Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.

Olalszámok - 1939-VIII-1152

il52 AÀ országgyűlés képviselőházának lé val. Ez a nép most nem tud megélni a maga erejéből, állami támogatásra szorul. És én most olyan módját jelöltem meg a duna— tiszaközi csatornával ennek az állami támogatásnak, amely felmérhetetlen hasznára lenne egész közgazdaságunknak és a magyar vízi úthálózatnak. T. Képviselőház! Felszólalásomat egy kegyeletes megemlékezéssel fogom befejezni, fHalok Vedres Istvánnak, Szeged város volt vízimérnökének egy munkájára, amely, azt hiszem, első a vízi szakmunkák között. Ez a munka 1805-ben jelent meg. Ö már 1805-ben így szól munkájában (olvassa): »Olyan győzelmet lehetne nyerni a duna-tiszaközi csatorna megépítése útján, amelyet nemhogy valakinek a könnyei megkeserítenének, hanem millió emberek forró áldásaikkal buzgón megköszönnének. Az ilyen kérdésnél nem kell a költséget aggódva számolgatni.« Felszólalásomat az ő nevére való visszaemlékezéssel zárom be és az ő hazafias lelkesedéséből fakadó verssorát említem fel: »Ami jó és hasznos, ha ma el nem végzed, hidd el,' annak kárát holnap mindjárt érzed.« (Élénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Spák Iván jegyző: Donáth György! Elnök: A kép\iselő úr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Következik? Spák Iván jegyző: G un de László! Elnök: A képviselő űr nincs jelen, feliratkozása töröltetik. Következik? Spák Iván jegyző: Ferenczy Tibor! Elnök: Ferenczy Tibor képviselő urat illeti a szó. Ferenczy Tibor: T. Ház! Jóllehet most egy éve a költségvetési évet újra összhangba hoztuk a naptári évvel, valójában azonban a politikai újév, a politikai évforduló mégis a költségvetés és a megajánlási javaslat tárgyalásakor köszönt be. Ez az időpont az, amikor nemcsak előre tekintünk a jövő anyagi szükségleteiről gondoskodva, hanem ez az alkalmas pillanat arra is, hogy az elmúlt évszakra viszszatekintsünk és lelkiisuner et vizsgálatot tartsunk. Nagyon üdvös lenne, t. Ház, ha a miniszterelnök úr tanácsát követve, minél többen tartanánk ilyen lelkiismeretvizsgálatot. (Helyeslés a jobboldalon.) Én ugyanis azt hiszem, hogy ezt nálunk igen kevesen teszik meg. Az elmúlt politikai évszaknak leghatalmasabb, legjelentősebb és állami életünk messze jövőre kiható eseménye volt a történelmi Erdély és vele együtt más keleti országrészeink szerenesés visszatérése az anyaországhoz. Hogy ezek az országrészek, mondhatni, békés úton, azok nélkül a nagy áldozatok nélkül jöttek vissza, amelyekre ugyan minden magyar ember el volt szánva és fel volt készülve, az elsősorban bölcs államvezetésünknek, (ügy van! a jobboldalon.) az ország helyzetét tisztán mérlegelni tudó kormánypolitikánknak tulajdonítható. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az ebben megnyilvánuló egyenes, becsületes magyar vonalvezetés következménye — és eredményeképpen Magyarország nagy barátainak, a tengelyhatalmaknak irántunk való megbecsülése, megértése és bizalma voltak azok a hatóerők, amelyek ezt a megoldást lehetővé tették. Ezek mellett azonban fiatalságának teljes erejében lévő kitűnő honvédségünk pompás '. ütése 1940: december 3-án, kedden. felkészültségével készenáüt, őrt állt, hogy meglepetések ellen biztosítva legyünk, és így nyugodtan Várhassuk jogaink érvényesítését. Hogy ez mennyire szükséges volt, azt elszigetelt jelentőségű események a megszállás során eléggé bizonyították. A felkészültséggel járó szükséges és indokolt anyagi áldozatokat pedig az ősi magyar területek egyrészének visszatérésével birtokállományában, számbelileg, de főleg lélekben megerősödött magyar nemzet most már biztosan könnyebben viseli, mint az örökös várakozás nyomott hangulatában. Bizakodó hitünk a magyar jövő teljességében joggal megerősödött; fokozódott bennünk a várva várt ősi területek visszatérésével. Egészen különösen fokozhatta azonban öm érzetünket az az összehasonlítás, amely e történelmi időkben a mi példás magatartású, feltétlen fegyelemben élő hadseregünk és az erkölcsi züllés minden jeleit mutató, politikától áthatott visszavonuló csapatok dúlása, fosztogatása és fegyelemtartásra képtelen vezetőik közt tehető. Büszkén jelenthette ki itt a Házban a honvédelmi miniszter úr, hogy »a magyar honvédség nehéz megpróbáltatások közt is a kiváló fegyelem és a teljes megbízhatóság tanújelét adta« és hogy olyan tüneteket, amelyek nem kívánatos befolyás érvényesülésére mutatnának a honvédségnél, ő soha nem tapasztalt. Ezt a legnagyobb megnyugvással fogadhatjuk, de egyben el is várja ezt a magyar nemzet a magyar honvédtől, az ő legkedvesebb fiától, akiért minden áldozatot szívesen, jószívvel meghoz, mégpedig olyan mértékben, ami a kétfejű sas, vagy a kettős címer világában még a csonkitatlan gazdag ország részéről is álomnak is sok lett volna. (Ügy van! a jobboldalon.) A magyar törvényhozásnak pedig igeri nagy tisztességére válik az, hogy a honvédség szükségleteivel. szemben még a leghalkabb ellenző szó sem hangzott el. T. Ház! Bevezető szavaimban kifejezetten és hangsúlyozottan történelmi Erdélyt említettem, szemben azzal a román fogalmazással, amely az összes bitorolt magyar területeket Erdélynek nevezte. A magyar történelmi és közjogi gondolkozás nevében tiltakozni kell az ilyen hamis, célzatos és az eredeti képet legalább is átmázolni képes elnevezés, szóhasználat ellen. (Ügy van! a középen.) Annál kevésbbé kívánatos, hogy pongyolaságból magunkévá téve, mintegy szentesítsük ezt. Éppen Erdéllyel szemben lenne a legkevésbbé megengedhető ez az elsiklás, mert hazánknak ez a gyönyörű része, ez az egész kis ország mint zárt földrajzi egység még felénk, az anyaország felé sem mutatott soha kétséges. vagy elmosódott határokat, (Ügy van!) de főkép azért sem, mert a történelmi Erdély mindenkor a leghűségesebb őrzője volt a magyar gondolatuak, a magyar hagyományoknak, a magyar alkotmányosságnak. T. Ház! Igen sajnálatos különben a történelmi érzéknek, a közjogi tanultságnak általában való csökkenése, ami a mi minden oldalról vallott, vagy legalább is hirdetett alkotmányosságunk mellett nem egészen stílusos dolog és eltévelyedésekre is vezethet. Azt hiszem, nem tévedek, ha megállapítom, hogy^ a mai Európa — egész nyugodtan egész Európát mondhatok — uralkodó eszméje a népi elv pusztán és egymagában a mi különleges egyéni magyar viszonylatunkban nem lehet; a megoldások alapja. '