Képviselőházi napló, 1939. VIII. kötet • 1940. november 20. - 1940. december 3.
Olalszámok - 1939-VIII-1128
1128 Az országgyűlés képviselőházának 1( *sgyéb közéleti tekintélyek megnyilvánulásai'ról, egyházi férfiaknak és vezetőszerepet betöltő közéleti férfiak nyilatkozatairól és az elmúlt év alatt tett kijelentéseiről, amelyekből pedig köteteket lehetne összegyűjteni — mind ugyanazzal - a, mondhatnám, gyűlölködő elfogultsággal és a lenézés, az ellenszenv hangján nyúltak ezekhez a nagy kérdésekhez. Milyen óriási különbség van e között és a között, ahogyan annakidején, 1848 előtt, az úgynevezett liberális reformokat előkészítették, amikor a magyar értelmiség egész elitje, a Széchenyiekkel, Kossuthokkal, Deákokkai és Wesselényiekkel az élen együtt járt a közszellemnek előkészítésében, a hatalmas, új irányzatnak hozzánk közvetítésében és ezzel a húsz-harmincesztendős, három-négyévtizedes megfeszített szellemi és politikai munkával, a közszellem, a köziélek megfelelő átalakításával éretté tette ezeket a nagy reformokát a megvalósításra. Ez most az általam idézett tényezők munkája folytán majdnem lehetetlenné vált. Innen van az az aggodalom, hogy ez a mi új alkotmányreformunk nem a közszellem tüzében, a közélet vitáiban, a szellemi és erkölcsi, tényezők vitáiban kialakult reform lesz. hánení ott készül valahol a miniszteri burokban, (Rajniss Ferenc: Krisztics úr megcsinálja!) vagy az «gvetemi tudósok lombikjaiban, tehát rongál, lehet az az érzése vele szemben a magyar jobboldali közvéleménynek, hogy ez a reform tulajdonképpen az élettől elvonatkoztatott valami lesz, (Laky Dezső: Várják meg, hogy mi lesz!) Én csak feltevést mondok, aminek azonban azok folytán, amire hivatkoztam, bizonyos megokol tsága van. (Palló Imre: Legalább irányelveket mondjanak! '-•— Rajniss Ferenc: Három tanár dolgozik rajta! — Derültség. — Nagy László: De Laky nem! — Zaj.— Rajniss Ferenc: Laky professzor úr nem hibás, nincs benne!) Méltóztassanak megengedni, elérkeztem az aktuális magyar kérdéseknek egy nagyon fontos részéhez, a magyar külpolitikáinak kérdésé* hoz, illetőleg ahhoz a nagy kérdéshez, amelyről itt a vita során ugyancsak sokszor szó esett, hogy hogyan fogunk mi beleilleszkedni ebbe a nagy európai forradalmak nyomán körülöttünk kialakuló új európai életrendbe és hogyan fog alakulni viszonyunk ahhoz a hatalomhoz. Németországhoz, a harmadik birodalomhoz a német győzelem esetén, amelyet ma is éppen olyan megrendíthetetlenül kétségbevonhatatlannak és megfellebbezhetetlennek tartok, mint ezelőtt egy esztendővel a háíború kezdetén, amint azt itt a Házban elmondott beszédemben kifejtettem. Ez a kérdés tehát abban áll, hogy ennek a nemet győzelemnek esetén hogyan fog alakulni enne"k az új Európának a sorsa és hogy mi milyen viszonylatban leszünk ehhez az újonnan rendezett Európához és annak vezető államához, Németországhoz. Nem tudjuk ebben a pillanatban, t. Képviselőház, hogy az óriási érdekszférában, amely ma már ehhez az új európai rendhez csatolja az eddigi német győzelmek alapján az államokat Norvégiától, az északi sarkkörtől kezdve egészen a Pireneusokig, sőt azokon túl a Földközi-tengerig Spanyolországot és ugyancsak magához csatolja Franciaországtól, Hollandiától kezdve Romániáig Európának zömét az orosz határokig — mondom — nem tudjuk, hogy ennek az óriási komplexumnak, az európai államok ez együttesének tagjait micsoda szorosabb gazdasági és politikai kapcsolatok