Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-174

Az országgyűlés képviselőházának 17h. ülése 19U február 5-én, szerdán. A kárpát-orosz-autonómia elmaradt. Ott meg- van mondva a nyelvről, hogy a terület hivatalos nyelve a rutén, az állami nyelvvel egyenjogú a rutén nyelv, tehát az intenció az volt, hogy nálunk a hivatalos nyelv az orosz legyen. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, tessék befejezni. Hornicskó Vladimir: Kérek még 20 perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdezem, t. Ház, méltóztatik-e megadni a 20 perc meghosszabbítást? (Igen!) A Ház a 20 perc meghosszabbítást megadja. Mielőtt azonban a képviselő úr folytatná beszédét, a t. Hágnak bejelentem: megállapítottam a gyorsírói jegyzetekből, hogy imént többek között azt mondotta a képviselő úr: »Bezárták és nyomorították a tótokat és a tótok kényelenek voltak azután csak úgy suttyomban tótok maradni«. E miatt a kijelentés miatt, amelyet ismételt figyelmeztetéseim után tett, a képviselő urat rendreutasítom. Tessék folytatni. Homicskó Vladimir: A javaslatban sok hiány van. Mit jelent és miben nyilvánul meg a nemzetiségi érzület? A nemzetiségi érzület abban nyilvánul meg, hogy az illető nemzetiségi nyelvét beszéli és nemzetiségi mivoltát szabadon hangoztatja. Ez az erkölcsi rész. Látható része pedig az, hogy neve a család neve, azután a népi szokások, és hogy bibliotékájában nemzetiségi nyelvű könyvei^ vannak; azután hogy nemzetiségének iskolájába jár és nemzetiségének megfelelő műveltségre tesz szert. Mind ennek az akadályozása beleesik a nemzetiségi érzület fogalmába? Most felszólítanak valakit, hogy magyarosítsd meg a nevedet. Mit jelent ez? Az a név, amelyet Ő az apjától örökölt, nem felel meg valakinek. Ha annak nem felel meg, ezzel sértést követett el, ez természetes. Ha nekem nem felel meg valakinek a külsje vagy a ruhája, a cipője, vagy a neve valakinek, s abból én valamit kifogásolok, ezzel megsértem őt. (Közi Horváth József: Legfeljebb a crpőjét!) Ha valakit az \rccán más nyelven hallok beszélni s ezért megszólítom, megrovom őt, ez sértés. Ha valakinek a nemzetisége nekem nem tetszik és ezt szóváteszem, ez szintén a nemzetiségi érzület megsértése. Nem kell a nemzetiség megemlítése mellett sértő jelzőt is használni, a sértést a nélkül is el lehet követni. Ezt kellett volna az indokolásban megmagyarázni. De világosan ki kellett volna fejezni azt is^ hogy az 1868 : XLIV. te. mindenkire kötelező-e és e törvény szakaszainak benemtartása milyen büntetőjogi következményekkel jár? Ismétlem, ha ezt a kétszakaszos törvényjavaslatot elfogadtam, teszem ezt azért, mert meg* vagyok győződve arról, hogy a legközelebbi törvényjavaslatok a nemzetiségi állásnak, a nemzetiségnek, mint olyannak a jogait fogják nemcsak polgárjogilag, hanem büntetőjogilag is megállapítani. Elnök: Szólásra következik? Szeder János jegyző: K'özi Horváth József! Elnök: Közi Horváth József képviselő urat illeti a szó. Közi Horváth József: T, Ház! (Halljuk! Halljuk!) Csak sajnálni tudom, hogy Homicskó Vladimir igen t. képviselőtársam beszéde olyan formáiban hangzott el, amilyen formában elhangzott. Egyáltalán nincs szándékomban az ő egyéni intaktságát sérteni, amikor azt állítom, hogy beszédének több nagyon kemény tétele határozottan ellenkezett a történelmi igazsággal. