Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

148 Az orézág gyűlés képviselőházának 17

h. illése 1941 február 5-én, szerdán. szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Badocsay László igazságügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Az előadó úrnak valóban magas színvonalon álló és igen emelkedett szellemű bevezető beszéde felment engem az alól, hogy a javaslatot most részletesebb en ajánljam a t. Háznak elfogadásra, s ha felszólalok, ezt azért teszem, hogy röviden válaszoljak a felszólaló képviselő uraknak azokra a megjegyzéseire, amelyek magára a törvényjavaslatra vonatkoznak. Természetes, hogy a szélesebb körű nemzetiségi kérdésekre vonatkozó vitában nem kívánok résztvenni, és az ezzel kapcsolatos megjegyzésekre nem is reflektálok, kivéve Homicskó képviselőtársamnak egykét olyan ténybeli állítását, amely a magyar bíróság ítélkezését érinti. Időrendben elsőnek Vájna t. képviselőtársam felszólalására válaszolva azt állapítom meg, hogy éppen az ő szempontjából és pártja szempontjából volna helytelen, ha a nemzetiségi kifejezés helyett más kifejezést használ; nánk, akár népcsoport, akár amint mondani méltóztatott, a fajcsoport kifejezést, mert hij szén ez az utóbbi tenné azután valóban kétessé a másodsorban felvetett kérdést, hogy vájjon felekezetről vagy fajról van-e szó a zsidókkal szemben? A »nemzetiségi« kifejezés egy régi töx*vényi terminológia. (Felkiáltások a szélsobalöldalon: Népiségről volt szó!) Fajról és népiségről méltóztatott beszélni. A »nemzetiség« egy régi törvényes terminológia. A nemzetiségi egyenjogúságról szóló törvény címében is az van benne, hogy »nemzetiségi«, egyébként pedig ennek a törvénynek mindjárt a bevezető része ezt mondja (olvassa): »Magyarország öszszes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, amelynek a hon minden polgára — bármely nemzetiséghez tartozzék is — egyenjogú tagja.« Törvényeink mindenütt a »nemzetiség« szót haszníáílják, én ennélfogva — különben is a részletes vitára tartoznék a cím megváltoztatására irányuló indítvány — azt kérem, hogy méltóztassék ettől elállni. A »nemzetiség« igen helyes kifejezés, minden más, újabban felmerült, ezt pótolni akaró kifejezés csak zavarólag hathat. A második meg-jegyzése illetőleg aggálya az volt Vájna képviselőtársamnak, vájjon nem merülhet-e fel a zsidósággal szemben ennek a majd törvénnyé leendő javaslatnak az alkalmazásában az a kétely, hogy felekezet vagy faj-e a zsidós'ág? Ezzel a javaslattal vonatkozásban ezt a kérdést igazán nem lehet felvetni. Ez a javaslat sem a felekezetnek az, érzületét, sem a fajnak az érzületét nem kívánja védeni, hanem a nemzetiségi érzületet kívánja védeni és éppen ezért nagyon helyes, ha nemzetiségről beszélünk benne és nem népcsoportról vagy faji csoportról. (Maróthy Károly: Azt is tisztázni kellene végre, hogy faj-e vagy sem!) Az más kérdés, ahhoz nem szólok hozzá, de az kétségtelen, hogy ezzel a javaslattal kapcsolatban ez a kérdés nem merülhet fel. (Maróthy Károly: Majd a harmadik! ötven év múlva!) Mikó Imre igen t. képviselőtársam nagyon szép és mindnyájunk szívéhez szóló beszédére természetesen csak a hálás köszönet hangján válaszolhatok és köszönöm, hogy elismeréssel fogadta ezt a javaslatot. Igen nagyjelentőségű az, hogy éppen a most felszabadult Erdély képviselője találja ezt a javaslatot helyesnek, találja ezt a javaslatot szentistváni értelemben igazán magyarnak. Egyetlenegy megjegyzése van neki a javaslattal szemben, amelyet szeretnék korrigálni. Azt méltóztatott mondani, a javaslat hiányossága, hogy csak szubjektív kritériumot állapít meg* arra vonatkozólag, hogy mi a nemzetiségi érzület megsértése. Hiszen még ha így volna, akkor sem kételkedem benne, képviselőtársam m elismeri, hogy a ma gyár bíróság helyesen fogja megállapítani, hogy mi a kritériuma ennek a bűncselekménynek. r (Az elnöki széket Szinyei Merse Jenő foglalja el.) Itt meg kell állapítanom, hogy nem úgy van, ahogyan méltóztatott mondani, mert hiszen ennek a bűncselekménynek objektív kritériuma van és pedig az, hogy ha lealacsonyító kifejezést használ valaki valamely nemzetiséggel szemben. Ebben a »lealacsonyító

«-ban kétségtelenül megvan az objektív kritérium is. Homicskó igen t. képviselőtársamnak — amint már bevezetőmben is mondottam — a nemzetiségi problémával általában foglalkozó beszédére nem kívánok reflektálni. Nem is az én feladatom. Egyébként részint az elnöki székből, részint Közi Horváth igen t. képviselőtársam felszólalása révén választ kapott azokra a megjegyzéseire, amelyek az én meggyőződésem szerint sem feleltek meg a történelmi igazságnak. Beszédéneik csak két részére kívánnék válaszolni. Az egyik az, amelyben a magyar bíróság ítélkezését találta szükségesnek aposztrofálni és hivatkozott a Kúria fegyelmi tanácsának egy fegyelmi ítéletére, amely egy Pruszoff Péter nevű járásbíró ügyére vonatkozik. Én már akkor, amikor az elmúlt évben a költségvetési vita során tartott beszédemben reflektáltam Homicskó képviselőtársam egy hasonló célzására, helyesebben ugyanerre az ügyre vonatkozó hasonló célzására, elmondottam, — amint ő ezt maga is elismerte és koncedálta is — hogy ez az ítélet teljesen törvényes és jogos. De most, miután jónak találta mégegyszer felhozni és úgy állította be, hogy ezt a bírót azért, mert orosznak vallotta magát, fosztotta meg a fegyelmi hatóság jogérvényesen bírói állásától, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ezs nem felel meg a valóságnak, mert a Kúria fegyelmi tanácsa igenis hivatalvesztésre ítélte ezt a bírót, de nem azért, mert orosznak vallotta magát, hanem azért, mert a magyar nemzetet ócsárolta. Azt hiszem, ez egészen másképpen fest. (Űffy van! Ügy van! jobbfelöl.) Azután kifogásolta t. képviselőtársam, hogy nincsen világosan megmondva, hogy kinek van joga e törvény értelmében oltalomra. Hát, azt hiszem, ez elég világosan meg van mondva, mert (olvassa): »Aki mást az országban élő valamely nemzetiségre lealacsonyító kifejezés használatával, vagy ilyen cselekmény elkövetésével nemzetiségi érzületében megsért«. — ezt, azt hiszem, nem lehet másképpen értelmezni, mint hogy világosan megvan magában a törvényjavaslatban, hogy a nemzetiséghez tartozó embernek a nemzetiségi érzülete az a jogtárgy, amelyet ez a törvény védeni kíván. (Üay van! Ügy van! a jobboldalon.) Ebben tehát semmiféle kétely nincsen T. képviselőtársam azt is említette, hogy az 1868 : XLIV. te, vagyis a nemzetiségi törvény óta egyetlenegy olyan jogszabály nem alkottatott, amely védené a Magyarország területén élő nemzetiségeket. Ez is nagy téve-