fogják egymáshoz fűzűi. Nem tudjuk, hogy a vámhatárok végleges lebontását fogja-e jelenteni ezeknek a i. ülése 19U0. december 2-án, hétfőn. g azdaságilag egymásra utalt országoknak jövőbeli gazdasági együttműködése, nem tudjuk, hogy külön vagy közös pénzrendszert fognak-e fenntartani. Ezek körül a kérdések körül mindig nagy viták folytak a közelmúltban és foly*uak, nemcsak a német, hanem a francia és olasz tudományos szemlék nasábjain is. Hasonlóképpen nem tudjuk, hogy külpolitikai és gazdasági vonatkozásokban általában milyen arcot fog ölteni ez az új Európa azokkal az államokkal és kontinensekkel szemben, amelyek nem tartoznak keretei közé. Egy azonban egészen kétségtelen dolog, az, hogy Európa, de az egésa világ új, nagy integráció felé halad, új, nagy gazdasági és politikai egységek kialakulása felé. A minap azt hiszem, Zsilinszky t. képviselőtársam a magyar parlamentáris demokráciához és a liberalizmus kérdéséhez hozzászólva — úgy emlékszem — egyebek között azt a kijelentest tette, hogy ha az egész kontinens lemondana is a liberalizmusról és & parlamentarizmus intézményéről, Magyarországnak akkoí is ragaszkodnia kellene ehhez. (Mozgás és zaj a szélsőbalodalon.) T. Képviselőház! Én azt hi* szem- ez egészen lehetetlen dolog. Lehetetlen ä múltból említett példák folytán, amelyeket a liberalizmus terjedésével kapcsolatban említettenii Annak idején a liberalizmusnak, a gazdasági szabadversenynek alapjára helyezkedett Európával szemben végre maga a behemót Oroszország is, amely egész külön világot jelent, az sem maradhatott meg érintetlenül, sziget gyanánt a feudális patriarkális gazdasági rend keretei között, mert ez a kettő — a liberális szabadelvű gazdasági rend és a feudális jobbágy gazdálkodásra épített rend — nem állhatott meg egymás mellett. Ugyanígy nem áll' hat meg a jövőben — már most is alig állhat meg ry a liberalizmus hagyományaival terhelt, annak erkölcseivel vagy intézményével átszőtt gazdasági rend az új, a másik gazdasági renddel szemben, amely nia már úgyszólván birtokába vette és uralma alatt tartja Európának nagyobb részét. Ez egészen kétségbevonhatatlan dolog. Ismétlem, ezek a tények azt mutatják, hogy Európa élete, de az egész világ élete nagy politikai és gazdasági integráció felé halad, új nagy közösségek kialakulása felé, ami feltarthatatlan, mert a dolgok törvényszerűségéből folyik. Âz 1789-es nagy francia forradalom előtt egy francia közgazdász azt mondotta Németországról, amely akkor 1800 önálló gazdasági egységből, autarch államból állott, amelyek vámvonalak által voltak egymástól elválasztva, hogy: »A németek úgy kereskednék egymással, mint a rabok a börtön rácsain keresztül.« Azóta ennek az 1800 különállásnak romjain — hogy úgy mondjam — felépült aa egységes nagy Németország, és a mostani világháborús német győzelmek nyomán — úgy látszik — az is elkerülhetetlen, hogy ki fog épülni egy új külön Európa más kontinensekkel szemben, amelyek szintén kialakulóban vannak, ellentétes egységek gyanánt ezzeL az új Európával szemben. Hogy mi lesz a mi helyzetünk ezzel az új Németországgal illetőleg, ezzel az új európai renddel szemben, azt nem tudom, de engedjék meg nekem, hogy ezzel kapcsolatban fölelevenítsem itt annak a vitának -emlékét, amelyet annak idején Kossuthék folytattak 1844-ben és 1845-ben abban a nagy kérdésben, hogy Magyarország önálló vámterületű ország legyen-e, vagy pedig csatlakozzék a vámvonalak leroín :