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Valamennyien tudjuk és mi, magyarok nem is csináltunk belőle titkot soha, hogy a liberális évtizedek alatt egyes közigazgatási hatóságok részéről tűszúrások történtek a nemzetiségekkel szemben. Amikor azonban ezt elismerjük, ugyanakkor le kell szögeznünk azt a történelmi valóságot, hogy nemzetiségeinket a liberális időkben sem érte semmi komoly sérelem. (Ügy van! Ügy van!) Sőt éppen az adatok tömegével lehetne bizonyítani, hogy a FelVidéken is, Erdélyben is éppen a liberális idők alatt erősödött meg- a nemzetiségek egyrésze gazdaságilag annyira, hogy ezt a gazdasági erőtöbbletet hatékonyan bele tudta dobni a politikai küzdelem mérlegébe is. De ha vissza teüiintünk — mint ahogyan vissza kell tekintenünk — a messzi történelmi századokra, — hiszen ilyen nagy kérdést másképpen megítélni nem lehet — akkor vizsgáljuk meg, vájjon találkozunk-e a világtörténelemben még egy országalapítóval, aki politikai testamentumának egyik sarktételévé tette a nemzetiségek megbecsülését? (Helyeslés jobb felől.) Szent Istvánnak fiához intézett Intelmei, amelyekről Vájna igen t. képviselőtársam már megemlékezett, egészen határozott szavakkal szögezik le a törvénynél is hatékonyabb testamentumban a nemzetiségek védelmét. Nincs tehát igaza Homicskó igen t. képviselőtársamnak, amikor itt beszél a paragrafusok fóliánsairól és emellett egy igen kicsiny, apró noteszról, amelyben a nemzetiségek védelméről végre 1941-ben szó van. A magyar történelem ezer esztendeje alatt a tények hosszú sorozata bizonyítja, hogy a magyarság mindig megbecsülte a vele becsületesen együttélő és dolgozó nemzetiségeket. (Egy hang a jobboldalon: Nem úgy, mint Masarykék.) Természetesen sem a múltban nem követelhette, sem a jelenben nem követelheti senki azt, hogy megbecsülésben részesítsenek bűnözőket, csak azért, mert nem magyarok. Menjünk végig a történelmen, a történelmi nagyok sorozatán, vizsgáljuk meg nemzetiségüket és meglátjuk, hogy egyházi, katonai és politikai- téren egyaránt találkozunk nem is kivételképpen egy-kettővel, hanem egész sorozatával a németeknek és a szlávoknak, akik a legelőkelőbb magyar közéleti pozíciókba emelkedtek és ebben a közéleti pozícióban •— gondolok csak egy Csernoch Jánosra, de gondolhatnék ugyanígy világi és katonai előkelőségekre is — mindig kimondták azt, hogy ők szlávok, vagy németek, anélkül, hogy ezért őket bármilyen bántódá« érte volna. Sőt hivatkozhatnék egyházi téren is, világi téren is pá lyázatokra, ahol egyforma értelmiségi fejlettség és bizonyítvány felmutatása mellett a nemzetiségek előnyben részesültek azért, mert a magyaron kívül más nyelvet is tudtak. De lehetne hivatkoznom etnográfiai térképekre, összehasonlítván a jelent a múlttal, hogy olyan nemzetiségi területen, ahol ma vagy egyáltalában nincsenek magyarok, vagy igen kis számmal élnek, a múltban többségben magyarok éltek s erősen lehúzódtak az etnográfiai határok. Azt mutatja ez, hogy Magyarországon gátat emeltek a nemzetiségek érvényesülése elé? Vagy szó volt itt az előbb a névmagyarosításról. Ha kezdenénk a névelemzést, a nemzetiségek között, azt látnók, hogy nagyon sokan vannak közöttük, főleg éppen a ruszinföldiek között, olyanok, akiknek tiszta színmagyar, nem magyarosított neve van, ma-