Képviselőházi napló, 1939. IX. kötet • 1940. december 10. - 1941. április 8.

Ülésnapok - 1939-167

106 Az országgyűlés képviselőházának 167. ülése 19U0 december 11-én, szerdán. rendbeli —, Tornyos György és Uzonyi György képviselő urak interpellációik elmondására halasztást kértek. Méltóztatnak-e a halasztást megadni! (Igen!) A Ház a halasztást megadja. Következik Bodor Márton képviselő úr interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, hogy az interpelláció szövegét felolvasni szíveskedjék. Megay Károly jegyző (olvassa): »Interpelláció a m. kir iparügyi miniszter úrhoz a Győri Vagongyár tisztviselői között kiosztott negyedmilliós jutalék tárgyában. 1. Van-e tudomása az iparügyi miniszter úrnak arról, hogy a Győri Vagongyár tisztviselői között negyedmillió pengő jutalékot osztottak ki és ugyanakkor az üzemekben dolgozó munkásokat nem részesítették semmiféle jutalékban? 2. Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni afelől, hogy a vállalat jutaléka a jövőben úgy osztassék szét, hogy abból a munkásság is megfelelő részt kapjon!« Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Bodor Márton: T. Ház! A Győri Waggongyárban most egy többletjövedelmet osztottak szét. A Győri Waggongyár az 1938-ik és az 1939-ik gazdasági évben csak 17,700.000 pengős forgalmat tudott felmutatni, ellenben a mostani közgyűlésen megállapították, hogy a forgalom 35,400.000 pengőre emelkedett. Ez a forgalomnövekedés a gyárnak óriási többletbevételt eredményezett, amelyből a tisztviselői karnak — számszerűleg körülbelül 400 embernek — egy negyedmillió pengőt osztottak szét jutalékképpen. Nagyon üdvös dolog, ha remuneráció formájában a jövedelem egy részét szétosztja a gyárban dolgozók között, mert ez a gyárnak, az üzemnek az intenzitását is előmozdítja, minthogy felfokozza a dolgozók munkakedvét, de ezt olyan formában kellett volna megcsinálni, hogy ebből a többletjövedelemből a munkások is kapjanak valamit. Hiszen ennek a jövedelemnek a megteremtéséhez ők is hozzájárultak fizikai erejükkel, tudásukkal és iparkodásukkal. De mégsem így történt, ahogyan várni lehetett volna. Voltak itt tisztviselők akiknek havi jövedelme körülbelül 150 pengőt tett ki és ezek 400—850 pengő jutalékot kaptak, a szerint fokozódóan, hogy fizetésük alacsonyabb volt-e vagy magasabb. Én is természetesnek veszem és mindnyájan természetesnek vesszük, hogy ha valaki hosszabb ideig szolgált egy üzemben, vagy beosztása sokkal nagyobb felelősséggel jár, annak többet is kell juttatni, de ilyen nagy eltolódásnak még sem lett volna szabad lennie, hiszen a magasabbrangú tisztviselőknél több ezer pengőt is kitett az az összeg, amelyet jutalékképpen kaptak. Ezzel szemben a fizikai munkásoknak egy vörös krajcárt, egy fillért sem adtak. Nekem és nekünk nincs kifogásunk az ellen, hogy ha többlet mutatkozik valahol, akkor ebből a munkás is részesedjék, de az egyenlő elbánás elvének megvalósításával. Itt azonban nem ez történt, mert a tisztviselői kart kiemelték, a munkásoknak pedig abszolúte semmit sem adtak. Itt csak a tisztviselők kaptak 400—850, illetőleg a magasabbrangű tisztviselők többezer pengőt. Tisztelt Ház! Legyen szabad felhoznom például két francia gyárat. Miután Németország megszállotta Franciaországot, ezt a két hatalmas, nagy franciaországi

