megyek ós a felelősséget a mindenkori kormányok egy helyben topogó politikája következtében előállt helyzet miatt rájuk hárítom. Hogy mennyire egy helyben topogó politikát folytatnak a mindenkori kormányok, arra példa a pestvármegyei súlyos vízkár is, amelylyel kapcsolatban felelősségem teljes tudatában meggyőződéssel kijelentem,, hogy ez igenis nagyrészben annak következménye, hogy 1929ben a legnagyobb rövidlátással es a legkisebb szakértelemmel csinálták meg a csatornát. Csak azok a gazdák tudják, hogy mennyi jaj és mennyi könny fakad a csatorna partján gazdálkodó szerencsétlen magyar gazdákból, akik 29*
