Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.
Ülésnapok - 1939-174
Az országgyűlés képviselőházának 17 k. ülése 19Al február 5-én, szerdán. 147 gyár nemessége van még nagyon messze a középkorból éa egyetlen szót sem tudnak ma magyarul. Azt mutatja ez, hogy Magyarországon elnyomták a nemzetiségeket 1 ? Vagy ha nézzük, nem a közéleti, nem a politikai pozíciókat, de a gazdasági pozíciókat, ha összehasonlítást teszünk példának okáért a földbirtok területén a magyar kisgazdák és mondjuk a német kisgazdák között, azt látjuk, hogy német kisgazdáink kezében — nem panaszképpen mondom ezt, csak azért, mert szóbakerült ez a téma — aránylag sokkal nagyobb földbirtokok vannak, mint a magyar kisgazdák kezében. Azt mutatja ez, hogy Magyarországon bármikor is elnyomták a nemzetiségeket? Vagy ha visszamegyünk a történelmi századokba, sok száz olyan esztendőre mutathatunk rá, amikor ebben az országban mindenki bármi lehetett, csak magyarnak lenni volt igen sokszor, nem paragrafus szerint, de ténylegesen büntetendő cselekmény. (Ügy van! Ügy van!) De visszamutathatunk az elmúlt 22 esztendőre, amikor a megszállott területeken magyarnak lenni kálvária volt, akár a Felvidéken, akár Erdélyben és ugyancsak kálvária volt ruszinnak lenni is. Pszichológiailag egészen természetes reakció lenne, ha egy ilyen húszesztendős elnyomottság és kálvária után, amikor széjjelszakadiiak a bilincsek, feltörne a pszichológiai ellenhatás és a felszabadult magyarság retorziókkal élne. Tessék megnézni a legutóbbi eseményeket. Amikor Erdély visszakerült, mi volt az első szónoklat első szaval Rögtön, amikor a magyar honvédséget fogadták, azt mondták: Mi nem akarunk megtorlást, mi el akarjuk felejteni a huszonkét esztendőt, mi testvérileg együtt akarunk élni azzal a románsággal, amely huszonkét esztendő alatt mást sem tett, mint lábbal tiporta a magyarság legszentebb érzéseit. (Ügy van! Ügy van!) Ma, amikor azt látjuk, hogy odaát élethalálharcot kell folytatni a magyarságnak nem nemzetiségi érzületének megbecsüléséért hanem puszta meztelen életéért, a magyar képviselőház tételes törvényt hoz s nem noteszbe, hanem a magyar törvénytárba iktatja be a nemzetiségi érzület megbecsülését. T. Ház! Lehet ennél nobilisabban. lehet ennél előkelőbben viselkedni a nemzetiséggel szemben? Nem mondjuk mi azt, hogy nem történtek hibák a múltban, még azt se mondjuk, hogy bizonyos pszichológiai ellenhatás nincs egyesek részéről, de tessék kutatni a magyar törvényes intézkedések közt, van-e bármi is, ami a nemzetiségeket akár anyagilag, akár erkölcsileg sértené? Tessék megkérdezni a németet, a szlávot vagy a románt, nem járhat-e szabadon a saját templomába saját nyelvén imádkozni? Nem járhat-e saját nemzetiségű iskolájába saját nyelvén a kultúra elemeit magába szívni? Tessék megnézni azt az iskolaügyi rendeletet, amely éppen a napokban jelent meg. Oh Istenem, ha egy ilyen rendeletet kapott volna a magyarság a Bach-korszakban a Felvidéken vagy pedig Erdélyben, kérdem-' hogy ilyen felszólalás, mint amilyen most előttem elhangzott, történt volna-e a magyarság részéről. Nem a hála szava-csendült volna-e fel, hogy végre szabadon imádkozhatnak saját templomunkban és szabadon tanulhatnak saját iskolánkban. T. Ház! Azt hiszem, sokan vagyunk még olyanok, akik, amikor népesoportelméletek szü létnek, ezekkel sem elsősorban magyar nemzeti szempontból állunk szemben, hanem