(

gyárat üzembe helyezték. Az egyik a Schneider-Creusot, a másik a Renault-gyár. Amikor ezeket a gyárakat üzembe helyezték, a német vezetőség első dolga a gyárakban a szociális kérdések megoldása volt. Meg is oldották. Megvalósították azokat a higiénikus berendezkedéseket, amelyek a gyárakban hiányoztak. Ott a munkás szociális kérdések teljesen meg vannak oldva. Még katonai felügyeletre sincs szükség, inert a munkások önként, intenzíven dolgoznak annyira, hogy a felügyelet és az ellenőrzés felesleges lenne, bár a munkások ebben a pillanatban nem is magának Franciaországnak, hanem a német nemzetnek dolgoznak, miután ez az üzem hatalmas német hadiüzemmé változott át. Itt viszont a vagongyár ezeket a szegény munkásokat egyszerűen kihagyta a juttatásból. A győri vagóngyárban a munkások fizetései különbözők. Nem lehet azt mondani, hogy a fizikai munkások nagyon magas fizetést^ kap; nak. nem lehet azt mondani, hogy a fizikai munkások fizetése talán felette állana a, tisztviselői kar fizetésének, mert amint megállapítottam, a kováesműhelyben a heti kereset 24 pengőt és az asztalosműhelyben 22—23 pengőt tesz ki. Azonkívül vannak itt a győri vagongyárban más munkások, akiknek a heti fizetései 16 és 30 pengő között váltakoznak. Nem mondom, hogy a tisztviselői kar nagyon szépen van dotálva a győri vagóngyárban, mert ez is hagy valami kívánnivalót maga után, de ha a tisztviselők fizetését így kívánja rendezni a gyár vezetősége, akkor ennek más módját kellett volna keresnie, nem pedig azt, hogy az osztalékból ad a tisztviselői karnak és ezzel úgyszólván elhallgattatja a tisztviselői kart a fizikai munkások rovására. Most éppen karácsony előtt állunk, itt van a küszöbein a szeretet ünnepe, s ezek a sze íény munkások, amikor a 24 pénzecskéjükkel hetenként hazamennek, azt sem tudják, hogy abból a fűszerest fizessék-e ki, vagy a borzasztóan drága szenet és fát, vagy pelig ruhát vegyenek-e, vagy a gyermekeiknek cipőt. Milyen rosszul esik és milyen visszataszítóan áll a munkások előtt az, amikor látják, hogy a tisztviselői kar valahogy mégis csak részesül az osztalék' ól, ellenben ők egy fillért sem k ttínak. Ha a gyár vezetősége tényleg ^szociális érzékkel volna átitatva, megtehette volna azt is, hogy egyszerűen 10 vagy 20 pengőt juttatott volna a munkásoknak és akkor még mindig juttathatott volna a tisztviselői karnak is. Amint egyszerű sz'rm'táisal ki lehet számítani, ha — mondjuk — 20 pengőt adtak volna a munkásoknak fejenként, akkor 69.620 pengőt adtak volna abból a 230.000 pengőből, s akkor mé? mindig maradt volna a tisztviselői kar részére 108.480 pengő, amelyet széjjeloszthattak volna megfelelő arányban a tisztviselők közh'tt. Volt még 144.000 pengő, amelyet széjjelosztottak a részvényeséknek akkor, amikor a kisiparosok, azt mondhatnám, tömegesen mentek tönkre. Tönkrementek elsősorban azért, me t nem volt megfelelő munkájuk, nem kaptik m gfelelő anyagot, hogy dolgozhassanak. Ezek a szegény kisiparosok sorban becsukhatták üzleteiket, műhelyeiket, különösen a vasinarban. Most ugyanis, amikor a vasat úgyszólván házról-házra járva k 11 összeszednünk kilo gramonként, a vasiparban dolgozó kisirarosok vannak legiobban sújtva. A kovácsmesterek lenn a falvakban még a ló

1 as-úáshoz szükséges patkóvasat sem tudják megkapni. Es most egy ilyen hatalmas mammutgyár ilyen óriási többletjövedelmet mutat fel. Neve-