azt mondjuk a nemzetiségeinknek: nézzétek meg, ha ti magatok vontok magatok köré kínai falakat, csináljátok meg, de viszont akkor az érvénye sülés lehetőségét veszitek el a saját gyermekeltek elől. Homicskó igen t. képviselőtársamnak, de mindénkinek, akit elvakítanak bizonyos dolgokban, azt szeretném mondani,, hogy amikor mi lehetőséget adunk a német vagy a szláv, vagy a román gyermeknek, hogy magyarul tanuljon, ezt nem azért tesszük, mintha el akarnók őket magyarosítani, hanem azért, hogy boldogulni tudjanak ebben az országban. (Taps.) Azt hiszem, jogos ellenhatás akkor fejlődhetnék ki a nemzetiségek részéről, ha a magyar állam megtiltaná a nemzetiségeknek, hogy magyarul megtanulhassanak. Mi a saját költségünkön, a saját adónkból építünk és tartunk fenn nemzetiségi iskolákat, ahol nem kívánunk mást, csak annyit, hogy tanuljon meg az illető magyarul is a sajátmaga anyanyelve mellett. Azt hiszem, ezzel nem okozunk senkinek sem sérelmet, sőt inkább hasznára vagyunk a nemzetiségeknek. T. Ház! Egészen természetes, hogy mindezzel szemben végre-valahára ki kell mondanunk ebben a Házban is, mert az utóbbi időbon sokat beszéltünk másról, hogy védeni kell a magyart is, védeni kell a székelyt is, (Ügy van! Ügy van!) mert ha itt sérelmekről beszélünk, rá tudnék mutatni nemzetiségi vidéken történt esetekre, többre mint rámutatnak egyesek, hogy a magyar papot, a magyar tanítót és a magyar jegyzőt kikezdik azért, mert magyar (Ügy van! Ügy van!) és kikezdik azokat a magyarérzésű nemzetiségeieket is, akik a Magyarországhoz való hűséget nemcsak szívükben ápolják, hanem a többiektől is meg akarják követelni. (Ügy vau! Ügy van! — Reibel Mihály: Száz százalékig igaz!) örülök, hogy Reibel igen t. képviselőtársam mondja azt, hogy száz százalékig igaz, mert maga is sváb származású, de egyúttal magyar, olyan magyar, aki azt mondja: ez az ország az őseimnek kenyeret adott, otthont adott, ez az ország tehát nem hasonlítható más országokhoz, amelyek elfoglaltak idegen területeket és úgy jutottak nemzetiségek birtokába. (Ügy van! Úgy van!) Ez egy egészen sajátos helyzet: a magyarság behívta a nemzetiségeket azzal, hogy jöjjenek, itt mi nektek kenyeret, földet, otthont adunk. (Úgy van! Ügy van!) Ne felejtsék el ezt a nemzetiségek és akkor egészen biztos, hogy a magyarság a hűség ellenében továbbra is nemcsak kenyeret és otthont, hanem testvéri szeretetet is ad, de viszont ne felejtsék el azt sem, hogy ez a nagylelkűség a magyarság részéről nem gyengeség is egyúttal. (Reibel Mihály: Ez az!) Van erőnk is ahhoz, hogy azokkal szentben, akik izgatni akarnak, akiknek ez az ország nem tetszik, akik itt saját pénzünkön, saját földünkön idegen r érdeket akarnak szolgálni, eljárjunk a térvény és a magyar követelmények teljes szigorával. (Elénk helyeslés és nagy taps.) Örömmel fogadom el a javaslatot, aminthogy az egész magyarság — hangsúlyozom — örömmel és szívesen adott meg a múltban és fog megadni a jövőben is a hűséges nemzetiségeknek mindent, ami nekik az élethez és a boldoguláshoz szükséges. Megadunk mindent, de ennek fejében követeljük, hogy ezt az országot ne csak kenyérkereső helynek, hanem hazájuknak tekintsék éppen úgy, ahogy mi tekintjük. (Élénk helyeslés és nagy taps.) Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: Nincs több szónok feliratkozva. ' , Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem.) Ha 25*
